Szépen száguld az infláció.
Legalább egy dolog van, ami szépen és stabilan fejlődik, folyamatosan növekszik Romániában: az infláció.
A statisztikai intézet ezt éppen szerdán igazolta ismét, amikor kiadta az éves inflációról szóló adatokat. És az adatok láttán ismét csak konstatálhatjuk, hogy ez az egy legalább biztos pontnak tekinthető: a pénzünk folyamatosan és megbízhatóan romlik, tavaly júliushoz képest 5 százalékos az infláció.
mert hát miért is ne az drágulna a legjobban, amire a legtöbb embernek van a leggyakrabban szüksége.
Az áram például majdnem 25 százalékkal több pénzünket égeti el, mint tavaly júliusban: 24,56 százalékkal kerül többe, de a jelek szerint a legnagyobb mértékben idén drágult, mivel tavaly decemberhez képest is 23,15 százalék a drágulás mértéke.
Vagyis nem igazán éri meg villanyfűtésre áttérni, pedig a földgáz is szépen drágult. Egy év alatt ezért is több mint 20 százalékkal többet kell fizetnünk: 20,55 százalékkal drágább, míg decemberhez képest 20,49 százalékkal.
Szépen drágultak a postai szolgáltatások is, igaz, nem ekkora mértékben: egy év alatt 5,54 százalékkal kell több pénzt fizetnünk azért, hogy egy levél két hét alatt tegyen meg 400 kilométert.
Persze az élelmiszerek sem lettek olcsóbbak. A legjobban az olaj drágult: tavaly júliushoz képest 18,08 százalékkal kell többet fizetnünk, ha sült krumplit szeretnénk készíteni.
Azért van, ami egy év alatt olcsóbb lett: a citrusfélék és a déligyümölcsök ára 2,38 százalékkal alacsonyabb, mint tavaly júliusban – igaz, ehhez képest az év elején még 13,40 százalékkal olcsóbbak voltak a mostani árszinthez képest.
Vigasztalhat, hogy a tojás és a burgonya is olcsóbb: az év eleje óta előbbi 4,68, utóbbi 3,92 százalékkal kerül kevesebbe.
Úgyhogy ezt akár egy jó rakott krumplival is meg lehetne ünnepelni.
Ha nem drágult volna annyit az a nyavalyás gáz.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.
Több láda sör szóródott szét péntek délután Felsősófalva főútján, miután egy teherszállító jármű rakománya a földre esett. Az országutat félpályán lezárták, emiatt kisebb torlódás alakulhat ki.
Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.

… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.

… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.

Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.

Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.