A SRI pénteken nyilvánosságra hozta a hírhedt megállapodást.
A nemzetbiztonság védelmét szolgáló együttműködésről szól az az eredetileg szigorúan titkosnak minősített megállapodás, amelyet még 2009-ben kötött a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) a legfőbb ügyészséggel, és amelyet az miniszterelnök, illetve az igazságügy-miniszter felkérése nyomán pénteken hozott nyilvánosságra a SRI.
A két intézmény akkori vezetője, Laura Codruța Kövesi, illetve George Maior, valamint helyetteseik, Tiberiu Nițu és Florian Coldea által is aláírt, 18 oldalas megállapodás értelmében a felek törvényben meghatározott jogköreik szerint együttműködnek a nemzetbiztonságot fenyegető cselekedetek, a terrortámadások és egyéb súlyos bűncselekmények megelőzését szolgáló információk felhasználásában.
A megállapodás szerint a felek a jogállamiság elvét szem előtt tartva működnek együtt. Az ügyészség feladatai között felsorolják, hogy az illetékes ügyészeknek ki kell vizsgálniuk a hírszerzés által jelzett gyanús eseteket, és írásban kell engedélyt kérniük a legfelsőbb bírság elnökétől ahhoz, hogy lefolytathassák az információszerzéshez szükséges műveleteket. Az ügyészség azt is vállalta, hogy 60 napon belül tájékoztatja a hírszerzést a jelzett ügyekben lefolytatott vizsgálatok eredményeiről. Arra is ígéretet tett, hogy haladéktalanul
mint ahogy arra is, hogy a közös műveletek során nem fedik fel a közreműködő SRI-munkatársak kilétét.
A SRI azt vállalta, hogy elvégzi a szükséges adatgyűjtési tevékenységet, biztosítja az ehhez szükséges személyzeti és műszaki hátteret, és az ügyészség rendelkezésére bocsátja a vizsgált ügyekre vonatkozó adatokat.
A megállapodás bevezetőjében felsorolják mindazon törvényeket és határozatokat, amelyek lehetővé teszik az együttműködést, többek között a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) 2004-es vonatkozó határozatát, amely konkrétan
Mint arról beszámoltunk, a SRI és az ügyészségek között megkötött megállapodások nyilvánosságra hozatalát Viorica Dăncilă miniszterelnök kérte. A miniszterelnök azért tartja fontosnak ezt a lépést, mert „hatalmas érdeklődés mutatkozik” bizonyos dolgok tisztázása iránt, amelyek befolyásolják Románia demokratikus államként való működését, amelyben az államhatalmi ágak egymástól függetlenül működnek. A miniszterelnök kérése a törvény azon előírásán alapszik, amely szerint tilos államtitoknak minősíteni olyan információkat, amelyek esetleges törvényszegést lepleznének.
A kormányfő kérése nyomán Tudorel Toader igazságügy-miniszter hivatalosan is felkérte a legfőbb ügyészséget a dokumentumok titkosságának feloldására., amely a héten jelezte, hogy ennek nincs akadálya.
Korábban az elnöki hivatal közleményben cáfolta azokat a sajtóban keringő információkat, amelyek szerint az államfő által elnökölt Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) határozatai alapján kötött az SRI titkos megállapodásokat különböző intézményekkel, köztük a korrupcióellenes ügyészséggel (DNA).
Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.
Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.
A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.
A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
Padlón az IQ-nk: Románia európai utolsó az általános intelligenciahányadost tekintve a World Poulation Review nemzetközi adatgyűjtő portál IQ-teszteket összesítő rangsorában.
… született még egy tanulmány, amely szerint a hazai közoktatási rendszer a béka segge alatt van… és egy mioritikus kórházban be akarják vezetni a horoszkópadót!
Tizenhét nappal az eltűnése után megtalálták a fiatal nőt, akit utoljára egy székelyudvarhelyi bevásárlóközpont parkolójában láttak. A holttestére Fenyéd község határában bukkantak rá a keresőcsapatok.
Nem hisz Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke annak a közvélemény-kutatásnak, amely szerint az erdélyi magyarok elsöprő többsége a Fideszre szavazna.
Egy fiatal sofőr addig manőverezett az autójával egy lugosi áruház parkolójában, amíg belehajtott az ottani Altex kirakatába, anyagi károkat okozva. A rendőrök közel háromezer lejre büntették és négy hónapra bevonták a jogosítványát.
A Főtér szerkesztősége áldott, békés karácsonyt kíván minden Olvasójának, minden határon innen és túl.

Beomlott a szebeni Hilton szálló úszómedencéje feletti mennyezet. Ludovic Orban volt miniszterelnök élesen bírálja Nicușor Dan népszavazási ötletét a bírák és ügyészek körében.

… egy lugosi fiatalember addig piruettezett a verdájával, míg belegurult egy bolt kirakatába… és akinek szerencséje van, elcsíphet valamit a havas karácsonyból.
… egy lugosi fiatalember addig piruettezett a verdájával, míg belegurult egy bolt kirakatába… és akinek szerencséje van, elcsíphet valamit a havas karácsonyból.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
… született még egy tanulmány, amely szerint a hazai közoktatási rendszer a béka segge alatt van… és egy mioritikus kórházban be akarják vezetni a horoszkópadót!
… született még egy tanulmány, amely szerint a hazai közoktatási rendszer a béka segge alatt van… és egy mioritikus kórházban be akarják vezetni a horoszkópadót!
… aradi kóbor ebek gyakorlatilag megettek négy autót, több ezer eurós károkat okozva… és a síron túlról befutottak Baba Vanga jóslatai a 2026-os évre.

Horațiu Potra unokahúgát, Patricia Potrát is őrizetbe vették csalás és okmányhamisítás miatt. Ezután, ha ingatlant vásárolunk, tudni fogjuk, mennyire veszélyes az épületre a földrengés.

Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.

Közben a DNA őrizetbe vett egy volt PSD-s minisztert. És miért nem mindegy, mikor jár le egy élelmiszer szavatossága és meddig fogyasztható biztonságosan?

További híreink: megbukott az ötödik bizalmatlansági indítvány is a Bolojan-kormány ellen, a következő két hétben pedig felmelegedés és lehűlés váltja egymást.