// 2024. szeptember 30., hétfő // Jeromos
Románia

Elvesztette a csatát Udrea a SRI igazgatója ellen

A belső vizsgálat tisztázta Florian Coldeat, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) ideiglenes igazgatóját.

Nyilvánosan visszautasította az őt ért vádakat Florian Coldea, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) ideiglenes igazgatója hétfőn. Meghallgatása után a SRI tevékenységét ellenőrző parlamenti bizottság is arra a következtetésre jutott, hogy megalapozatlanok a Coldeát gyanúba keverő sajtónyilatkozatok.

A hírszerzés vezetőjét a korrupcióval gyanúsított Elena Udrea vádolta visszaélésekkel, egyebek közt azzal, hogy félmillió eurós támogatást kért egy üzletembertől egy szociáldemokrata politikus hírtelevíziójának elindításához. Udrea szerint Romániában valójában az SRI ideiglenes igazgatója van hatalmon, és ő dönti el, melyik politikus vagy üzletember kerül börtönbe, ugyanakkor azt állította róla, hogy

Coldea az elnökválasztási kampányba is beavatkozott Klaus Johannis oldalán.

Amikor bűnvádi eljárás indult ellene, Udrea interjúk sorozatában fejtette ki azon meggyőződését, hogy ő a politikai szálakat a háttérből húzogató Florian Coldea bosszújának áldozata. Úgy vélte ennek egyik bizonyítéka az, hogy amikor „kinyitotta a száját”, az ügyészség néhány óra alatt öt folyamodványt nyújtott be a parlamenthez, amelyben ellene indítandó bűnvádi eljárásokhoz és letartóztatásához kéri a képviselők hozzájárulását.

Coldea alaptalan rágalomnak minősítette a vádakat,

és azt mondta: a SRI vezetése a „teljes politikai semlegesség és azonos távolságtartás” jegyében végezte munkáját a tavalyi választási évben is. A SRI biztonsági szolgálatának vezetője belső ellenőrzést kezdeményezett az ügyben: ennek következtetéseit Coldea távozása után mutatta be a parlamenti bizottságnak.

Georgian Pop, a SRI tevékenységét ellenőrző parlamenti bizottság elnöke a belső vizsgálat ismertetése után kijelentette: a parlamenti bizottság megalapozatlannak találta Udrea vádjait, a testület

semmi törvénysértőt nem talált a SRI ideiglenes vezetőjének tevékenységében. 

A román médiában az utóbbi tíz napban nagy visszhangot keltett Elena Udrea vádaskodása. Bár a legtöbb elemző szerint a több ügyben is korrupcióval vádolt Udrea csak kétségbeesésében próbálja magával rántani a SRI-vezetőt, sokan megfogalmazták kétségüket, hogy vajon van-e olyan szerve az országnak, amely ténylegesen el tudná számoltatni a titkosszolgálatokat, ha azok visszaélnének a megszerzett információkkal.

Fotó: realitatea.ro

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta
Krónika

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta

Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

// még több főtér.ro