Temesváron működik a furcsa központ, miután a hatóságok kicsit benézték a dolgokat.
Kétségkívül jó és követendő ötlet volt az illetékes hatóságok részéről, hogy Temesváron, amely a tesztek alapján az egyik legfertőzöttebb település az országban, éjjel-nappal nyitva tartó oltóközpontot nyitottak, hogy a lehető leggyorsabban és -hatékonyabban a lehető legtöbb ember kaphassa meg a koronavírus elleni vakcinát.
A központ kedden meg is nyílt, és igencsak népszerűnek bizonyult.
Azonban kiderült, hogy valahogy mégsem tökéletes.
A hivatalosan éjjel-nappal nyitva tartó központ ugyanis este nyolckor bezár.
Nem a személyzet lustasága miatt, hanem azért, mert a központi rendszer nem engedi tovább működni.
Az oltásra való regisztrációt szolgáló internetes oldal ugyanis kizárólag este nyolcig tartalmaz oltási időpontokat, a szakik ugyanis megfeledkeztek arról, hogy a temesvári oltóközpont esetében módosítsák a feltételeket.
A temesvári megyei kórház menedzsere most azt mondja: ígéretet kaptak Bukarestből, hogy csütörtökre lehetővé teszik, hogy tényleg éjjel-nappali oltóközpontként működhessen.
Az ígéretet maga Valeriu Gheorghiță katonaorvos, az oltási kampány koordinátora tette, aki azzal indokolta a bakit, hogy csak nemrég kapták meg a felkérést az éjszakai üzemmód biztosítására, így még nem sikerült megoldani, de szerinte hamarosan megoldódik az ügy.
A központban egyébként nappal és éjszaka is egyaránt 240-240 személyt lehet beoltani.
Már ha sikerül beindítani az éjszakai üzemmódot is.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Alexandru Crișan felemelkedése és bukása a sakktörténelem legkirívóbb csalása, egyben a romániai átmenet vegytiszta lenyomata.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…

Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.

Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...

A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.

Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.

A romániaiak töltik a legtöbb időt az utakon, mégis a legrövidebb távolságon ingáznak naponta a munkahelyükre. Továbbá: százhúszezer eurós kerékpárút került egy moldvai településre, de senki sem használja, a főúton pedig nincs aszfalt.

Uniós forrásból vásárolt napelemekből építettek támfalat a földcsuszamlás ellen. Kitoloncolják Romániából Omar Hayssamot.