// 2026. február 4., szerda // Ráhel, Csenge

Épül a gázvezeték, amelyen át a nemzetféltők szerint Magyarország elhappolja a szent román földgázt

// HIRDETÉS

A román gazdasági miniszter közölte: hozzákezdtek a Fekete-tengerben kitermelt földgáz Magyarországra eljuttató BRUA-vezeték építéséhez.

Magasabb fokozatra kapcsolhatnak a vészharang kongatása közben azok a mélyromán nemzetféltők, akik szerint Magyarország az újonnan épülő nemzetközi gázvezetéken keresztül teszi rá a kezét a román földgázra.

A román gazdasági minisztérium épp a magyar nemzeti összetartozás napján, hétfőn jelentette be ugyanis, hogy a gázszállítási rendszerüzemeltető, a Transgaz megkezdte a bolgár-román-magyar-osztrák (BRUA) gázfolyosó romániai szakaszának építését.

A BRUA vezetéken keresztül juthat majd Magyarországra a fekete-tengeri lelőhelyekről kitermelendő földgáz.

A projekt most kezdődött első, 2020-ig lezáruló szakaszában 479 kilométer vezetéket fektetnek le a dél-romániai Podişortól a bánsági Temesrékásig. A csaknem félmilliárd eurós beruházás több mint harmadának (179, millió eurót) költségeit az Európai Unió fedezi.

Ion Sterian vezérigazgató szerint a Transgaz rendelkezik a szükséges anyagi és műszaki feltételekkel, hogy a projekt romániai részét határidőre elkészítse. A gázfolyosó romániai szakaszán a három új kompresszor-állomás (Podişor, Jupa, Bibeşti) megépítését április 14-én kezdte meg a Transgaz.

Dănuţ Andruşcă gazdasági miniszter közölte,

a projekt fontos és nem lehet eltérni a külföldi partnerekkel megszabott ütemtervtől.

A vertikális földgázfolyosó létrehozásáról 2016 szeptemberében Budapesten fogadtak el nyilatkozatot a közép- és délkelet-európai földgáz-összeköttetések megteremtését és az energiabiztonság megerősítését célzó CESEC munkacsoport miniszteri ülésén.

Románia vállalta, hogy 2020-ra megteremti évi 1,5 milliárd köbméternyi gáz – mindkét irányú – szállításának műszaki feltételeit a Giurgiu-Rusze román-bolgár kapcsolódási ponton, és évi 1,75 milliárd köbméternyi gázét a román és magyar gázhálózatot összekötő Újpanád – Csanádpalota vezetéken.

A BRUA-folyosó új romániai vezetékét csak a projekt második, 2022-re elkészülő fázisában építenék tovább Temesrékástól az ötven kilométernyire lévő Arad megyei újpanádi  gázelosztó pontig. Ekkora tervezik azt is, hogy a magyar-román gázvezeték kapacitását kibővítik évi 4,4 milliárd köbméterre.

Romániában Szijjártó Péter februári bukaresti látogatása után az ellenzéki médiumok és a jobbközép ellenzéki pártok magyarellenes előítéletekre alapozva támadták a szociálliberális kormánykoalíciót, mivel a magyar külgazdasági és külügyminiszter bejelentéséből szereztek tudomást arról, hogy magyar cégek nyerték meg a román-magyar gázvezeték kapacitáslekötési eljárását, és így – értelmezésük szerint – Magyarországra fog kerülni a kitermelésre váró fekete-tengeri gáz jelentős része.

Teodor Meleșcanu külügyminiszter a médiahisztériára magyarázkodásba kezdett, hogy nem írt alá semmilyen egyezményt a magyar külügyminiszterrel. Rámutatott: egyezményt már csak azért sem írhattak alá, mert ezeket előbb a kormányoknak kellett volna jóváhagyniuk.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával
Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Miért mondhatta Csíkszereda polgármestere, hogy az AUR „kihasználta” az adóemelés-ellenes tüntetést?
Krónika

Miért mondhatta Csíkszereda polgármestere, hogy az AUR „kihasználta” az adóemelés-ellenes tüntetést?

Heves indulatokat váltott ki a közösségi oldalakon Korodi Attilának, Csíkszereda polgármesterének az állásfoglalása, amelyben elfogadhatatlannak nevezte, hogy a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) tüntetést szervezzen a városban.

A Vexler-törvénnyel rúgták be az ajtót Kolozsváron: mi lesz a Goga-könyvtárral meg a Radu Gyr utcával?
Főtér

A Vexler-törvénnyel rúgták be az ajtót Kolozsváron: mi lesz a Goga-könyvtárral meg a Radu Gyr utcával?

Ütközhetnek a román nemzeti fejekben a vonatok, ha a törvény nevében utcák, intézmények nevét kell törölni, mert a névadó személyiségekről kiderül: fasiszták, legionáriusok, háborús bűnösök…

Életbe lépett a jogszabály: nem fizetik többé a betegszabadság első napját
Székelyhon

Életbe lépett a jogszabály: nem fizetik többé a betegszabadság első napját

Nem fizetik többé a betegszabadság első napját Romániában, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár
Krónika

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár

A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült
Székelyhon

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült

Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.

// még több főtér.ro