… medvét gázoltak el az autópályán, emberéletben nem esett kár… és bezárta kapuit Călin Georgescu laza kis neolegionárius egyesülete.
Nem szeretnénk senkit minősíteni, ami a zenét illeti. Virágozzék minden virág! Hála Istennek, nem kell meghallgatni, ami nem tetszik. (Kivéve, ha épp az ember ablaka alatt nyomatják, például a curájnótát valamelyik álmultikulturális városünnepen.)
És azt is szeretnénk leszögezni: fontosnak tartjuk, hogy a romániai magyar közösség tagjai tudjanak románul. Például azért, hogy ha elmennek a tengerre, tudjanak kenyeret venni a boltban. Vagy ha a sors egy román ügyintézővel hozza őket össze a hazai bürokrácia valamelyik ügyfélablakánál, értsék, mi a nyavalyát akar tőlük a hivatal. És tudnánk még folytatni a sort.
Viszont azt is szeretnénk leszögezni (legalább százas szegekkel), hogy az az érv, miszerint ha Romániában élünk, akkor tudnunk kell románul (érts, azért kell, mert itt élünk és kész), akkora marhaság (a drága aktivisták ilyenkor szokták elkezdeni a fasiszta-nácista mantrát, ha más, igazán nemes ügyről van szó), hogy nem egy, de rögtön tizenhárom (idegen!) nyelven beszél.
Nos, e bevezető után következzen a sztori, mert naná, hogy van. Mi ugyan nem ismerjük, többségi polgártársaink viszont annál inkább: a Vlăduța Lupău nevű (egyébként biza, erdélyi, közelebbről szilágysági) giccsdalénekesnőnek egymillió feliratkozója van, csak a Youtube-csatornáján. Azért nevezzük a hölgyet giccselőadónak, mert meghallgattuk vagy tíz dalát és hát mást nem igazán tudunk róla mondani. Ezzel nem állítjuk azt, hogy nem tud énekelni, nem tehetséges, csak azt, hogy amit dalol, az giccs, mind a műdal (mert a népdalhoz sok köze nincs), mind a rompop (értsd, román pop, amit jó ideje manelével dúsítanak) dalvilág szintjén. Ez van, Isten áldja!
Na és akkor tényleg, jöjjön a sztori: ez a dalospacsirta épp útban volt valamerre, dalolni, amikor Csíkszereda környékén megállt és vett magának egy lángost. És felhorgadt benne a basszuskulcs, mert – szerinte legalábbis – az eladó nem tudott románul. (Amit el tudunk képzelni, bár bizonyíték híján nem tudunk készpénznek venni.) Na, a pacsirta csinált is rögvest egy TikTok-videót, ahol a lángossal a kezében arról csicsereg, hogy ő tényleg nem rasszista, minden nemzetet szeretve tisztel, meg nincs baja senkivel, meg a gyerekeit is így neveli (jaj, mennyire ismerős ez a felvezető), DE…
Na és itt jön az a mondat, amiről azt gondoltuk, hogy a 21. században már afféle relikviává vált a mioritikus magyarellenesség képzeletbeli emlékmúzeumában. Hát, nem lett az. A dalospacsirta csépen belecsicsergi a világba, hogy izé, őt bizony zavarja, hogy nem tudott románul beszélni az árussal. Mert hát Romániában vagyunk és nagyon zavaró dolog, ha Romániában valaki nem tud románul. Mert ő, mármint a dalospacsirta amellett, hogy nem rasszista meg minden nemzetet szeretve tisztel, patrióta is! Aki szereti Romániát mindenek felett (értsd, a többi nemzet felett), ezért zavarja ez a dolog, na.
Mi meg erre mit mondhatunk: jó utat, drum bun, pus(z)i!
Hej, ez a medveprobléma nem és nem és nem akar megszűnni. Az egyik oldalon ott állnak a szakemberek, akik azt mondják, nem úgy kell megoldani a medveproblémát, ahogy a kormány megoldja. A másik oldalon ott van a kormány, amely hol jobban, hol ótvarabbul próbál valamit tenni az ügyben, már amennyire a természetvédelmi szabályok erdeje egyáltalán engedi. A harmadik oldalon pedig ott vannak az emberek, akiknek a jószágát elviszi a medve, akiket adott esetben felpofoz a medve, hogy egész életében emlegetik… és akik a legváratlanabb helyeken is belebotlanak a medvébe. Például az autópályán. Persze, itt megint elkezdődik a parttalan vita, hogy akkor ki a hibás azért, hogy a medve odakerült az autópályára. Talán erre a kérdésre azok válaszoljanak, akiket megfizetnek érte. Mi csak annyit tudunk hozzátenni: jelen pillanatban akkora a hazai medvepopuláció, hogy azt nem lehet szép szóval, virággal és békés együttéléssel megoldani.
A sztori pedig egyszerű: tudják, Romániában már vannak autópályák, sőt, a rossz nyelvek szerint úgy nőnek, mint eső után a gomba. A rossz nyelveknek ne tessék hinni, az viszont tény, hogy vannak. Az A3-as autópályán például már Gyalutól Marosvásárhelyig lehet repeszteni. Na, ezen az autópályán történt, pontosabban Radnót környékén, hogy egy utasszállító mikrobusz éppen repesztett úti célja felé. És egyszer csak hopp, ott termett előtte a medve, amely feltehetően át akart kelni a pályán. És a mikrobusz nekiment. Hála Istennek, emberéletben nem esett kár. Viszont a medve elpusztult, a gépkocsi pedig komoly károkat szenvedett, ami érthető, hiszen a medve nem egér, már ami a méreteit illeti.
