// 2024. október 4., péntek // Ferenc
kampány

Ellenzéki tehenek akadályozták Dăncilă helikopterének leszállását

Egy futballpályán. Ahol közben amúgy meccs is zajlott.

Még az ág is húzza szegény Viorica  Dăncilă miniszterelnököt, aki a vasárnapi európai parlamenti választás előtt kampánykörúton járja az országot: nem elég, hogy látogatási helyszínein rendszerint ellenzéki tüntetők próbálják belefojtani a szót, most még állati ellenzéke is akadt.

Vasárnap a dél-romániai Gorj megyében található Polovragi településre érkezett helikopterrel, hogy értékes mondandóját megossza a nagyérdeművel.

A kijelölt leszállópálya egy labdarúgópálya volt. Amelyen amúgy éppen mérkőzés zajlott, de hát tudjuk, hogyan működik az ilyesmi: ha a nagy ember megérkezik, a meccset akkor is  le kell fújni, ha a hazai csapat csatára éppen ziccerben tör az ellenfél kapuja felé.

A mérkőzést tehát megszakították – ám a kormányfői helikopter mégsem tudott leszállni. A jármű rotorjának zaja ugyanis megrémített néhány, a pálya mellett békésen legelésző tehenet. Az állatok pedig annyira megijedtek, hogy – az „aréna” infrastrukturális hiányosságait kihasználva – egyenesen a pályára rohantak, így a helikopter nem tudott leszállni.

Dăncilának hosszú percekig kellett a pálya fölött köröznie, mire sikerült elhajtani a kormányellenes kérődzőket.

Amúgy nem ez az első eset, hogy a miniszterelnök helikopteres útja balul sül el: tavaly októberben három minisztere társaságában  Neamț és Bákó megyébe utazott.  Neamț megye fölött azonban a pilóta eltévedt, és több tucatnyi kilométerre a céltól szállt le.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Koronavírusgóc alakult ki az egyik székelyföldi kórházban
Krónika

Koronavírusgóc alakult ki az egyik székelyföldi kórházban

A csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház (SJU) kedden bejelentette, hogy a kardiológiai osztályán Covid-19-járványgóc alakult ki.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás
Krónika

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás

Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője
Székelyhon

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője

Hivatalosan még nem nyújtott be panaszt a Facebook közösségi oldalon nyílt levelet megfogalmazó hölgy, aki a csíkszeredai kórház újszülöttosztályának vezetőjét vádolta. Mégis van következménye a nyílt levélnek: a főorvos felmondott.

// még több főtér.ro