// 2024. szeptember 30., hétfő // Jeromos
baleset

Emberölés a vád az éjszaka folyóba zuhant mikrobusz esetében

A csütörtökre virradóra történt balesetben kilencen vesztették életüket, egy személy megsérült.

Gondatlanságból elkövetett emberölés és gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt bűnügyi eljárást indított az ügyészség a Neamţ megyei baleset kapcsán. A csütörtökre virradóra történt balesetben kilencen vesztették életüket, egy személy pedig megsérült, miután a kisbusz, amelyikben utaztak, a Beszterce folyóba zuhant.

Az ügyben a Piatra Neamţ-i ügyészség folytatja a nyomozást.

A 17 és 45 év közötti férfiakat szállító jármű Gyulafehérvárról a Neamţ megyei Săvineşti településre tartott, amikor a 15-ös országúton, Viişoara térségében, egy híd közelében kiesett az egyik kereke, lesodródott az útról, és a folyóba zuhant. 

Az utasok közül előbb hetet, később további kettőt holtan találtak meg. A tizedik utasnak – aki mint kiderült, elöl ült, a jármű vezetője mellett – sikerült kimenekülnie, őt kórházba szállították. 

A gépjármű tulajdonosa a sofőr, egy 25 éves fiatalember volt, aki maga is életét vesztette a balesetben. 

A kisbusz átvizsgálása után kiderült, hogy az mindössze három férőhelyes volt, és rakterébe padokat szereltek utólag. Az áldozatok rokonai szerint nemcsak a jármű nem volt szabályos, de az időszakos munka is feketemunka volt, amelyről a fiatal férfiak hazautaztak húsvétra az ország másik végéből, Arad megyéből. 

Az információt később a területi munkaügyi felügyelőség vezetője, Ioan Popescu is megerősítette az Agerpres hírügynökségnek: a folyóba zuhant járműben utazók egy facsemeték ültetésével foglalkozó, Fehér megyei vállalkozásnak dolgoztak, és Aradról tartottak hazafelé, amikor a baleset történt. Mindegyiküket feketén foglalkoztatták, a szállításukat azonban nem a Fehér megyei cég biztosította, hanem maguknak kellett gondoskodniuk erről – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy az Arad és a Fehér megyei munkaügyi felügyelőség munkatársaival közösen vizsgálódnak az ügyben. 

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

Patka Gergő: „A kung-fu nemcsak a harcra, hanem az életre is felkészít”

Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost
Krónika

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost

Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében
Székelyhon

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében

Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.

// még több főtér.ro