A kormányfő mindenkit kiosztott, aki szerinte megérdemelte.
Az év utolsó, hétfői kormányülésén Ludovic Orban miniszterelnök megint szerepelt egy sort: megnevezte, szerinte kik felelősek azért, hogy Erdélyben nem halad az autópálya-építés. Természetesen a saját kormánya nem tartozik a felelősök közé – igaz, alig két hónapja van kormányon –, viszont a kivitelezők – na azok abszolút. Orban a Szászsebes és Torda közötti, az észak- és a dél-erdélyi autópályát összekötő szakasz 1-es ás 2-es üteme késlekedése miatt szólt be keményen a fővállalkozóknak, akik szerinte annak ellenére sem fizették ki az alvállalkozóikat, hogy a román állam rendesen fizetett nekik. A miniszterelnök arra utasította a közlekedési minisztérium illetékeseit, hogy hajtsanak végre meglepetésszerű ellenőrzéseket az építőtelepeken, például az észak-erdélyi autópálya Maroskece és Aranyosgyéres közötti szakaszán, valamint a Szászsebes és Torda között épülő sztrádán is, mivel a fővállalkozók nem végzik rendesen a dolgukat. Orban szerint egyenesen szórakoznak a román állammal és a polgárokkal. Meg is nevezte, melyik cégekre rágott be: a Pizzarottira és az Aktorra. A miniszterelnök azt is felrótta, hogy nem szervezték meg az építőtelepeket, nincs telepvezető, hanem mindent az irodáikból akarnak intézni. Így aztán hiába kellett volna már két éve befejezni egyes szakaszokon az építkezést, még ma is messze állnak ettől, holott a pénzüket rendben megkapták. Ezért aztán Orban kiadta az ukázt: a fővállalkozóknak csakis azt követően szabad kifizetni az esedékes összegeket, ha azok előbb kifizették az előző ütemben nekik átutalt pénzből az alvállalkozókat. Mindebből az szűrhető le hogy hamarosan vagy gyorsabban épülő autópályáink lesznek Erdélyben, vagy új autópálya-építők a már megkezdett szakaszokon.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.
Simona Bucura Oprescu munkaügyi miniszter hétfőn bejelentette, hogy egy „szolidaritási együttható” bevezetésével fog növekedni a fogyatékkal élők nyugdíja.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.
Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.
Hivatalosan még nem nyújtott be panaszt a Facebook közösségi oldalon nyílt levelet megfogalmazó hölgy, aki a csíkszeredai kórház újszülöttosztályának vezetőjét vádolta. Mégis van következménye a nyílt levélnek: a főorvos felmondott.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.