A koronavírussal indokolták, miért nem volt a bíró előtt a dosszié a kitűzött időpontban.
Furcsa indokkal maradt el csütörtökön a Bute-gála miatt jogerős börtönbüntetését töltő volt idegenforgalmi és fejlesztési miniszter, Elena Udrea kihallgatása egy másik, ellene indított korrupciós perben.
Az indoklás szerint a koronavírus-járvány miatt nem volt kinek elvinnie a dossziét a bíróhoz.
Udrea a târgșori női börtönben tölti a szabadságvesztését, így videókapcsolaton keresztül vett volna részt a bukaresti ítélőtábla kihallgatásán a Hidroelectrica-ügyben.
Ebben az a vád ellene, hogy ötmillió eurós kenőpénz fejében közben járt annak érdekében, hogy a Hidroelectrica hatályban tartson több olyan szerződést, amelyek egy Bogdan Buzăianu nevű üzletembernek kedveztek.
Csakhogy Udrea ügyvédei korábban azt kérték az ügyben eljáró bírótól, hogy forduljon alkotmánybírósághoz, és emeljen alkotmányossági kifogást amiatt, hogy bizonyos, Románia által aláírt nemzetközi szerződések – amelyek befolyással lehettek Udrea elítélésére –
A bíró ezt elutasította, az ügyvédek azonban fellebbezést nyújtottak be az elutasító határozat ellen a legfelsőbb bíróságon.
Ezért az ügyirat átkerült a legfelsőbb bíróságra, amely szeptember 22-re tűzte ki a tárgyalást az ügyben.
A csütörtöki táblabírósági kihallgatásra azonban vissza kellett volna vinni a dossziét – csakhogy ez nem történt meg.
Mint kiderült, az ügyiratok szállítása a bírósági írnokok feladata lett volna. Csakhogy jelenleg egyetlen írnok sem áll rendelkezésre – a hivatalos indoklás szerint azért, mert a legfelsőbb bíróság büntetőjogi részlegének összes írnoka koronavírusos.
Felmerülhet a kérdés, hogy esetleg nem lehetett volna más bírósági alkalmazottal elküldeni a dossziét, de biztosan erre is találtak volna hihetőnek tűnő kifogást.
Így ez a per is húzódik.
Amúgy nem ez volt Udrea ügyében a román igazságszolgáltatás első bakija, hiszen egyrészt az első ítélet elől Bulgáriába szökött, majd amikor ott elfogták, a román bírósági illetékesek egyszerűen nem tudták, pontosan hol is van, így nem tudták, hova kellene küldeni az idézést.
December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.
Nem vicc, nem trollkodás, tényleg ez történt.
Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.
A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Első ízben rendeznek Romániában kutyaszánhúzó világbajnokságot: február 6–8. között a Beszterce-Naszód megyei Rotunda-hágón mérik össze erejüket a sportág legjobbjai.
Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.
Két romániai is szerepel az Europol nemzetközi körözési listáján mint a legkeresettebb bűnözők. Indonéziában fogták el közülük az egyiket.
Ilie Bolojan miniszterelnök szombat reggel Botoșani polgármesterével, Cosmin Andreijel, a megye prefektusával és a megyei tanács elnökével egyeztetett a városvezetés által felvetett problémákról. A kormányfőt ebben a moldvai városban is kifütyülték.
Több ezren tüntettek csütörtök este a bukaresti Győzelem (Victoriei) téren az Ilie Bolojan vezette kormány ellen.
Máris bekövetkezett 2026 első tömbház- és gázpalackrobbanása. A szembejövő autóról lerepülő jégtömb száguldott át az utastéren, centiken múlt a tragédia.

További híreink: A kormányellenes tüntetőknek „beszóló” ellentüntetőt is megbüntették a csendőrök Bukarestben, az eddigi vizsgálatok alapján pedig nincs több leprás beteg Kolozsváron.

… meg ilyen is: a külügyi szolgálatok öt (!) év alatt intéztek el egy halotti bizonyítványt… és egy polgártársunk alkoholos kóma közeli állapotban száguldozott egy német autópályán, forgalommal szemben (hukk!).
… meg ilyen is: a külügyi szolgálatok öt (!) év alatt intéztek el egy halotti bizonyítványt… és egy polgártársunk alkoholos kóma közeli állapotban száguldozott egy német autópályán, forgalommal szemben (hukk!).
Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.
Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.
Rövid ideig lesz enyhébb idő országszerte. Továbbá: a belügyminisztérium szakszervezetei nem fogadják el a katonai személyzet, a rendőrök, tűzoltók egyoldalú nyugdíjkorhatár-emelését.

Igennel szavazna Maia Sandu Románia és Moldova egyesülésére. Megkezdődtek az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti szakaszának tervezési munkálatai.
Igennel szavazna Maia Sandu Románia és Moldova egyesülésére. Megkezdődtek az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti szakaszának tervezési munkálatai.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Nyugat-Románia legnagyobb spontán téli játszótere alakult ki Temesvár mellett. Továbbá: vigyázzunk a jeges és kátyúkkal teli utakon, valamint figyeljünk oda a WhatsApp üzeneteinkre, mert új online csalás terjed.

Elektronikus nyomkövetőt kapott a férjét bántalmazó feleség. Téli gumi télen? Na még mit nem?!

További híreink: a mioritikus nackópárt úgy csókolgatja az amerikai gyűrűt, hogy öröm nézni. És a védelmi miniszter szerint Nicușor Dan olcsón röpköd, bezzeg Ionopot Iohannis drágán!