// 2026. február 3., kedd // Balázs

Ennyit arról, hogy a diaszpóra megmenti Romániát

// HIRDETÉS

Ki érti ezt? Most, hogy a szokásos cirkusz nélkül lehetne szavazni külföldön, már nem olyan vonzó a szavazás lehetősége.

Ezúttal nem lehet azt mondani, hogy a kormány vagy az Állandó Választási Hatóság (AEP) nem tett meg mindent, hogy megkönnyítse a külföldön élő románok számára a szavazást. Hiába népszerűsítették a levélvoksolás lehetőségét és hosszabbították meg a regisztráció idejét az államelnök-választásra, az érdeklődés messze elmaradt a vártnál. A vasárnapi határidő lejártáig mindössze 38 944 személy kérte, hogy szavazókörzetben válasszon, és 41 003 személy döntött a levélszavazás mellett.

Ha néhány számot még mellé rendelünk, akkor mindjárt világossá válik, miért mondhatjuk azt, hogy kevés a regisztráltak aránya. Egy júliusi hivatalos közlés értelmében összesen 5,6 millió román állampolgár él és dolgozik külföldön. Nyilván nem mindannyian szavazóképesek, de ebből összesen 375 ezer személy élt a szavazati jogával idén májusban. Sokan azért nem szavaztak, mert nem jutottak be a szavazókörzetbe, így joggal volt várható, hogy nőni fog azoknak a száma, akik a biztos regisztráció mellett döntenek.

A regisztráció lényege éppen az lenne, hogy az állampolgárok bekerüljenek a külföldi választási jegyzékbe, az érdeklődés függvényében pedig az illetékesek biztosítani tudják az új körzetek kialakítását, illetve a zökkenőmentes szavazást az egyes külképviseleteken. Mivel a választási törvény módosítása után a választás vasárnapját megelőző pénteken és szombaton is lehet majd voksolni, meglehet, hogy a regisztrációt emiatt nem tartották szükségesnek a szavazópolgárok, illetve attól is sokan tarthattak, hogy a regisztrációkor közölt adatokat az AEP más hatóságoknak, például az országos adóhatóságnak (ANAF) is kiszolgáltatják.

Az AEP többször is közölte a külföldön élő román állampolgárok regisztráció alapján összeállított állandó választási listáját csak az idei elnökválasztáskor használják fel, és nem szolgáltatják ki más állami intézményeknek.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Erich von Däniken, a vendégek a világűrből, a fantázia és a piramisok

Fall Sándor

Az, hogy nincs bizonyíték földönkívüliek múltbeli látogatásaira, még nem jelenti automatikusan azt, hogy ez nem következett be. Vagy mégis? Meghalt a paleoasztronautika atyja.

A bécsi újévi hangversenyt is elérte az ostoba identitárius kultúrharc szele

Szántai János

Sokánt, ahogy az úri közönség szokta mondani. Egy meleg karmester vezényelte a 2026-os bécsi újévi hangversenyt. És persze, jött a botrány.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A Kárpátok Prigozsinjának útja az idegenlégiótól a dubaji letartóztatásig

Sólyom István

Katari emír, afrikai államfők és a kínaiak távoli érdekeltségei – ez nem egy kémregény, hanem Horațiu Potra referencialistája. Călin Georgescu biztonsági főnöke nem ma kezdte az ipart.

Bocsássa meg nékünk a Doomnezeu, ezt a koncertet sem hagyhattuk ki

Sánta Miriám

Az Úr hangját (is) tolmácsolta súlyos riffekkel és dicsőséget sugárzó dallamokkal a román rockzenei szcéna hívőit és hitetleneit egyaránt megszólító doom metál formáció.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával
Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Miért mondhatta Csíkszereda polgármestere, hogy az AUR „kihasználta” az adóemelés-ellenes tüntetést?
Krónika

Miért mondhatta Csíkszereda polgármestere, hogy az AUR „kihasználta” az adóemelés-ellenes tüntetést?

Heves indulatokat váltott ki a közösségi oldalakon Korodi Attilának, Csíkszereda polgármesterének az állásfoglalása, amelyben elfogadhatatlannak nevezte, hogy a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) tüntetést szervezzen a városban.

Így lopott a Szeku a Romániába érkező csomagokból 1989 előtt – hírmix
Főtér

Így lopott a Szeku a Romániába érkező csomagokból 1989 előtt – hírmix

Kiderült, mi okozta a szörnyű bánsági közúti balesetet, amelyben hét ember vesztette életét. Kiskorúak bántalmaztak egy taxisofőrt Marosvásárhely közelében.

Életbe lépett a jogszabály: nem fizetik többé a betegszabadság első napját
Székelyhon

Életbe lépett a jogszabály: nem fizetik többé a betegszabadság első napját

Nem fizetik többé a betegszabadság első napját Romániában, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.

Kolumbán Vilmos: az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből
Krónika

Kolumbán Vilmos: az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből

Az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, vagy elgondolkodik azon, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből, vagy felfüggeszti tagságát – jelentette ki Kolumbán Vilmos, az egyházkerület püspöke szombaton az M1 aktuális csatornán.

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában
Székelyhon

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában

Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.

// még több főtér.ro