Ja, a prefektusról van szó. Ráadásul arról kellene dönteni (sürgősen), hogy „bezár” egy nagyon nagy város.
FRISSÍTÉS: Kormányközeli források szerint Ludovic Orban miniszterelnök le fogja váltani a rémesen teljesítő bukaresti prefektust. Nyilván, ezt nem lehet csak úgy megtenni, egy vonatkozó kormányrendelet szükséges hozzá. Az említett források szerint a téma a kormány csütörtöki ülésén kerül az asztalra.
Bizony, Bukarestről van szó. Ahol a fertőzöttségi ráta vasárnapra meghaladta a 3 ezreléket. Tehát jönnie kellett volna a vörös forgatókönyvnek. Hétfőtől. De nem jött. És akkor nézzük az abszurdumot a köbön.
A járványtörvény világosan kimondja: amennyiben egy településen a fertőzöttségi ráta meghaladja a 3 ezreléket (három megbetegedés 1000 lakosra vetítve), érvénybe lépnek a szigorítások: a közoktatás áttér az online formára, bezárnak a vendéglátó egységek, mozik, kötelező a nyílt téri maszkviselés satöbbi. Bukarestben ez a ráta 3,02 ezrelék volt vasárnap.
A sajtó nyilván megkérdezte a fővárosi sürgősségi helyzetek felügyelőségnek vezetőjét, Bukarest prefektusát, hogy akkor most mi lesz. Az úr pedig magabiztosan kijelentette: hétfőn délután három órakor összeül a bizottság és meghozzák a szükséges döntéseket. És innen tagoljuk a gondolatmenetet.
Tessék? De hát már megvan a szomorú három ezrelék.
Tudják, az úgy van, hogy a bejelentés pillanatától számítva 48 órán belül ül össze a bizottság.
Tessék? De ott vannak a számok.
Tudják, nekem csak a pénteki adatok vannak meg. Amikor még nem volt három ezrelék. És sajnos nem kaptam meg az e-mailt az friss adatokkal.
Tessék? És mondja csak, prefektus úr, ismeri a vasárnapi adatokat?
Tudják, én bevásárolni voltam, nem láttam őket.
De ember, mondhatja akárki (és mondták is) – amellett, hogy ekkora kommunikációs analfabéta azért még a mioritikus hazában is ritka –, nem az a sürgősségi helyzetek felügyelősége vezetőjének dolga, hogy sürgősen tájékozódjon, ha forró a helyzet? Mi van, ha jön egy hétvégi földrengés? Akkor is azt mondják, bocs, a bizottság 48 órán belül összeül? Mert hétvége van, és bevásárolunk?
Amúgy, összehasonlítási alapként: a marosvásárhelyi tanfelügyelőségnek valahogy sikerült vasárnap összeülni és sürgősen eldönteni, hogy hétfőtől szigorítanak, mert a fertőzöttségi ráta meghaladta a 3 ezreléket. Pont. Ilyen egyszerű. Máshol. És igaz, a tanfelügyelőség nem a sürgősségi helyzetek felügyelősége, de attól még összegyűlhetne, hiszen hahó, vészhelyzet van!
Apropó iskolák: ezen a ponton is sikerült ezt-azt összekavarni. A prefektus úr ugyanis azt állítja, hogy bocs, nem az általa vezetett felügyelőség dolga bezáratni az iskolákat. Erre jött a kedvenc oktatási miniszter asszonyunk és azt mondta: bocs, de mégis sürgősségi felügyelőség dolga. A tanfelügyelőség csak ajánlani tud, a döntés a sürgősségi felügyelőség kezében van.
Na és akkor mi csak állunk és vakarjuk a fejünket. Isten, segíts! Esetleg még annyit tudunk hozzátenni: a prefektus úr és Monica Anisie asszony megtalálta egymást, mint zsák a foltját.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.