// 2025. július 31., csütörtök // Oszkár

Elkeserítően csórók vagyunk: a családok csaknem fele a számláit is késve fizeti

// HIRDETÉS

Sokan csak kölcsönök felvétele árán tudnak boldogulni egyik hónapról a másikra.

Tavaly a romániai háztartások 40%-a késve fizette ki a számláit, négy családból egy pedig sehogy sem tud annyi pénzt keresni, amennyi a puszta létfenntartáshoz szükséges. 10 százalékuk például kölcsönöket volt kénytelen felvenni, csak hogy a havi kiadásait fedezni tudja.

Ez már csak azért is érdekes, mert például Florin Cîțu miniszterelnök úr nemrégiben azzal döngette a mellét, hogy Románia már korántsem az alacsony fizetések országa. Sőt nem átallott azzal hencegni, hogy a lakosság 1%-a 3000 euró fölötti fizetéseket kap. (Ők nyilván a politikusok, és néhány jól fizetett informatikus, akiknek politikus haverjaik vannak.)

A többi 90 százalékkal – beleértve azt a 40-et, akik még a számláikat is csak késve törlesztik – nem lehet dicsekedni, szóval ők le vannak sajnálva.

Az Országos Statisztikai Hivatal (INS) felméréséből többek között olyan lesújtó dolgok derülnek még ki, hogy 2019-ben a hazai lakosságnak mindössze a 35%-a vásárolt új ruhákat, kevesebb mint egynegyedük (23,3%) engedhette meg magának, hogy nyaralni menjen, 21%-uk vásárolt háztartási gépeket, és mindössze a 9,3%-uk tudta lecserélni az ócska bútorait.

És közben a járvány miatt jön a durva infláció, drágul a gáz, a villany, meg nagyjából minden, szóval még nehezebb lesz.

Persze a miniszterelnök úr által említett 1%-nak eközben biztos szuper éve volt, és a következő is az lesz…

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ceaușescu, az influenszerek és a párhuzamos hatalom kiépülése

Sánta Miriám

Az influenszerkedésnek akkora hatása van, hogy társadalmi léptékben is mérhető párhuzamos, informális hatalom-kiépülésnek lehetünk szemtanúi.

Ilie „Boló” Bolojan előtt két ­út áll a kudarc felé

Varga László Edgár

Van ez a tervezett második deficitcsökkentő csomag, amiben a különleges nyugdíjak problémáját is megoldják állítólag. Na ja. Hogyne. Persze. Naná…

// HIRDETÉS
Nagyítás

Isteni szférába emelte a technót Padre Guilherme, a DJ pap Kolozsváron

Sólyom István

A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.

Miért maradt ki Gheorghe Funar a versből? – interjú Korpa Tamás költővel

Varga László Edgár

A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Trikolór kormányhorror: az oktatási cenzor és a megélhetési kenőpénzes
Főtér

Trikolór kormányhorror: az oktatási cenzor és a megélhetési kenőpénzes

Van ez a reformkormány, tele hozzáértő, határozott, kitartó és (főleg!) a hazai állami szőnyegek alá sepert mocskot kiseperni akaró reformpolitikusokkal. Aztán lépésről lépésre kiderül, hogy mégsem.

Bolojan a különleges nyugdíjakról: nő a korhatár, a nyugdíj nem lehet nagyobb a fizetésnél
Krónika

Bolojan a különleges nyugdíjakról: nő a korhatár, a nyugdíj nem lehet nagyobb a fizetésnél

Sürgősen rendezni kell a különleges nyugdíjak kérdését – jelentette ki Ilie Bolojan miniszterelnök keddi sajtótájékoztatóján, amelynek egyik fő témája a bírák és ügyészek nyugdíjazásának reformja a speciális juttatásoktól a nyugdíjkorhatárig.

Csak a szokásos: viharok, bozóttűz, medvetámadás – hírek vasárnap
Főtér

Csak a szokásos: viharok, bozóttűz, medvetámadás – hírek vasárnap

A természeti erők nem lankadtak a hétvégén sem: Erdélyben rengeteg háztartást érintett a szombat esti-éjjeli viharsorozat, az ország délebbi részein pedig bozóttüzek pusztítanak. És sajnos megint támadt a medve.

Fiatal sofőr és kiskorú utasa halt meg a ma hajnali balesetben
Székelyhon

Fiatal sofőr és kiskorú utasa halt meg a ma hajnali balesetben

Egy 17 és egy 22 éves fiatal vesztette életét egy kedden hajnalban történt balesetben Teleorman megyében. Az autó, amelyben utaztak, előbb egy fának, majd egy villanyoszlopnak csapódott.

Megakadályozná a kormány az állami intézmények közötti „népvándorlást”, hogy az elbocsátottak ne maradhassanak állami alkalmazásban
Krónika

Megakadályozná a kormány az állami intézmények közötti „népvándorlást”, hogy az elbocsátottak ne maradhassanak állami alkalmazásban

A kormány tervezetet készít elő az állami intézmények közötti áthelyezések és kiküldetések leállítására, amely a költségvetési hiány lefaragását célzó második intézkedéscsomag része.

Az új csőrendszer mellett is folyik a víz a parajdi sóbányánál
Székelyhon

Az új csőrendszer mellett is folyik a víz a parajdi sóbányánál

Nem tettek jót az esőzések a Korond-patak elterelésének, hiszen a kialakított vezetékrendszer nem tudja elnyelni teljes egészében a megnövekedett hozamot. A történtekről nem tartottak sajtótájékoztatót, de a munkapont vezetője nyilatkozott lapunknak.

// még több főtér.ro