Továbbra sem ért egyet az RMDSZ és az EMNP, ki hanyadik helyen szerepeljen a marosvásárhelyi tanácsosi listán.
Miután a múlt héten az Erdélyi Magyar Néppárt nem fogadta el az RMDSZ befutó tanácsosi helyét Marosvásárhelyen, Jakab István, az EMNP marosvásárhelyi szervezetének elnöke nyílt levélben fordult az RMDSZ helyi vezetőihez. Ebben azt kérte, hogy az előválasztások eredményét alapul véve, az összefogás listájának harmadik és kilencedik helyét biztosítsák a néppárti jelölt, Portik Vilmos számára.
Jakab azzal indokolta javaslatát, hogy az előválasztáson tíz magyar ember közül négy nem az RMDSZ jelöltjére szavazott, viszont a véleményt nyilvánítók közül minden harmadik személy a néppárt jelöltjét támogatta szavazatával. Jakab szerint a javaslat egyszerre teremthet hiteles összefogást és erősítheti meg az RMDSZ szövetségi jellegét is.
Az EMNP az összefogás kiteljesítése érdekében azt is kérte, hogy a hatodik helyre, a marosvásárhelyi történelmi egyházak közösen jelöljenek tanácsost, a tizenkettedik helyre pedig a civil szervezetek.
Vass Levente, az RMDSZ helyi szervezetének választmányi elnöke a javaslattal kapcsolatosan a Maszolnak azt nyilatkozta, hogy nehéz úgy tárgyalni az EMNP-vel, hogy a korábbi javaslataitól eltérő kéréseket fogalmaz meg. Mint ismeretes, a múlt héten még a nyolcadik és a kilencdik helyre tartott igényt.
Úgy vélekedett, hogy nem az előválasztás, hanem a négy évvel ezelőtti választás eredményét kell alapul venni annak megállapítására, ki hanyadik helyen szerepeljen a listán, akkor RMDSZ tíz jelöltet juttatott be a marosvásárhelyi helyi tanácsba, és kilencszer annyi szavazatot kapott, mint az EMNP. Az egyházakra és civilekre vonatkozó javaslatról Vass azt mondta, már kezdeményeztek erről tárgyalást az egyházi vezetőkkel.
Egyelőre nem lehet tudni, mikor ülnek ismét össze a két párt képviselői egyeztetni, de Vass közlése szerint, a nyolcadik és tizenkettedik helyet továbbra is fenntartják az EMNP-nek.
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.
Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.
Kicsi korában a szülei románul beszéltek vele, ma mégis magyarul gondolkodik. Szentes Stefánia a lábnyiki Magyar Háztól Csíkszeredán és a kolozsvári egyetemen át jutott el oda, hogy ma a csángó gyerekeket biztatja arra az útra, amit ő maga is végigjárt.
Alexandru Stoica fejlesztési miniszter pénteken közölte, hogy a kormány két szakaszban tervezi megvalósítani az ezerötszáznál kisebb lélekszámú községek összevonását: 2027. március elsejéig önkéntes alapon, ezt követően pedig kötelező jelleggel.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.

Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.

További híreink: alig emeltek vádat ellene, megint feljelentette Tanasă képviselőt Godină exrendőr, a PSD pedig valamiért nagyon gyorsan át akarja erőltetni a közigazgatási reformot.

Közben egyelőre nem látszik, mikor nő a minimálbér, a miniszter óvatosan fogalmaz. És szexuális erőszakkal gyanúsítják egy volt igazságügyi miniszter fiát.

További híreink: ismét Maros megyében támadt emberre a medve, egy volt igazságügy-miniszter fiát pedig szexuális visszaélések vádjával helyezték előzetes letartóztatásba.

Rálőtt a házkutatásra érkező rendőrökre egy PNL-es önkormányzati képviselő. Majdnem egymillió lejt sikkasztott el egy magánegyetem számláiról egy közgazdász.