// 2024. október 1., kedd // Malvin
Munkaadócsalás

És ön hajlandó lenne utalványokért sorban állni, hogy azokkal fizesse ki a villanyszerelőt?

A munkaügyi tárca ugyanis ilyen terveket dédelget.

Meglehetősen furcsa – hogy azt ne mondjuk: hajmeresztő – ötlettel állt elő a munkaügyi minisztérium annak érdekében, hogy az államkasszába is jusson valami, ha az ember villanyszerelőt, vízvezeték-szerelőt vagy kertészt hív, hogy megoldják a házban vagy a ház körül támadt kisebb-nagyobb gondokat. Tény, hogy az ideális az lenne, ha a munka elvégzése után minden szaki elővenné a számlatömbjét, akkurátusan beírná, hogy akkor volt egy biztosítéktábla-csere, meg egy lecserélt konnektor, az annyi mint kétszázötven áfával együtt, kezitcsókolom. Így az államkasszába is bekerülnének a szükséges adók és járulékok, és az ügylet is teljesen korrekt lenne. Na, de tegye fel a kezét, akinek villany- vagy vízvezeték-szerelő állított már ki számlát. Persze lehet, hogy akad ilyen szaki, de azért nem ez a jellemző. Ennek próbálna véget vetni a munkaügy, ami alapvetően korrekt, csakhogy a megoldási javaslat nem kicsit furcsa. Az ugyanis azt irányozza elő, hogy ezen kategóriákat – valamint a személyi sofőröket, dadákat, bejárónőket –

külön erre létrehozott utalvánnyal fizessék ki.

Egy utalvány 15 lejt érne, és természetesen biztonsági elemekkel lenne ellátva, hogy ne lehessen hamisítani. Az utalványok persze nem a fán teremnek, és nem is postán küldené ki őket az állam: először az ügyfélnek el kellene bumliznia a munkaerő-elhelyező központba, hogy megvásárolja őket. Miután a villanyszerelő/kertész/bejárónő elvégezte a munkáját, közölné, mennyibe kerül, az ügyfél pedig ezekkel az utalványokkal fizetne. A munkavállaló ezekkel visszamenne a munkaerő-elhelyezőbe, ahol beváltaná az utalványokat pénzre.

Persze ez a szolgáltatások árának emelkedését vonná maga után,

hiszen az utalványok értékének mintegy 20 százalékát az állam visszatartaná nyugdíj- és társadalombiztosítási járulék, valamint adó címén. Arra is van terv, hogyan ösztönöznék a munkaadókat, hogy ilyen utalványokkal fizessék ki a vállalkozókat: a megvásárolt utalványok értékének 50 százalékát leírhatnák a jövedelemadójukból. A munkaügyi minisztérium számításai szerint mintegy 1,2 millió ember helyzete rendeződne a tervezet hatályba lépésével, hiszen annak nyomán lenne egészség- és nyugdíjbiztosításuk is. Csakhogy nagy kérdés, a tervekből mi valósul meg. Mert hogy adókedvezmény ide vagy oda, nemigen tűnik életszerűnek, hogy az ember előbb a munkaerő-elhelyezőhöz rohangáljon utalványért, ha csőtörés lesz a házban, vagy besül egy konnektor, esetleg ki kell vágni a beteg tujákat. Az meg még kevésbé életszerű, hogy csak úgy, minden eshetőségre készen, a bokros napi teendők közepette elmenjen sorba állni a hivatalba, hogy mindig legyen otthon néhány száz lej értékű utalvány.    

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta
Krónika

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta

Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

// még több főtér.ro