// 2026. november 2., hétfő // Achilles

Első „munkanapján” lerobbant egy kereszteződésben a méregdrága temesvári villamos, majd az utasok jól teleszemetelték

// HIRDETÉS

Több mint kétmillió euróba került darabja az új szerelvényeknek, de egyelőre nem problémamentes a használatuk.

Egyelőre nem a helyi tömegközlekedés minőségének javulása miatt kerülnek be a hírekbe a Temesvár önkormányzata által Törökországból, darabonként 2,4 millió euróért vásárolt Bozankaya márkájú villamosok.

Az első ilyen szerelvény hivatalosan szombaton kezdte meg pályafutását, az 1-es vonalon.

Azonban egyszer csak úgy kezdett viselkedni, mint egy klasszikus öszvér: érthetetlen okokból leállt. És nem is lehetett újra elindítani.

Ráadásul egy forgalmas kereszteződésben, így a környéken pillanatok alatt feje tetejére állt a közlekedés.

A szerelvényt csak negyed óra után sikerült újraindítani, ezt követően többször már nem robbant le.

A közlekedési vállalat illetékesei értetlenül állnak a történtek előtt, beismerték, hogy fogalmuk sincs , mi lehet a gond. Ezért a török gyártó szakértőihez fordultak, és felkérték őket, hogy derítsék fel a meghibásodás okait.

Az utasok egy része egyébként nem hatódott meg attól, hogy szép, új, tiszta villamosok kezdenek közlekednek a városban: a közlekedési vállalat közlése szerint máris sikerült teleszemetelni.

Mint írták,

papírdarabokat, szalvétákat, sőt még banánhéjakat is szétdobáltak a villamoson.

A temesvári villamosok pályafutása nem alakult a legszerencsésebben.

Miután az első szerelvények már egy éve megérkeztek, inkább nem helyezték forgalomba őket, mivel meg kellett rendelni néhány hidraulikus emelőszerkezetet, amelyek segítségével vissza lehet emelni a sínekre a villamosokat, ha kisiklanak.

Ezek 390 000 euróba kerültek, és Franciaországban gyártották őket.

Ám a balszerencsék sorozata nem ért végett: idén márciusban az egyik villamos a kocsiszínben gyulladt ki – vélhetően elektronikai hiba miatt.

Remélhetőleg mostantól azért elkerüli a balsors a méregdrága új „játékszereket”.

És persze az utasok is jobban megbecsülik őket.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?
Főtér

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét
Székelyhon

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét

Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.

Bákó megyei román iskolából jött, mégis az övé lett a legjobb magyar érettségi Csíkban: egy csángó lány útja otthonról haza
Krónika

Bákó megyei román iskolából jött, mégis az övé lett a legjobb magyar érettségi Csíkban: egy csángó lány útja otthonról haza

Kicsi korában a szülei románul beszéltek vele, ma mégis magyarul gondolkodik. Szentes Stefánia a lábnyiki Magyar Háztól Csíkszeredán és a kolozsvári egyetemen át jutott el oda, hogy ma a csángó gyerekeket biztatja arra az útra, amit ő maga is végigjárt.

Szám szerint 429: megvannak az összevonásra kijelölt községek
Székelyhon

Szám szerint 429: megvannak az összevonásra kijelölt községek

Alexandru Stoica fejlesztési miniszter pénteken közölte, hogy a kormány két szakaszban tervezi megvalósítani az ezerötszáznál kisebb lélekszámú községek összevonását: 2027. március elsejéig önkéntes alapon, ezt követően pedig kötelező jelleggel.

// még több főtér.ro