A tavalyi Eb-sikerek utáni kudarcos szereplés miatt szerződést bontottak a német szövetségi kapitánnyal.
Bernd Storck és a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) közös megegyezéssel szerződést bontott, így a német szakember a szövetségi kapitányi és a sportigazgatói posztról is távozott.
Az MLSZ honlapjának beszámolója szerint az elnökség keddi ülésén „jóváhagyólag tudomásul vette", hogy Storck közös megegyezéssel távozik a szövetségből, azaz „minden feladatkörében befejezi a munkáját".
Sipos Jenő szóvivő közölte, az elnökség kedden felkérte Csányi Sándor elnököt, hogy tárgyaljon a szövetségi kapitányi jelöltekkel. Hozzátette, a szoros határidőre tekintettel az is elképzelhető, hogy a magyar válogatottat ideiglenes szakvezető irányítja november 10-én Luxemburgban, majd négy nappal később hazai pályán a vb-résztvevő Costa Rica elleni barátságos találkozón.
Az MLSZ vezető testülete elismerését és köszönetét fejezte ki a két és fél évig Magyarországon dolgozó Bernd Storcknak, mivel „a gyengébb záró időszak ellenére az elmúlt három évtized legtöbb nemzetközi sikerében közreműködő szakvezetőnek mondhatja magát a labdarúgó-szövetségben".
Storckot 2015 márciusában nevezték ki sportigazgatónak, első feladataként az U20-as válogatottal továbbjutott csoportjából a világbajnokságon, majd a nyolcaddöntőben a későbbi győztes szerbekkel szemben esett ki hosszabbítás után. Júliusban szövetségi kapitány is lett. Irányításával a válogatott 44 év után kijutott az Európa-bajnokságra a pótselejtezőn Norvégiát kettős győzelemmel búcsúztatva. A tavaly nyári kontinenstornán öt ponttal csoportgyőztesként jutott tovább, majd a nyolcaddöntőben esett ki Belgium ellen.
A vb-selejtezőkön azonban a vártnál gyengébben szerepelt a válogatott, ugyanis 13 ponttal zárta a sorozatot, ami a megszerezhető pontok 43 százalékát jelenti, ez a harmadik legrosszabb a sorozatban nyolc sikertelenül megvívott világbajnoki selejtezősorozatból. Storckkal nyolc győzelem mellett hétszer döntetlent ért el és tízszer kikapott a válogatott, amely 2015-ben és 2016-ban az év csapata lett a hazai sportújságírók szavazásán, az Év Sportolója Gálán.
Az MLSZ azt is kiemelte, hogy az utánpótlás-válogatottak közül az U17-es csapat csoportgyőztesként jutott a legjobb nyolc közé az idei Európa-bajnokságon, továbbá 2016-ban és 2017-ben az U17-es és U19-es együttesek a legutóbbi hat selejtezőtorna közül ötben továbbjutottak.
Csányi Sándor, az MLSZ elnöke szerint az andorrai vereség után kapott második esélyt nem tudta kihasználni a kedden menesztett Bernd Storck szövetségi kapitány, mert menet közben elfogyott körülette a levegő.
„Elveszett a sikerek előfeltételének tekinthető hit, ezért nincs értelme a folytatásnak. Ezt az érvelést ma az elnökség is elfogadta" - jelentette ki a szövetség honlapján a sportvezető. Hozzátette, hogy továbbra is nagyra tartja a Bernd Storck szakmai teljesítményét, az általa irányított - korosztályos és felnőtt - válogatottak kiemelkedő eredményeit.
Csányi úgy fogalmazott, az utóbbi időszak eredményei ismeretében egyetért német szakember távozásával, de az szerinte tény, hogy „az elmúlt évtizedek legsikeresebb szakvezetője volt". Kiemelte: az ő irányításával vb-nyolcaddöntős volt az U20-as válogatott, Eb-n szerepelt az U17-es és a felnőtt válogatott, utóbbi a világranglistán 18. helyig jutott a vezetésével, és „ezek a sikerek nem vitathatóak el sem tőle, sem a csapatoktól".
