// 2025. november 13., csütörtök // Szilvia

Elvileg megkönnyítették a külföldi voksolást, az RMDSZ húzza az orrát

// HIRDETÉS

A szövetség képviselői nem is szavazták meg a parlamenten sebtében átpörgetett törvénytervezetet.

Ez gyorsan ment, kérem: a szenátus hétfőn leokézta, a képviselőház pedig szerdán – döntéshozó kamaraként, rendkívüli ülésszak keretében – el is fogadta a külföldiek szavazását megkönnyítő törvénytervezetet.

Az RMDSZ már korábban egyértelművé tette, a választási törvény módosítását ebben a formában nem tudja támogatni, ezért a szövetségi frakció tartózkodott a szerdai szavazáson. Az RMDSZ képviselői szerint a pár nap alatt összecsapott tervezet visszaélésekre és a szavazás befolyásolására ad lehetőséget, hiszen számos aggályos előírást is tartalmaz.

És persze az ötszázalékos bejutási küszöb átlépését is veszélyeztetheti, ha jelentősen megnő a külképviseletekről beérkező szavazatok száma.

Az RMDSZ két javaslatát is elvetette a képviselőház szerdán: az egyik megtiltotta volna az exit-poll becslések közzétételét éjfél előtt, a másik pedig azt írta volna elő, hogy alkalmazzanak papír alapú adatfelvételt a külföldi választókörzetekben pótlistára feliratkozó szavazók esetében. Utóbbira végül csak akkor kerülhet sor, ha az elektronikus rendszer összeomlik. 

A szerdán elfogadott módosítások lényege, hogy

  • a külföldi választókörökben ezentúl nemcsak a voksolásra a belföldiek számára kijelölt vasárnapi napon, hanem az azt megelőző pénteken és szombaton is leadhatják szavazatukat a diaszpórában élők;
  • a levélben történő voksolást az elnökválasztásra is kiterjeszti a levélben történő voksolást, amelyet 2016-ban a parlamenti választások alkalmával vezettek be;
  • a levélszavazást előzetes regisztrációhoz kötik, de egyszerűsödik a bejelentkezés;
  • kiterjesztették a belföldi voksolásra is azt az eredetileg a diaszpórának szánt előírást, miszerint a szavazókörök 21 órai zárása után (legkésőbb éjfélig) szavazhatnak azok, akik már a helyiségben tartózkodnak, és akik előtte állnak sorban; 

A választási reformot a május 26-ai európai parlamenti választások kaotikus lebonyolítása után sürgette meg Klaus Iohannis államfő, és azt remélik, hogy ezáltal az év végi elnökválasztáson már nem lesznek fennakadások a külképviseleteken. A törvény más csak Iohannis aláírására vár. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért nem tudunk mit kezdeni sem rabsággal, sem szabadsággal?

Varga László Edgár

Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.

Adjonisten jó napot, itt a székely mesterséges intelligencia!

Fall Sándor

Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Rostás Zoltán: A lenti társadalom életrevalóbb, mint az értelmiség

Sólyom István

A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.

Így vonatozunk Erdélyben

Sánta Miriám

Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap
Főtér

Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap

Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.

Márton-napi lámpás felvonulás Kalotaszegen: a fényt, a jóságot vitték haza az óvodások
Krónika

Márton-napi lámpás felvonulás Kalotaszegen: a fényt, a jóságot vitték haza az óvodások

Évről évre nagyobb érdeklődés övezi a Márton-napi lámpás felvonulást Kalotaszegen, melynek hagyományát a térségben előbb Körösfőn, majd 2023-tól Bánffyhunyadon teremtették meg, bevonva Kolozs és Szilágy megyei óvodákat.

Botrány a tornászvilágban: egy edzőnő a vádak szerint brutálisan bánt a tornászlányokkal…
Főtér

Botrány a tornászvilágban: egy edzőnő a vádak szerint brutálisan bánt a tornászlányokkal…

… egy PSD-s szenátort megbüntettek, mert jogsi nélkül vezetett, most ismét kormányhoz ült… és egy polgár arra ébredt, hogy elözönlik a házát a maszkos rendőrök, hogy hol a puska, hol a felesége.

Átvette a nyereményt és üzent a hatoslottó erdélyi nyertese
Székelyhon

Átvette a nyereményt és üzent a hatoslottó erdélyi nyertese

Átvette nyereményét a vasárnapi hatoslottó-sorsolás telitalálatos nyertese, de nem kívánta nyilvánosságra hozni a személyazonosságát – jelentette be kedden a Román Lottótársaság. Néhány dolgot azért mégis elárult magáról.

Magyarokat gyalázni lehet, a különnyugdíjakat kritizálni uszítás?
Krónika

Magyarokat gyalázni lehet, a különnyugdíjakat kritizálni uszítás?

Nicușor Dan kedden ismét egyeztet a négypárti kormánykoalíció vezetőivel a bírák és ügyészek speciális nyugdíjának ügyében, kétséges azonban, hogy sikerül-e kialakítani az államfő által meglebegtetett politikai kompromisszumot a pártok között.

Borzasztó baleset történt Hidegségben: az udvaron gázoltak halálra egy kisfiút
Székelyhon

Borzasztó baleset történt Hidegségben: az udvaron gázoltak halálra egy kisfiút

Tragikus baleset történt kedden dél körül a gyimesközéploki Hidegségben: egy másfél éves kisfiú életét vesztette, miután véletlenül elütötte autójával egy fiatal nő az udvarban.

// még több főtér.ro