// 2026. szeptember 27., vasárnap // Adalbert

Ennyit arról, hogy a román és magyar szakemberek szépen, higgadtan megoldják úzvölgyi katonatemető helyzetét

// HIRDETÉS

Félretájékoztatással vádolja a magyar felet a román védelmi minisztérium. De vannak cifrább kijelentések is a friss közleményükben.

A román védelmi minisztérium azzal vádolja az úzvölgyi katonatemető tárgyában tartott június 26-i szakmai egyeztetés magyarországi képviselőjét, hogy eltorzította az ott elhangzott kijelentéseket. Szerintük Kovács Vilmos ezredes, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka, a magyar küldöttség vezetője tévesen állította azt, hogy a román fél számára „egyértelművé vált, a moldvai Dormánfalva önkormányzata által elhelyezett ortodox keresztek az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregében szolgáló katonák maradványai fölé kerültek”. A teljes magyar nyelvű sajtót bejárta ez a mondat, amit minden orgánum az MTI alapján közölt.

A védelmi minisztérium sajnálattal vette tudomásul – írják közleményükben –, hogy a magyar fél hamis nyilatkozatot tett, és

egy szakmai találkozót arra használ fel, hogy Magyarország nemzetpolitikai célkitűzéseit igazolja.

A tárca közleménye szerint a Hősök Emlékének Országos Hivatalának (ONCE) és magyarországi megfelelőjének képviselői a nemzetközi úzvölgyi temetővel kapcsolatos valamennyi tényszerű és jogi vonatkozású körülményt megvitattak, és megoldási lehetőségeket kerestek arra, hogy az ott nyugvó hősök számára méltó emlékhelyet biztosítsanak, nemzetiségtől függetlenül.

A román fél úgy látta, hogy a magyarországi delegáció kizárólag egy olyan 1917-es tervrajzra alapozta érvelését, mely egy másik temetőt ábrázol. Ezt a temetőt 1926-ban a román állam terültén működő Hősök Emléke Társaság bővítette ki, ugyanakkor 1944-ben ide temették el újra az első és a második világháborúban elhunyt, különböző nemzetiségű hősöket. A beszélgetés során a román fél „megkérdőjelezhetetlen levéltári bizonyítékokat” mutatott be a temető nemzetközi jellegéről – állítja a védelmi tárca –,

visszautasítva azt a feltételezést, hogy „a dormánfalvi hatóságok kegyeletsértést követtek volna el bármelyik osztrák-magyar katonai parcellában”.

A román közlemény arra is kitér, hogy elutasították a magyar fél azon elfogadhatatlan javaslatát, hogy kizárólag az ortodox betonkeresztek alatti területet tárják fel, és rámutattak arra, hogy valamennyi országot be kell vonni a szakmai egyeztetésekbe, és a temető teljes területét technikai feltárásnak kell alávetni.

„A román fél továbbra is a nyílt és őszinte párbeszédben érdekelt a magyar féllel, de nem érthet egyet a hamis nyilatkozatokkal, és azzal sem, hogy egy olyan szakmai találkozót, melybe a román fél jóhiszeműséggel, a megoldás megtalálása és a feszült helyzet feloldása érdekében ment bele, Magyarország eszközként használjon fel nemzetpolitika célkitűzéseinek igazolására” – zárul a közlemény.

A szakmai tárgyaláson elhangzottakról a magyar fél beszámolóját itt ismertettük Kovács Vilmos, illetve az MTI beszámolója alapján. A román sajtó egyébként – talán csak egyetlen kivétellel – kizárólag a román álláspontot közölte, teljesen figyelmen kívül hagyva Kovács beszámolóját.

Az úzvölgyi helyzet megoldását tehát nemcsak az bonyolítja, hogy a felek nem értenek egyet abban, milyen nemzetiségű hősök nyugszanak az ortodox keresztek alatt, hanem az is, hogy nem képesek megegyezni arról, miről szólt egy szakmai egyeztetés. Mindezt pedig a sajtó is tetézi azáltal, hogy össze-vissza számol be, fontos részleteket elhallgatva, vagy csak egy bizonyos álláspontra fókuszálva.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok
Krónika

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok

Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.

A Fotógróf
Főtér

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.

Egyedül ő nem énekelte a román himnuszt a válogatottból, hamar magyarázatot talált rá a sajtó
Székelyhon

Egyedül ő nem énekelte a román himnuszt a válogatottból, hamar magyarázatot talált rá a sajtó

Nem énekelte Románia himnuszát a labdarúgó-válogatott egyik kezdő játékosa a péntek esti Svédország–Románia mérkőzés előtt. A román sajtó utánajárt, mi lehet a háttérben.

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást
Krónika

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást

Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.

Hegyimentőket is riasztottak, hogy sürgősen elsősegélyt nyújtsanak, de már nem tudták megmenteni az életét
Székelyhon

Hegyimentőket is riasztottak, hogy sürgősen elsősegélyt nyújtsanak, de már nem tudták megmenteni az életét

Mentőegységeket, köztük hegyimentőket riasztottak egy súlyos balesethez szombaton délután a Maros megyei Nyárádremete közelébe, egy nehezen megközelíthető területre.

// még több főtér.ro