A forradalom évfordulóján tartott beszédek méltán adhatnák az Éves Bullshitológiai Kongresszus fő témáját. Minden évben.
Klaus Iohannis elnök a népét ugratja szerdán a „romániai” „forradalom” „győzelmének” napján megfogalmazta üzenetét a néphez. Az üzenet velejét adó nagy lényeg az volt, hogy a romániai igazságszolgáltatás megbocsáthatatlan és szégyenletes mulasztása, hogy a forradalmi napokban lezajlott mészárlás felelőseit még mindig nem büntették meg, az igazságot – bár közszájon forog – hivatalosan nem derítették ki, és így tovább. (Eközben jól tudjuk, hogy az emberiesség elleni bűnökkel vádolt gazemberek azóta is vigyorogva veszik fel a zsíros állami fizetéseket, és élik a legjobb világukat – így megy ez.) Ezzel az államfő gyakorlatilag elismerte, hogy az ország, amit vezet, egy vicc. Az elnök persze elkezdte tolni a szokásos bullshiteket arról, hogy a forradalom a mai generációk mérföldköve, az ország modern történelmének nullpontja, és így tovább. Emellett a forradalom nyitotta meg az utat a NATO, az EU és az Egyesült Államokkal való puszipajtás viszony felé – így, ebben a sorrendben. Az elnök a kommunista nosztalgia hazai letéteményeseit is kritizálta, mondván, hogy a kommunizmus rossz. És így tovább. Mindeközben a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) igazgatója, Eduard Hellvig már kedden elismerte,: nagyban megnehezítette az ország demokratizálódását, hogy az általa vezetett intézmény a rendszerváltást követő első években nem adta át jogelődjük, a Szkuritáté archívumát a Szekuritáté Irattárát Tanulmányozó Országos Tanácsnak (CNSAS). Egyúttal az arcívum mindeddig visszatartott részét is átadta a CNSAS munkatársainak. Azt is mondta ugyanakkor, hogy csak magánemberként tartja mulasztásnak a dolgot, politikai szempontból megérti. Más szavakkal mindenki elismeri, hogy itt nálunk minden el van csellózva, de annyival maradunk. Hátha készül majd egy hollywoodi film erről az egészről, hogy végre mi is megértsük, miről is szólt az életünk az elmúlt 3 évtizedben.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.