„A tárgyalások már a napokban elkezdődnek, és hamarosan eredmény is várható. Ha nem tudunk október 25-éig a szempontjainknak megfelelő szövetségi kapitányt kinevezni, akkor megbízott kapitányra lesz szükségünk, amire már korábban is volt példa, Egervári Sándor lemondása után" - mondta Csányi.
Az elnök azt is kifejtette, hogy a szakvezetővel együtt távozik segítője, a szintén német Andy Möller is. Megjegyezte, a többi szövetségi edző esetében „ezután is a munka minősége lesz a döntő" számukra.
„Egyébként jelenleg 23 főállású munkatárs dolgozik a férfi szakágban, ebből mindössze négy német. Az ő sorsukról az új vezetéssel közösen döntünk majd" - jelentette ki az MLSZ-elnök. Azt is elárulta, hogy Storck szerződése felbontásának nincs külön költsége, csak a hónap végéig megillető díjazását kell kifizetni.
Bernd Storck szerint a fejlődés már elindult a magyar labdarúgásban, és további alázatos munkával fenn is tartható.
A német szakember a magyar szövetség honlapján olvasható nyilatkozatában megköszönte a támogatást, amelyet kapott, és amelynek köszönhetően több mint két éven át dolgozhatott az ország futballjának sikeréért, és részt vehetett a tavalyi Európa-bajnokságon.
„Nagyon hálás vagyok, hogy egy olyan nagy hagyományokkal rendelkező ország labdarúgásáért dolgozhattam először sportigazgatóként, majd később szövetségi kapitányként is, mint Magyarország. Jelen helyzetben a szövetség és én is azt láttuk a magyar labdarúgás szempontjából legjobb döntésnek, ha külön utakon folytatjuk" - fogalmazott Storck.
Storck kifejtette, büszke a franciaországi kontinenstornán elért eredményre, a nyolcaddöntőbe jutásra. „A szövetség és a klubok segítségének, a játékosok - beleértve a fiatalokat - profi hozzáállásának és a közösen jól elvégzett munkának köszönhetően olyan sikert tudtunk elérni, amely évtizedek óta nem tapasztalt örömöt okozott a magyar embereknek" - írta.
Hozzátette, hogy a világbajnoki selejtezősorozatban sikerült elérniük a minimális célkitűzést, hiszen megszerezték a csoport harmadik helyét, ugyanakkor a tíz mérkőzésen kevesebb pontot szereztek az elvárhatónál. Ugyanakkor ezt a sorozatot is fel tudták használni arra, hogy nagy számban adjanak lehetőséget a fiataloknak.
A távozó szakember szerint az ország labdarúgásának tárgyi feltételei nemzetközi viszonylatban is kiválóak, a kitűzött célok eléréséhez azonban további komoly, professzionális munkára van szükség. Egyértelműen látható, hogy a fejlődés már elindult, további alázatos munkával pedig fenn is tartható - szögezte le.
„A sportág sok tehetséggel rendelkezik, látható ez a korosztályos csapatokon is. Továbbra is úgy vélem, hogy szoros együttműködéssel, alázatos munkával sikerek érhetőek el" - nyilatkozta Bernd Storck.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.
Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.
Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.
Jól látszik négy hónapnyi munka eredménye Kolozsvár egyik megaberuházása, az új oktatási, szabadidős és sportközpont területén, ahol immár több épület falait felhúzták.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Lesodródott az úttestről és felborult egy személyautó szombaton Csernáton közelében, a 11-es országúton. Négy sérültet kórházba szállítottak.
Személygépkocsi ütközött egy mikrobusszal vasárnap este a Bihar megyei Tótiban, 9 személy megsérült, az egyik utas életveszélyes sebeket szenvedett.
Két autó ütközött vasárnap délben a 11-es országúton, Réty közelében. Négyen megsérültek.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.