// 2025. augusztus 13., szerda // Ipoly

Erdély jobban teljesít, mint Bukarest

// HIRDETÉS

Legalábbis is a Kolozs Megyei Tanács elnöke szerint. Ki tesz be többet a közösbe, és ki kap vissza kevesebbet, mint amennyit beletett?

Horea Uioreanu a LOOK TV-nek adott interjújában azt mondta, szerinte jelenleg 20-szor kevesebb pénz jön vissza Bukarestből, mint amennyivel az erdélyi megyék hozzájárulnak a román bruttó össztermékhez.

„Ősi rivalizálás, több száz éve tartó ellentét ez erdélyiek és déliek között, nem új keletű a vita. Valamikor volt egy kölcsönös bizalom egymás iránt, ez nagyrészt annak köszönhető, hogy volt egy erdélyi miniszterelnökünk, a 30-as években. Az erdélyi embert mindig becsületesnek és dolgosnak tartották. Ezt a mítoszt mára sikerült teljesen lerombolnunk. De hiszem azt, hogy a közel jövőben újjáéleszthetjük még, amennyiben kitartunk a szorgalmunk mellett” - véli a tanácselnök.

Horea azt is elmondta, hogy 1919-ben az erdélyiek pénze Románia bruttó nemzeti össztermékének 85 százalékát tette ki.

„Távol álljon tőlem bármiféle nacionalizmus. Nem Erdély függetlenségét kérem. Csupán annyit, hogy az innen az államkasszába kerülő források, ugyanolyan arányban kerüljenek vissza, mint ahogy Bukarest fele visszakerülnek.” 

GDP/fő a romániai megyékben. A CNP (Nemzetgazdasági Tervezési Hivatal) adatai alapján

Kolozs megye élen áll a GDP növekedéséhez való hozzájárulás terén, azonban a 24. a listán az államkasszából kapott összegek tekintetében.

„Nem akadályozhatod egy régió fejlődését, azért mert mások fejlesztésére van szükség” – tette még hozzá a Kolozs Megyei Tanács elnöke.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Értelmiség: hülye nép! Kormány: adjunk kevesebb kultúrát!

Szántai János

Bezzegrománia bajban van. A lufi kipukkant, ráadásul az ország szinte beleesett a választási nackógödörbe. Az elit szerint a nép a hibás. És akkor most a kormány belerúg a kultúrába. Ki érti ezt?

A nagyvárosi polgár és az időjárás

Sánta Miriám

Merre tart a vihar? Hol volt szivárvány? Hol kattog a kanálistető? Honnan árad a bűz?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Így éltem meg, hogy két büntető sem volt elég a Paksnak, hogy gólt szerezzen a Fellegváron

Sólyom István

Nem vagyok szomorú, hogy a CFR ment tovább, nem lettem volna csalódott, ha a Paks jut a következő körbe.

A Maros megnyomorítása – a kavicsbányák és az emlékeikből élő horgászok

Fall Sándor

Mi köze a japán hegyi pataknak a Maroshoz? És hova lettek az algát legelésző paduccsordák a kotrógépek nyomában?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ion Iliescu, az igazi rendszerváltás sírásója
Főtér

Ion Iliescu, az igazi rendszerváltás sírásója

„Megtörte egy egész generáció lendületét, rezignáltságba, cinizmusba, keserűségbe taszítva azokat, akik rájöttek, hogy a rendszerváltásnak nevezett 1989-es mozzanat elszalasztott esély, hamvába holt lehetőség.”

Meredeken emelkedni fog az ingatlanadó 2026-tól
Krónika

Meredeken emelkedni fog az ingatlanadó 2026-tól

Akár 70 százalékkal is emelkedhet az ingatlanadó a jövő évben bizonyos településeken Ilie Bolojan kormányfő bejelentése szerint. A miniszterelnök közölte, ezekre a korrekciókra a Romániát sújtó költségvetési deficit miatt van szükség.

Ha az ember jól választ fesztivált, földön ücsörgő államelnökökkel találkozhat…
Főtér

Ha az ember jól választ fesztivált, földön ücsörgő államelnökökkel találkozhat…

… Gigi Becalinak is nagyon fáj, amikor az állami bürokrácia elkezd vele (VELE!) baszakodni… és egy román műemlékvédő egyesület kiakadt, hogy a Székelyföldön semmibe veszik a román emlékműveket.

Tragédia majdnem pontban éjfélkor: 19 éves fiatal vesztette életét a balesetben
Székelyhon

Tragédia majdnem pontban éjfélkor: 19 éves fiatal vesztette életét a balesetben

Éjfél előtt mindössze öt perccel riasztották a rendőri és mentőegységeket, hogy baleset történ Tulcea megyében. Húszéves sofőr vezette az autót, 19 éves utasa meghalt.

Sok a felsővégtagi viperamarás a Retyezátban – Hegyimentők szerint ne próbáljuk lefotózni a kígyókat
Krónika

Sok a felsővégtagi viperamarás a Retyezátban – Hegyimentők szerint ne próbáljuk lefotózni a kígyókat

Meglepő megfigyelést tettek a Hunyad Megyei Hegyimentő-szolgálat munkatársai: az utóbbi években a Retyezát-hegységben történt viperamarások mindegyike a turisták felső végtagját érintette, nem pedig a lábakat, ahogy az logikusnak tűnne.

Katasztrófa után Székelyföld szomszédságában
Székelyhon

Katasztrófa után Székelyföld szomszédságában

Egy hete zajlik a veszélyes hordalék eltakarítása a Békási-víztározó északi végén, ahol felfoghatatlan mennyiségű fahulladék, háztartási szemét, állattetem és építőanyag gyűlt fel a két héttel ezelőtti árvíz következtében.

// még több főtér.ro
Nagyot nő az infláció augusztusban – pénteki hírek
2025. augusztus 08., péntek

Nagyot nő az infláció augusztusban – pénteki hírek

Továbbá: újraindulnak a kommunizmus alatt elkobzott ingatlanok tulajdonosainak kártérítési eljárásai, valamint új szabályok fogják lehetővé tenni az átláthatóságot és a felelősségvállalást az állami kórházakban.

Meghalt Ion Iliescu – hírek kedden
2025. augusztus 05., kedd

Meghalt Ion Iliescu – hírek kedden

Az egészségügyi miniszter elsiette a kórházi étel bírálatát. Egy „ezermester” összetévesztette a gázcsövet a vízvezetékkel. Egy PSD-képviselő pedig a kolozsvári és a vásárhelyi tejgyárak magyar felvásárlásának veszélyeire figyelmeztet.