// 2026. január 16., péntek // Gusztáv

Elismert rendőrt kasztliztak be nemi erőszak gyanúja miatt Kolozsváron

// HIRDETÉS

A rendőr egy hétvégi házban tartott magánbulin használta ki, hogy áldozata többet ivott a kelleténél.

Hétfőn harminc napos előzetes letartóztatásba helyezték a Kolozs megyei közlekedésrendészet egyik sztárrendőrét, az állítólagos példás kötelességtudata miatt többszörösen megdicsért Vasile Răzvan Petrușt, akit azzal gyanúsítanak, hogy hétvégén megerőszakolt egy ittas nőt. A péntek éjszaka történt incidens már szombaton nyilvánosságra került, miután az áldozat párja a Facebookon tálalt ki a történtekről.

Azt írta, hogy barátnője berúgott az összejövetelen, ezért lefeküdt aludni a hétvégi ház egyik szobájában, amikor a „a román rendőrség szemétládája” rányitott és kihasználta az alkalmat. A helyi sajtó úgy tudja, hogy a hangos zene miatt a lány sikoltozását eleinte nem hallották a másik helyiségben, az áldozat párja így későn avatkozott be. Másnap feljelentést tettek a rendőrségen, és arra bátorítják a rendőr esetleges további áldozatait, hogy mihamarabb tegyenek panaszt, hogy ne úszhassa meg büntetés nélkül. Hétfőn a bíróság elrendelte a gyanúsított harminc napos őrizetbe vételét, megtagadva az enyhébb kényszerintézkedés lehetőségét.

Korábban a rendőrt többször is elismerésben részesítették, egy alkalommal például azért, mert segített a kerékcserében egy női sofőrnek, egy alkalommal pedig azért, mert átkísért az úttesten egy idős asszonyt.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A fény győzedelmeskedésének már az újkőkorszak óta szemtanúja az emberiség – miért lenne ez most másképp?

Sánta Miriám

December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Venus és Nichita Ulrache találkozása az erdélyi prózairodalom boncasztalán

Sánta Miriám

Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.

„A restitúció a román demokrácia egyik valódi fokmérője”

Sólyom István

A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi
Főtér

Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi

További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.

Tánczos: a tavaly elvégzett munkának köszönhetően jobb alapokról kezdjük az idei évet
Krónika

Tánczos: a tavaly elvégzett munkának köszönhetően jobb alapokról kezdjük az idei évet

Elkezdődött a 2026-os évi állami költségvetés előkészítése – jelentette be Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán a Facebook-oldalán.

A Kárpátok Prigozsinjának útja az idegenlégiótól a dubaji letartóztatásig
Főtér

A Kárpátok Prigozsinjának útja az idegenlégiótól a dubaji letartóztatásig

Katari emír, afrikai államfők és a kínaiak távoli érdekeltségei – ez nem egy kémregény, hanem Horațiu Potra referencialistája. Călin Georgescu biztonsági főnöke nem ma kezdte az ipart.

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket
Székelyhon

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket

Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.

Lemondott egy erdélyi  polgármester, mert nem akar népszerűtlen döntéseket hozni, magyar helyettese veheti át a feladatát
Krónika

Lemondott egy erdélyi polgármester, mert nem akar népszerűtlen döntéseket hozni, magyar helyettese veheti át a feladatát

Lemondott szerdán Bánffyhunyad ötödik ciklusát töltő polgármestere, Mircea Moroşan.

A világ túlsó végén fogták el a két legkeresettebb román bűnöző közül az egyiket
Székelyhon

A világ túlsó végén fogták el a két legkeresettebb román bűnöző közül az egyiket

Két romániai is szerepel az Europol nemzetközi körözési listáján mint a legkeresettebb bűnözők. Indonéziában fogták el közülük az egyiket.

// még több főtér.ro