A temetésről készült különlegesen jó minőségú felvételek száz évig lapultak a Magyar Nemzeti Filmalap archívumában.
Kereken száz évvel ezelőtt helyezték örök nyugalomra Ady Endrét, és most először láthatjuk, hogyan zajlott le az esemény. A nemzeti gyászszertartást a korabeli filmhíradó kamerája örökítette meg, azonban a kameranegatívok csak a tavaly októberben, egy raktárátrendezéskor kerültek elő a Magyar Nemzeti Filmalap archívumából. A filmalap közleménye szerint az ismeretlen eredetű, feliratok nélküli képsorokat sokan próbálták beazonosítani és megfejteni, ennek eredményeként kerültek elő olyan unikális mozgóképek, mint például a Krúdy Gyulát vagy Kertész Mihályt (Michael Curtiz) megörökítő rövid snittek.
Ady temetéséről eddig csak élvezhetetlenül sötét képsorok maradtak fenn, ezért is szenzációs a most talált filmanyag, mely több darabba szabdalva, különböző helyekről került elő, és ez látható is a képanyagba karcolt vágójeleken is. Egyszerre két operatőr rögzítette az eseményeket, egyikük a lépcsősor tetején, a másik lejjebb, a tömeget távol tartó öntöttvas kerítésnél állt, a Nemzeti Múzeum épülete előtt.
A filmanyagban fennmaradtak olyan apró részletek is, amelyeket véletlenül rögzített az operatőr. Ilyen például a lépcső északi párkányán álló fényképész alakja, akit a kurblis kamera egy téves mozdulattal mindössze egy filmkockán örökített meg, így róla csak ez az egy állókép maradt fenn – hívja fel a figyelmet a filmalap közleménye.
Az Ady Endre temetését megörökítő snittek a tavaly augusztus óta rendszeresen jelentkező Filmhíradók 100 éve sorozatának most megjelent 16. epizódjában láthatóak.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.
Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

Jól látszik négy hónapnyi munka eredménye Kolozsvár egyik megaberuházása, az új oktatási, szabadidős és sportközpont területén, ahol immár több épület falait felhúzták.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Lesodródott az úttestről és felborult egy személyautó szombaton Csernáton közelében, a 11-es országúton. Négy sérültet kórházba szállítottak.
Csaknem 3 millió eurót költ új székházára a Csíkszentkirályon természetes ásványvizet palackozó Hargita Gyöngye Rt., amely meg is versenyeztette a tervezőket. A székelyföldi ásványvíz-palackozó 19 pályázat közül választotta ki a nyertes látványterveket.
Fegyvereket, lőszereket és pirotechnikai eszközöket fogaltak le a rendőrök egy országos szintű akció keretében pénteken reggel Háromszéken.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.

Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.

Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.

A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.

Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.

És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.