// 2026. szeptember 26., szombat // Jusztina

Ennyi pénzt tapsoltak el a kampányra az elnökjelöltek

// HIRDETÉS

Érdekes, hogy melyik jelölt költötte a legtöbbet. És hogy ki kapott több közpénzt.

Lecsengett az elnökválasztás, Klaus Iohannis a második fordulóban súlyos vereséget mért Viorica Dăncilára, így további öt évre a Cotroceni-palota lakója maradhat.

A csatazaj elült, a por lassan eloszlik, a vesztes fél beáldozta az alulmaradt pártelnököt, így most jöhetnek az érdekesebb kulisszatitkok.

Az Állandó Választási Hatóság (AEP) most ismertette, hogy a két fordulóban összesen mennyit költöttek kampányra a jelöltek.

Nos, a 14 induló összesen több mint 72 millió lejt tapsolt el.

Az első fordulóban Viorica Dăncilă szociáldemokrata pártelnök 18,2 millió lejt kapott a kampányra, ami végül is megtérült, hiszen bejutott a második fordulóba. A pénz egy része állami forrásból érkezett, a többi magánzsebekből.

Klaus Iohannis államfő sem adta alább: 18 millió lejt szánt a kampányra – ráadásul az egészet közpénzből.

Csakhogy nem az ő kampányuk emésztette fel a legtöbb pénzt: a végül a negyedik helyen végzett egykori színész, Mircea Diaconu ugyanis összesen három forrásból is kapott kampánytámogatást.

Diaconut a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) és a Pro Románia alkotta Un Om (Egy ember) választási szövetség indította - ez 16 294 924 lejt költött a kampányára, amiből 300 ezer lej volt a közpénzből származó összeg.

Szerepel ugyanakkor az ALDE által támogatott jelöltként is a listán - ezen minőségében 4 566 424 lejt költött, és ebből is 300 ezer származott állami forrásból.

De ott van a listán a Pro Románia jelöltjeként is, és a Victor Ponta volt szociáldemokrata kormányfő vezette párt nem szűkmarkúskodott: 11 728 500 lejjel támogatta a kampányát, ami mind magánadománynak minősül.

Vagyis Diaconu 32 589 848 lejből gazdálkodhatott, ami szép összeg.  Bár végül még arra sem volt elég, hogy az első fordulóban a dobogóra kerüljön.

Nem minden jelölt volt ennyire nagyvonalú: a méltán ismeretlen Sebastian Constantin Popescu, aki a még méltán ismeretlenebb Új Románia Párt színeiben indult, egyetlen lejt sem költött kampányra, és a Román Nép Pártja jelöltje, Ninel Peia sem nyúlt mélyen a zsebébe: 8000 lejt költött – igaz, egyiküket sem fenyegette a veszély, hogy a második körbe kerüljenek.

A második forduló előtt a két továbbjutott jelölt már nem költekezett olyan látványosan: Iohannis 400 000 lejt költött – csak közpénzt -, Dăncilă pedig 1,5 milliót, de ennek egy része magánforrásokból származott.

Azon jelöltek, akikre az első körben legalább 3 százaléknyian szavaztak, visszakapják a kampányra költött pénzt. Ez most a 14-ből 6-nak sikerült.

Köztük a 3,87 százalékot szerző Kelemen Hunornak is, aki 445 ezer lejt költött - mindet magánforrásból.

A többiek meg elmondhatják, hogy nagy emberek, elvégre egyszer államfőjelöltek is voltak.

Ez pedig szinte megfizethetetlen.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen
Krónika

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen

Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.

A Fotógróf
Főtér

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.

Betört a csíkzsögödi autóbontóba, tört-zúzott, majd elkötött egy autót – keresi a rendőrség
Székelyhon

Betört a csíkzsögödi autóbontóba, tört-zúzott, majd elkötött egy autót – keresi a rendőrség

Egy órán át garázdálkodott egy ismeretlen elkövető a csíkzsögödi MCRacing autóbontó udvarán: autószállítókat tört össze, járműveket rongált meg, áttörte a kerítést, majd egy forgalomból kivont autóval hajtott el.

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást
Krónika

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást

Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.

„Várható volt” – a leszakadt csobányosi vashídnál jártunk
Székelyhon

„Várható volt” – a leszakadt csobányosi vashídnál jártunk

Személyi sérülés nélkül, de jelentős közlekedési fennakadással járt a Bákó megyei Csobányoson történt hídbaleset. Szerdán hajnalban egy nehéz munkagépet szállító járműszerelvény alatt beszakadt a Tatros fölötti vasszerkezetű híd.

// még több főtér.ro