És tovább? Semmi. Ismét kezdődik a parttalan vita, hogy ki a hibás és miben.
Emlékeznek még erre a Călin Georgescu nevű jóemberre? Tudják, aki szinte varázslatosan befutó lett a tavalyi államelnök-választások első fordulójában. És aki miatt le kellett fújni az egészet. És aki miatt az idén ismét választanunk kellett. Meg aki elég sok marhaságot mondott bele a világba, mikor épp kapott egy mikrofont, amibe beszélhetett. És aki ellen többek közt a romániai alkotmányos rend ellen elkövetett uszítás okán folyik bűnvádi eljárás. Na, az.
Volt ennek a palinak egy egyesülete. Amelyet még 2021-ben alapított pár haverrel, és persze, ő lett az elnök. Na de mi lehet a baj egy egyesülettel? Hát, csinálják a kézműves vásáraikat, hülyeségeket beszélnek, oszt kész. Ha csak ennyi lenne a gond, elbírná őket is a hátán a Föld. Viszont már maga az egyesület neve – Pământul Strămoșesc, azaz Ősi Föld vagy Őseink Földje – pontosan ugyanaz, mint amit a Corneliu Zelea Codreanu vezette legionárius banda újságja viselt működése idején, a két világháború közti időszakban.
Aztán az egyesület értelemszerűen támogatta Georgescu úr elnökjelölti kampányát, annak minden vérnackó hordalékával. Végül pedig (de nem utolsósorban) az ügyészség is érdeklődni kezdett az egyesület tevékenysége iránt. És nem azért, mert kézműves termékeket akart volna beszerezni. Hanem felmerült a gyanú, hogy az egyesület hátterében nem egészen törvényes ügyletek is folynak. Ezért aztán idén februárban házkutatásra is sor került az Ősi Föld székhelyén.
Aztán csend lett, mostanig. Az egyesület Facebook-oldalán megjelent egy bejegyzés, amelyben az áll, többek közt, hogy az ősök tiszteletét, a hazaszeretetet meg mindent, ami ezzel jár, mostantól kezdve az egyesület a népre bízza. Mert eddig tartott, kész, vége, lehúzzák a rolót.
A Facebook-oldal továbbra is látogatható. Az egyesület honlapja viszont nem: csak egy karbantartási üzenet fogadja az odalátogatót. Úgy tűnik, Georgescu úr és bandája egyre mélyebbre süllyed a feledés posványában.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.
A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?
Románia legfőbb sikere a lakossági életszínvonal drasztikus emelkedése és a fogyasztásbővülés az európai uniós csatlakozás óta eltelt csaknem két évtizedben, azonban az ország továbbra is a régió leggyengébb láncszeme sok mutató terén.
Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.
Megharapott egy veszélyesnek minősített kutya egy 26 éves férfit hétfőn Csíkszeredában, a Tudor Vladimirescu utcában. A sérültet kórházba szállították, az ügyben pedig büntetőeljárás indult.
Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.
Csökkent a biztosításra jogosultak száma, a rövid betegszabadságokra járó táppénz mértéke is, javult az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés, nőttek az egészségbiztosítási pénztár bevételei. Számos változás történt tavaly óta a rendszerben.
További hírek: üzemanyagválság alakulhat ki, mivel Kazahsztán elzárta a kőolajvezetéket, amelyen keresztül Románia szükséglete 60 százalékát kapta. A lakosságnak szinte a fele pedig hajlandó lenne kevésbé demokratikus, de stabil rendszerben élni.

… lezuhant egy szikla az Olt-völgyében, tragédia lett a vége… és megjött az igazi nyár, mert megjelentek a terepjárós tahók a tengerparton.
… lezuhant egy szikla az Olt-völgyében, tragédia lett a vége… és megjött az igazi nyár, mert megjelentek a terepjárós tahók a tengerparton.
További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.

A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.
További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.
… Ilie Bolojan régi ellenlábasa végleg begorombult és saját platformot indít a liberális párton belül… és egy török fogorvosi klinika egy erdélyi szállodában hirdetett szakrendelést.
… Ilie Bolojan régi ellenlábasa végleg begorombult és saját platformot indít a liberális párton belül… és egy török fogorvosi klinika egy erdélyi szállodában hirdetett szakrendelést.
További híreink: 15 éve nem romlott annyit a pénzünk reálértéke, mint most, a közintézmények pedig gyakorlatilag tehetetlenek a hekkertámadásokkal és a nevükkel visszaélő online csalókkal szemben.
További híreink: 15 éve nem romlott annyit a pénzünk reálértéke, mint most, a közintézmények pedig gyakorlatilag tehetetlenek a hekkertámadásokkal és a nevükkel visszaélő online csalókkal szemben.
Illegális kavicsbányászatot lepleztek le Krassó-Szörény megyében. Továbbá: akár decembertől már repeszthetjük az autópályán a magyar határig!
Illegális kavicsbányászatot lepleztek le Krassó-Szörény megyében. Továbbá: akár decembertől már repeszthetjük az autópályán a magyar határig!
Hulladékot illegálisan lerakó kamionost csípett fülön a környezetvédelmi miniszter Kolozs megyében. Havi 5000 ezer lejt és egyéb juttatásokat kapnak jövőtől a bányászjárás áldozatai.