Ismét egy pásztorra támadt a nagyvad, az áldozat súlyos sérülésekkel került a kórházba.
Rátámadt a medve egy 40 éves székelymosoni pásztorra Maros megyében, Nyárádszereda térségében, az áldozatot súlyos sérülésekkel szállították kórházba, műtétre szorul.
A nyárádszeredai önkormányzat erről közleményben tájékoztatta a Krónikát. A helyi vadásztársaság arra hívta fel a figyelmet, hogy míg 15 éve 7 medve élt a környéken, jelenleg 40-nél is több egyedet tartanak számon. Ami viszont elkeserítő, hogy az önkormányzat nem tud intézkedni a ragadozó eltávolítása érdekében, mivel a hatályos rendelkezés kizárólag a belterületeken történt esetekre vonatkozik, a hétfői medvetámadás viszont nem tartozik ebbe a kategóriába.
A részletekért a Krónika anyagát érdemes elolvasni.
Egy hónappal korábban, ugyancsak Maros megyében (Gernyeszeg mellett) egy medve halálosan megsebesített egy juhászt.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.
A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.
Kormányt buktatna szeptemberben az Alfa Kartell szakszervezeti szövetség. Újabb nyúlfarknyival bővülhet az észak-erdélyi autópálya.
A járművezetőknek szeptember 1-jétől többet kell fizetniük az útadómatricáért, ahogyan az útdíjat be nem fizetőkre kiszabott bírságok összege is nő.
Bezzegrománia bajban van. A lufi kipukkant, ráadásul az ország szinte beleesett a választási nackógödörbe. Az elit szerint a nép a hibás. És akkor most a kormány belerúg a kultúrába. Ki érti ezt?
Nagyon hálás a sorsnak azért, amit kapott, ennek ellenére önazonos és ember tudott maradni a sokak által kedvelt Rúzsa Magdi énekesnő, aki több éves kihagyás után tért vissza Tusványos színpadára.
Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) vasárnap közölt adatai szerint 2025 júniusában 11 685 személynek folyósítottak különnyugdíjat.
Előszőr juhokat pusztított el, majd a kiérkező hatóságokra támadt egy medve vasárnap délelőtt Homoródalmáson, ezért kénytelenek voltak kilőni a nagyvadat. Sajnos több más egyed is ólálkodik a település határában.
Az úthasználati díj jócskán megdrágul, a pénzügyminiszter szerint pedig az ANAF diszfunkcionális.

A természeti erők nem lankadtak a hétvégén sem: Erdélyben rengeteg háztartást érintett a szombat esti-éjjeli viharsorozat, az ország délebbi részein pedig bozóttüzek pusztítanak. És sajnos megint támadt a medve.

Törött higanyos lázmérőt dobott a kukába egy nő, büntetőeljárás lett belőle. Féltékenységből gyújtotta fel volt barátnője autóját egy férfi.

Nicușor Dan kihirdette az első megszorítás-csomagról szóló törvényt, és idén csak Brassó megyében 45 medvét kellett eddig kilőni.

Egy Arad megyei gyermekotthonban több gyereket bántalmaztak. Nevetségesen rég frissítették a romániai nagykövetségek weboldalain szereplő hirdetéseket.
Egy Arad megyei gyermekotthonban több gyereket bántalmaztak. Nevetségesen rég frissítették a romániai nagykövetségek weboldalain szereplő hirdetéseket.
Kormányt buktatna szeptemberben az Alfa Kartell szakszervezeti szövetség. Újabb nyúlfarknyival bővülhet az észak-erdélyi autópálya.
Kormányt buktatna szeptemberben az Alfa Kartell szakszervezeti szövetség. Újabb nyúlfarknyival bővülhet az észak-erdélyi autópálya.
Eközben az alkotmánybírák lesöpörték az AUR megszorítás-ellenes keresetét, a fogyasztóvédelem szuper szigorú vezetőjét pedig korrupciós perbe fogták.

… de nem baj, mert a román nép kétharmada úgyis Nicolae Ceaușescut imádja… és a környezetvédelmi miniszter asszony a medvepártiakat és a medveellenzőket is magára akarja haragítani.

… egy polgár elkötötte a mentőautót, amely éppen érte érkezett, majd furikázott egy jót… és megvan az első város (erdélyi!), amely a megszorítások nevében lemondta a városnapokat.

Újra felkerül a román focitérképre a Marosvásárhelyi ASA. Ugorhat a jogsi a közlekedési bírság kifizetésének elmulasztása esetén.