A két szervezet közös fellépést szorgalmaz a koncepciós ítéletnek tartott verdikt ellen.
Alaposan kiverte a biztosítékot az Erdélyi Magyar Néppártnál (EMNP) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsnál (EMNT), hogy a legfelsőbb bíróság öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) két aktivistáját, ezért mindkét szervezet kemény hangú nyilatkozatban ítélte el az ítéletet.
Mint megírtuk, szerdán jogerősen ötévi börtönbüntetésre ítélték terrorizmus vádja miatt Beke Istvánt, a HVIM kézdivásárhelyi elnökét és Szőcs Zoltánt, a HVIM erdélyi szervezetének vezetőjét, miután első fokon felmentették őket a vádak többsége alól, és az első fokú ítélet alapján több időt nem kellett volna már börtönben tölteniük.
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöksége Toró T. Tibor ügyvezető elnök és Tőke Ervin alelnök által aláírt közleményben fejtette ki, hogy hideg zuhanyként érte őket az ítélet. Szerintük
Bukarest „a régi sztálinista időket idéző koncepciós per ilyen otromba és felháborító lezárásával üzen a magyar közösségnek”: így jár, aki a századik születésnapjára készülő egységes és homogén román nemzetállam „szentsége” iránt tiszteletlenséget mutat, netán annak történelmi adósságait szóvá meri tenni – írták a közleményben.
Az EMNP azonnali egyeztetésre szólította az erdélyi magyar politikai szervezetek és a civil társadalom képviselőit, hogy tárgyaljanak a romániai magyarságot ért inzultus elleni hatékony fellépésről.
Bejelentették: az EMNP az Európai Szabad Szövetség (EFA) tagszervezeteihez fordul segítségért a jogtiprás európai integrációs intézmények elé tárása érdekében. Hasonló lépésre kérték a többi politikai és civil jogvédő szervezetet, használják ki külkapcsolataikat az ügy nemzetközi megismertetése érdekében.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöksége is felháborítónak tartja, hogy miután korábban gyakorlatilag felmentették a vádlottakat a koncepciózus vádak alól, most mégis öt évi börtönbüntetésre ítélték őket.
„Meggyőződésünk, hogy – különösen a román centenárium évében –
– olvasható a Sándor Krisztina ügyvezető elnök által aláírt közleményben.
Úgy vélik, hogy a román államhatalom sorozatos provokációi jól mutatják:
amely száz év alatt sem volt képes felnőni az európai államok színvonalához, s nevetséges, koncepciózus eljárásokkal riogatja saját állampolgárait.
Közölték, más civil és politikai szervezetekkel együtt tüntetést kezdeményeznek Kézdivásárhelyen, és más típusú akciókat is tervbe vesznek, melyekkel fel akarják hívni a figyelmet a román állam újbóli megfélemlítési akcióira.
Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke rövid Facebook-bejegyzésben reagált az ítéletre. Álláspontja szerint felháborító, hogy az ügyészség ismét egy egész közösség megbélyegzésére használja az igazságszolgáltatást.
A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.
Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.
Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.
A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Meghökkentő bejelentést tett hétvégén Kolumbán Vilmos, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke: megfontolják vagy elgondolkodnak azon, hogy kilépnek a Református Egyházak Világközösségéből, vagy pedig felfüggesztik tagságukat.
Ütközhetnek a román nemzeti fejekben a vonatok, ha a törvény nevében utcák, intézmények nevét kell törölni, mert a névadó személyiségekről kiderül: fasiszták, legionáriusok, háborús bűnösök…
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.
További szerdai híreink: Nicușor Dan államfő reagált az amerikai jelentésre, amely szerint Romániában nem az oroszok, hanem az EU avatkozott be a választásokba. Egy kanadai cég pedig jelentős mennyiségű ritka fémeket talált az Erdélyi Szigethegységben.

További híreink: az alkotmánybírósághoz fordul az ombudsman a betegszabadságok megnyirbálása miatt, több székelyföldi város pedig petícióban tiltakozik az adóemelések mértéke ellen.
További híreink: az alkotmánybírósághoz fordul az ombudsman a betegszabadságok megnyirbálása miatt, több székelyföldi város pedig petícióban tiltakozik az adóemelések mértéke ellen.
Továbbá: képzeljék el, a moldovai államelnök asszonyt Nobel-békedíjra javasolták. És a tavasz kapja magát és berúgja az ajtót február első felében.
Továbbá: képzeljék el, a moldovai államelnök asszonyt Nobel-békedíjra javasolták. És a tavasz kapja magát és berúgja az ajtót február első felében.
Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.
Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.
… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.
… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.
A csenei gyilkosságban érintett 13 éves fiút egy gyermekvédelmi központba helyezték. A Maros megyei, szintén kiskorúak által elkövetett gyilkossági kísérlet előre megfontolt és kitervelt volt az ügyészek szerint.

Közben kiderült, hogy a 7 halálos áldozatot követelő Temes megyei közúti baleset görög sofőrje kétféle drogot és alkoholt is fogyasztott, úgy vezetett. És elveszítették a pert a gigafizetésüket menteni próbáló állami ügynökség alkalmazottai.

Kiderült, mi okozta a szörnyű bánsági közúti balesetet, amelyben hét ember vesztette életét. Kiskorúak bántalmaztak egy taxisofőrt Marosvásárhely közelében.
Kiderült, mi okozta a szörnyű bánsági közúti balesetet, amelyben hét ember vesztette életét. Kiskorúak bántalmaztak egy taxisofőrt Marosvásárhely közelében.
… Maia Sandu oroszveszélyre figyelmeztet, Ilie Bolojan (is) támogatná a Moldovai Köztársaság egyesülését Romániával… és a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál főnöke idén feltolná a rendezvény kezdőbetűit a Fellegvárra.

További híreink: ideiglenes eltávozást kapott a börtönből a rendőrgyilkos, nem ment vissza, Radu Miruță védelmi miniszter pedig véletlenül megdicsérte Nicolae Ceaușescut.