"Erdőt járunk, árkot lépünk, bükkfa-lábunk, venyige-térdünk..." (FOTÓK)
Pont, ahogy Weöres Sándor megírta. És láttuk, hogy már egyáltalán nem titkon moccan a rügy a Bükkben. Harsog a zöld, dúlnak a tavaszi ütközetek. És megannyi növény bontja virágzászlaját.
Az alábbi csodák meghatározását tekintve a tévedés minden jogát fenntartjuk. Sőt, kérünk tisztelettel bárkit, hogy ha hibát talál bennü(n)k, ami a különböző virágok megnevezését illeti, javítson ki bátran. És akkor nézzük:
Ez itt a tavaszi lednek (Lathyrus vernus). A borsó távoli rokona. Tessék nézni, hogy vált kékből bíborba. Bársonyba. Gyöngyös koszorúba.
Neki olyan neve van, amelyről a magyar nyelv időnként bizarr misztériumjátékai jutnak eszüknbe: olocsáncsillaghúr (Stellaria holostea). Feltevődik a költői kérdés: ha ez a növény csillaghúr, vajh ki játszik rajta szférai zenét? Talán a tündérek, akiknek a legendárium szerint kedvenc virága ez.
Ez itt a fehér zászpa (Veratrum album). Nem brit (új-zélandi) tudósok szerint a belőle készített bor okozta Nagy Sándor halálát. Esküdni erre nyilván a tudósok se mernek. Mi arra viszont igen, hogy régebb elmebaj gyógyítására használták e növényt. Vagyis, ha az illető (lett légyen akár tudós is) elfogyasztotta, nem beszélt több hülyeséget.
Íme, a közönséges ínfű (Ajuga genevensis). Igazán nem értjük, miért lett közönséges, hiszen mindennek nevezhető, csak annak nem. Kékje kenterben veri a mediterrán bármely annak nevezett színét. És pajzsmirigy-betegségekre is gyógyír, a bölcsek szerint.
Ez meg a bóbita. Hogy mié, gőzünk sincs. És nem is táncol, s hajnali ködfal se a vára. Ellenben kicsit hasonlít a megfeszített Krisztus urunkhoz, mondjuk, ebből a
">filmből.
Titánok harca. Az új életé, az elmúlás ellen.
A bogláros szellőrózsa (Anemone ranunculoides) mindkét neve elbűvölő. Szellő hátán ringást, tenger hullámzását idézi fel. Mondjuk ki többször a nevét hangosan, és lássunk csudát!
Hölgyestike, avagy Hesperis matrona. Biztosak vagyunk benne, hogy a Heszperiszek kertjében nem csak az örök ifjúság és halhatatlanság almái duzzadoztak, hanem ez a bájos hölgy is (dehogy matróna), amely, szemérmesen, esténként ontja magából a bódító illatot.
Ezek a tobozok is virágok, bármennyire nehéz is őket ekként elképzelni. Sőt, nőneműek! Valószínűleg a nehezebben meghódítható fajtából.
A dongó (vagy poszméh, jaj, nem vagyunk entomológusok sem!) bekopogtat az ínfűhöz némi nyalánkságért. És a jó ínfű ad neki. Persze, nem a két (pontosabban, sok) szép szeméért. Számára is előnyös az üzlet, a beporzás terén. Más szóval: semmi sem drága, ha termékenyítő szexről van szó!
Nem, nem barlangrajzok ezek, bár némileg hasonlítanak rájuk. De nem is valamiféle erdélyi Nazca-fennsík rejtélyes kódjai. Viszont tény, hogy üzenetek. De sajnos nem tudunk betűzőszúul. Ezért örök titok marad, mit üzennek az „írástudó” rovarok.
Ez a kékséges csoda egy mozgó virág: a közönséges nünüke (Meloe proscarabaeus). Igazán gyerekversbe illő nevét némileg meghazudtolja, hogy a rém pórias nevű hólyaghúzófélék családjába tartozó bogár. A hírek szerint már Hippokratész is használta, gennyes sebek, hólyagok kezelésére. Időnként az a rémhír is elterjed róla, hogy gyerekgyilkos. Persze nem. Az igaz, hogy ha az ember fogdossa, sárgás váladékot ereszt magából, ami bizony bántja a bőrt. Ne fogdossuk hát! Csodáljuk!
És ez az zöldben zöld, amely kifogott rajtunk. Nem sikerült meghatározni, milyen névre hallgat, bármennyire is erőlködtünk. Valamilyen kutyatejfélére gyanakszunk, de ez édeskevés. Bizony, van, amikor tudni kell kapitulálni.
Arról sincs fogalmunk, miféle ez a zöld-fehér minidzsungel. De égnek szökken tőle a lélek.
Egyik örök kedvencünk, a tavaszi kankalin. Tudományos neve Primula officinalis. Nem tudományos nevei: égikincs (hát nem elbűvölő?), gutaütésfű (többek közt a köszvényt gyógyítja), szentgyörgyike (Szent György napja környékén virágzik), Szent Péter kulcsa (állítólag kincskeresésre is kiválóan alkalmas, de ezt inkább Önökre bízzuk). Ja, és az örök ifjúsághoz is köze van, mondják. Ezzel egyetértünk: ha valakinek nem fáj a köszvényes lába, az tuti, hogy hirtelen örökifjúnak érzi magát.
És itt leplezi le Természet anyánk a minden évi nagy titkot. Amikor már nem csak moccan az élet a rügyben, hanem kicsattan, buján, zölden, harsányan. Mogyorónak nézzük, de mérget nem vennénk erre sem.
A berki szellőrózsa (Anemone nemorosa) feltehetően a bogláros szellőrózsa nem is olyan távoli rokona. Nem vagyunk növény-családfakutatók, azt azonban határozottan állíthatjuk: úgy álltunk előtte, mint leforrázott amorozók a tavasz királynője előtt.
A végére hagytuk az orvosi tüdőfüvet (Pulmonaria officinalis). Igazi beszélő neve van neki: légcsőhurut és egyéb légúti panaszok kezelésére használta, használja az istenadta nép. De újabban a reformkonyha művészei salátába, levesbe, sőt vermutba is teszika a leveleit. Ezúttal mi a virágok szépségétől részegültünk meg, olyannyira, hogy fotózáskor észre se vettük, hogy az egyik levél csúcsán egy apró szöcske (sáska?) ül.
Hát, ilyen a Tavasz szépsége. Mindig egy lépéssel előttünk jár.
Tűnjön már el a „vörös pestis” a parlamentből! (Nem fog)
Varga László Edgár
A szociáldemokraták most épp még több pénzt húznak ki a zsebünkből, hogy megvédjék a voksaikat.
Miért nem lehet kivenni a politikából a politikát?
Sólyom István
„Hééo politikusok! Büdös ganék vagytok mind? Hééo politikusok! Loptok, csaltok, hazudtok!” (Belga)
Egy bukaresti panelrengetegben a semmiből bukkant elő egy magányos járdasziget
Varga László Edgár
A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.
Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások
Szántai János
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
