Annyira jellemzően romániai történet, hogy az ember ordítva verné a fejét a falba.
A Bukarest melletti Măgurele városban működik egy tudományos kutatóközpont, ahol a világ legerősebb lézerével dolgoznának a világ minden tájáról érkező szakemberek. Az Európai Unió több mint 300 millió euróval támogatta a létesítményt a hajdanán a román tudományos élet gyöngyszemének tartott atomfizikai központban.
A lézert tavaly májusban üzembe is helyezték, következne a projekt második szakasza, egy gammasugár-egység felszerelése és beüzemelése.
a létesítmény pedig egyelőre sehol, pedig a tervek szerint 2018 végén elkezdte volna rendes működését.
A teljes projektnek van ugyanis egy része – nem mellesleg 67 millió euró értékben – amely azért nem valósulhatott meg, mivel a măgurele-i intézet vezetősége perben áll a berendezések beszerelésével megbízott nemzetközi konzorciummal – írja a Recorder.ro.
Az olasz, német, svéd, dán, brit és francia cégekből, valamint egyetemi és tudományos központokból álló konzorcium, az EuroGammaS leállította a gammasugár-egység részeinek beszerelését, mivel független szakértői véleményekre hivatkozva azt állítja, hogy az infrastruktúra megépítéséért felelős román fél gyatra munkát végzett.
Konkrétan azzal vádolják a măgurele-i intézetet, hogy
gondok vannak a tetőzettel, a világítással, a padlózat nem megfelelő minőségű és nem teljesen egyenes, az épület geometriája eltér a tervektől, és a sűrített levegőt biztosító rendszer sem megfelelő minőségű. Vagyis az egész komplexum úgy rossz, ahogy van, és képtelenség megfelelő paraméterek mellett tudományos kutatóberendezéseket telepíteni és működtetni.
A román fél persze mindent tagad. Nicolae Zamfir akadémikus, a măgurele-i lézerprojekt tudományos igazgatója szerint az EuroGammaS indokolatlanul vádaskodik, állításaik nem felelnek meg a valóságnak. Azt elismeri, hogy
A feszültségek nem új keletűek, az EuroGammaS már több mint egy évvel ezelőtt leállt a munkával. A măgurele-i kutatóintézet erre azt követelte, hogy a konzorcium fizessen késedelmi díjat, majd kiszállt a megállapodásból. A nemzetközi csoport ekkor a bírósághoz fordult, a per legközelebbi tárgyalása január végén lesz.
Az ügy persze eljutott az Európai Bizottsághoz is, a felek képviselői január elején Brüsszelben jártak, ahol Zamfirt arra kérték, teljesítse az EuroGammaS kéréseit és javítsák ki a konstrukciós hibákat. A román tudós azonban hajthatatlan, azt mondja: a dolgok nem feltétlenül úgy vannak, ahogy a külföldiek állítják, „csak azért, mert ők nagyok Európában” és nem hajlandó megfelelni a konszern elvárásainak.
A huzavona miatt a projekt uniós támogatás nélkül maradhat, figyelmeztetett az év végén Corina Creţu európai biztos.
A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.
És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.
Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.
Olyan jó nézni, amikor a román értelmiségi elit arról beszél, hogy ej, no, ezen az etnicizmuson túl kellene már lépni, hiszen mind európaiak vagyunk. Komolyan? Serios?
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
Dr. Székely-Szentmiklósi István negyvenöt éve családorvos a Szilágyságban – pályája egyszerre jelent hivatást, alkalmazkodást és közösségi elköteleződést.
Kisebb létszámmal kell megnövekedett feladatokat elvégezniük a polgármesteri hivataloknak és a megyei tanácsnak Hargita megyében június végétől. A prefektusi hivatal közölte az új álláskereteket, a végrehajtásról csütörtökön egyeztettek.
Románia is azok között az országok között van, akik a Hormuz-szoros megnyitását szorgalmazzák. Egy román nő és egy iráni férfi megpróbált behatolni egy brit haditengerészeti bázisba.
Románia is azok között az országok között van, akik a Hormuz-szoros megnyitását szorgalmazzák. Egy román nő és egy iráni férfi megpróbált behatolni egy brit haditengerészeti bázisba.
További híreink: hazahozták Olaszországból a közveszélyes manelistát, hogy letölthesse börtönbüntetését, a tavaszi szárazság és a bozóttüzek pedig plusz terheket rónak a gazdákra.
További híreink: hazahozták Olaszországból a közveszélyes manelistát, hogy letölthesse börtönbüntetését, a tavaszi szárazság és a bozóttüzek pedig plusz terheket rónak a gazdákra.
… egy PSD-s vezérnő nekiállt szidni a nyugdíjasokat, mert azok nem szavaztak a pártjára… és Nicușor Dan úr kijelentette: szárnyai alá veszi az energiaárakat.
… egy PSD-s vezérnő nekiállt szidni a nyugdíjasokat, mert azok nem szavaztak a pártjára… és Nicușor Dan úr kijelentette: szárnyai alá veszi az energiaárakat.
Idén és jövőre megduplázódhat a kilőhető medvék száma. Megvan az első hazai légitársaság, amelynek meg kell húznia a nadrágszíjat az emelkedő üzemanyag-költségek miatt.
Idén és jövőre megduplázódhat a kilőhető medvék száma. Megvan az első hazai légitársaság, amelynek meg kell húznia a nadrágszíjat az emelkedő üzemanyag-költségek miatt.
További híreink: terhes magyar nőt gázoltak halálra a járdán Kolozsváron, a pénzügyminiszter szerint pedig a kormány intézkedéseket fog hozni az üzemanyagárak elszállása ellen.
További híreink: terhes magyar nőt gázoltak halálra a járdán Kolozsváron, a pénzügyminiszter szerint pedig a kormány intézkedéseket fog hozni az üzemanyagárak elszállása ellen.
Bukarest válasza Teheránnak: Románia nem részese a közel-keleti konfliktusnak. Jönnek a fix traffipaxok Temesváron, ahol postán érkezik a büntetés.
Bukarest válasza Teheránnak: Románia nem részese a közel-keleti konfliktusnak. Jönnek a fix traffipaxok Temesváron, ahol postán érkezik a büntetés.
További híreink: ha a politikusok kiszedik azt a sok pénzt a közhelyautomatából, amit március idusán beledobtak, a költségvetési hiánynak annyi, a heves erdőtüzek miatt pedig már Black Hawk helikoptereket is be kellett vetni.

Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
További hírek: Irán-párti hackerek támadták az adóhatóság honlapját Románia Amerika-barátsága miatt. Egy felmérésből pedig kiderül, hogy a fiataloknak közel a fele nem dolgozik.
További hírek: Irán-párti hackerek támadták az adóhatóság honlapját Románia Amerika-barátsága miatt. Egy felmérésből pedig kiderül, hogy a fiataloknak közel a fele nem dolgozik.
További híreink: 2500 embert rakna utcára a marosvásárhelyi Azomureș, tíz nap alatt pedig már hatszor drágult az üzemanyag, de két héten belül elérhetjük a 10 lejes literenkénti árat is.