// 2026. szeptember 24., csütörtök // Gellért, Mercédesz

Emlékhelyet alakítanának ki a Szulejmán-sírhely körül

// HIRDETÉS

A régészeti munka a derviskolostor feltárásával folytatódik.

Folytatódik szeptembertől a Szigetvár-turbéki szőlőhegyen felfedezett Szulejmán-sírkomplexum feltárása – közölte Pap Norbert, a kutatás vezetője hétfőn az MTI-vel.

A Pécsi Tudományegyetem (PTE) Kelet-Mediterrán és Balkán Tudományok Központjának igazgatója elmondta: a türbe és dzsámi mellett eddig csak kismértékben feltárt derviskolostor régészeti kutatásával és az erődítmény további vizsgálatával folytatódik a munka.
Csaknem 300 négyzetméter terület feltárását tervezik. Pap Norbert felhívta a figyelmet, hogy Magyarországon

a Szigetvár-turbéki lehet az első, teljes egészében feltárt derviskolostor.

Onnan eddig a többi között a derviséletre utaló tárgyak, köztük különféle dobókockák, pipa és más tárgyak kerültek elő.
Csütörtökön koradélután kisebb ünnepség keretében sajtónyilvános bejárást tartanak az ásatás helyszínén, ahol az eddigi eredmények mellett a jövőbeni tervekről is szó lesz. A derviskolostor feltárásának eredményeiről szeptember végén adnak számot – jelezte Pap Norbert.

Egy, a nyáron megjelent kormányhatározat csaknem 145 millió forintot biztosít a turbéki sírkomplexum teljes körű feltárására és védelmére.

A Magyar Közlönyben publikált határozat döntött a feltárásban érintett ingatlanok állami tulajdonba vételéről, egyúttal gondoskodik a lelőhely tudományos kutatásának, régészeti feltárásának folytatásáról, amelynek koordinációjával a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft.-t (MANK) bízták meg.

A dokumentum rögzítette: a kormány elismeri a Szigetvár-turbéki szőlőhegyen azonosított kulturális örökségi értékek kiemelkedő jelentőségét.

A kormányhatározatról Pap Norbert korábban azt mondta, hogy az a legmagasabb szintű állami elismerése kutatómunkájuknak és felfedezésüknek.

A kutatás vezetője akkor hangsúlyozta:

a sírkomplexum az emberiség kulturális örökségének védett és gondozott részévé válhat,

s a kutatók munkáját elősegíti a kapott nagy összegű támogatás.

Pap Norbert megismételte: a Szulejmán-sírkomplexum esetében az európai hagyományoknak megfelelő feltárásra, megőrzésre és bemutatásra van szükség.

A hosszú távú elképzelések között szerepel egy, a türbét és környezetét bemutató, európai jellegű és jelentőségű – látogatóközpontot is magába foglaló – kulturális-turisztikai emlékhely kialakítása.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön
Főtér

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön

Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?
Krónika

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?

Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix
Főtér

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix

A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött
Székelyhon

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen
Krónika

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen

Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.

Tragikus baleset történt Maros megyében, 19 éves fiatal vesztette életét
Székelyhon

Tragikus baleset történt Maros megyében, 19 éves fiatal vesztette életét

Halálos közúti baleset történt keddre virradó éjjel Marossárpatakon. A balesetben egy autó volt érintett, a benne utazó 19 éves fiatal életét vesztette.

// még több főtér.ro