// 2026. szeptember 6., vasárnap // Zakariás

Elképesztő: ötven (!) gól született egyetlen román bajnoki focimeccsen

// HIRDETÉS

Ez minden bizonnyal országos rekordnak számít. Hihetetlen az is, hogy az összes gólt a vendégcsapat szerezte.

Most főként azok figyeljenek, akik visszasírják a régi szép idők romantikus fociját, akik szerint a túltaktikázott és túlszervezett játék a látvány rovására ment, és egyre kevesebb gól születik a mérkőzéseken.

Hát erre alaposan rácáfoltak a román negyedik osztályban, ahol

a Progresul Mătăsaru és az Urban Titu ifjúsági csapata közti mérkőzésen 50 gól született (!!!) a rendes játékidő alatt.

Felvétel sajnos nem született a „vad” Dâmboviţa megyei  összecsapásról, de az tény, hogy a házigazdák arra sem vették a fáradtságot, hogy megnehezítsék Titu ifi titánjainak az országos rekordkísérletét: majdnem kétpercenként született egy gól, így a végeredmény 0–50 lett, a szünetig 23-szor kellett a pálya közepéig elcipelni a lasztit.

A hihetetlen eredmény még szegény játékvezetőt is teljesen összezavarta,

aki a végén már azt sem tudta, hová jegyezze fel a góllövőket, és az időpontokat. Mătăsaru csapata jobban tette volna, ha meg sem jelenik a mérkőzésen, akkor a szabályok szerint csak 3–0-ra veszíti el a meccset…

2012-ben a Román Kupában született egy nagyon kövér eredmény, akkor ACS Berceni 31 gólt lőtt a CS Buftea csapatának. Ugyanabban az évben a Fogarasi CSM 33-at vágott az Olthévizi Forrásnak a brassói megyei osztályban.

A világrekord egyébként valószínűleg megdönthetetlen: az AS Adema 149–0-ra nyert a Stade Olympique l'Emyrne ellen

2002-ben, a madagaszkári labdarúgó-bajnokságban. A mérkőzés további különlegessége, hogy valamennyi találat öngól volt – a vendégek összevitáztak a játékvezetővel, ezért úgy döntöttek, tiltakozásba kezdenek – világcsúcs lett belőle.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mi a túróért beszél három napja egy lepényről az egész ország?

Sánta Miriám

Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...

Hogyan változtatja meg Kína a Föld forgástengelyét, a vízhiány pedig az életünket?

Varga László Edgár

A kínaiak akkora gátakat építenek, amitől már a szomszédos országok is idegesek, a Duna vízállása pedig továbbra is rekord alacsony.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Szántai János

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

Sólyom István

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma
Főtér

Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma

A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?

Tizennégy év a vádlottak padján: így jutott el a Borboly-per a jogerős felmentésig
Krónika

Tizennégy év a vádlottak padján: így jutott el a Borboly-per a jogerős felmentésig

SRI-lehallgatások, visszavont vesztegetési feljelentés, két hiányzó irat, vitatott útépítési kifizetések és több mint egy évtizedes bírósági huzavona áll Borboly Csaba büntetőügyének hátterében. Kolozsvári sajtótájékoztatón ismertették a részleteket.

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen
Főtér

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Balszerencse és egy különös mulasztás a három halálos áldozatot követelő pénteki baleset hátterében
Székelyhon

Balszerencse és egy különös mulasztás a három halálos áldozatot követelő pénteki baleset hátterében

Három ember meghalt, kettő pedig megsérült pénteken egy közlekedési balesetben az Olt megyei Priseaca település közelében – közölte a román rendőrség közlekedési tájékoztató központja.

Olcsó áramot a szomszédnak: így teremtett egy erdélyi falu energiaközösséget a napelemes káoszból
Krónika

Olcsó áramot a szomszédnak: így teremtett egy erdélyi falu energiaközösséget a napelemes káoszból

Egy erdélyi településen nem elégedtek meg annyival a napelemesek, hogy csak a hálózatot vagy egymást szidják, ha a déli csúcsban sorra leálltak az inverterek: ehelyett megvalósították az ország első bejegyzett energiaközösségét.

Százak kísérték utolsó útjára Daniel Ernő plébánost
Székelyhon

Százak kísérték utolsó útjára Daniel Ernő plébánost

Közel száz paptestvére, népviseletbe öltözött malomfalvi hívei és több száz helyi és távolról érkező gyászoló kísérte utolsó útjára pénteken a szerdán elhunyt Daniel Ernő plébánost.

// még több főtér.ro