// 2026. szeptember 27., vasárnap // Adalbert

Élőben közvetített halál: az idei legdurvább baleset éppen a szigorítás megszavazása előtt történt

// HIRDETÉS

Az ország leggyűlöltebb sofőrje jelenleg egészen biztosan az a részeg sofőr, aki egy család három generációját gázolta halálra Facebook-közvetítés közben.

Nem is tudjuk, mi a megrázóbb körülmény annak a három embernek a halálában, akik vasárnap délután lelték váratlan halálukat a Tulcea megyei Văcăreniben. Önmagában már az is durva, hogy egy család három generációja vesztette életét: egy hetedik hónapban lévő, állapotos nő, egy három éves gyermek és egy 79 éves nagymama. De, hogy a saját otthonuk udvarába tört be sportkocsijával a részeg ámokfutó, miközben a BMW szintén részeg utasa élőben közvetítette a balesetet, az már mindennek a teteje.

A kocsival hencegő sofőr nagy sebességgel haladt, közben az autóban ülők is heccelték, amikor elvesztette az uralmát az autó felett, átszakított egy kerítést és halálra gázolta a ház udvarán tartózkodókat. A 33 éves terhes nő még élt amikor a mentősök kiérkeztek a helyszínre, de a galaci kórházban belehalt sérüléseibe, a magzat életét sem sikerült megmenteni.

A sofőr könnyebben, két utasa súlyosabban sérült meg, arra azonban még maradt erejük, hogy elmeneküljenek a helyszínről. A sofőr későbbi őrizetbe vételekor kiderült, némi alkohol adta a bátorságot az őrült száguldozáshoz: vérében literenként 0,14 milligramm alkoholt mutattak ki.

Az eset éppen egy nappal azelőtt történt, hogy a kormány megszigorította a vezetés közbeni mobilhasználatért járó büntetést, ezzel próbálva gátat szabni annak a Facebook-élőzés őrületének, ami a felelőtlen sofőrök körében újabban divattá vált.

Az új előírások be nem tartása esetén a bírság mellett 4-5 büntetőponttal sújtják a gépkocsivezetőket. Ha más szabálytalanság is társul a mobilozáshoz, 30 napra búcsút inthetnek a jogsijuknak. A szabályozás azokra a járművekre is érvényes, melyekre nem szükséges járművezetői engedély, így például a biciklire és rollerre is.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt
Krónika

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt

A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.

A Fotógróf
Főtér

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.

Hegyimentőket is riasztottak, hogy sürgősen elsősegélyt nyújtsanak, de már nem tudták megmenteni az életét
Székelyhon

Hegyimentőket is riasztottak, hogy sürgősen elsősegélyt nyújtsanak, de már nem tudták megmenteni az életét

Mentőegységeket, köztük hegyimentőket riasztottak egy súlyos balesethez szombaton délután a Maros megyei Nyárádremete közelébe, egy nehezen megközelíthető területre.

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást
Krónika

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást

Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.

Betört a csíkzsögödi autóbontóba, tört-zúzott, majd elkötött egy autót – keresi a rendőrség
Székelyhon

Betört a csíkzsögödi autóbontóba, tört-zúzott, majd elkötött egy autót – keresi a rendőrség

Egy órán át garázdálkodott egy ismeretlen elkövető a csíkzsögödi MCRacing autóbontó udvarán: autószállítókat tört össze, járműveket rongált meg, áttörte a kerítést, majd egy forgalomból kivont autóval hajtott el.

// még több főtér.ro