// 2025. szeptember 11., csütörtök // Teodóra

Elhunyt Vremir Mátyás geológus, paleontológus

// HIRDETÉS

Nevéhez fűződik többek között a zömök sárkánynak nevezett erdélyi dinoszaurusz felfedezése.

Életének ötvenedik évében elhunyt Vremir Mátyás kolozsvári geológus, paleontológus, akit a nagyközönség elsősorban az erdélyi dinoszaurosz-fauna feltárása kapcsán ismer.

Vremir Mátyás 1970. november 13-án született. Egyetemi tanulmányait a Babeş-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) biológia-geológia karán végezte, 1999-ben diplomázott geológus mérnökként. Dolgozott a BBTE geológia karán, a nyíregyházi Jósa András Múzeum munkatársaként, olaj- és gázkutató geológus mérnökként, többek közt Közép-Afrikában.

2010-től az Erdélyi Múzeum-Egyesület egyéni kutatójaként vezetett geológiai, rétegtani és őslénytani kutatásokat az Erdélyi medence dél-nyugati régiójában.

A nagyközönség számára talán legismertebb paleontológiai felfedezése a zömök sárkány nevű késő kréta kori húsevő dinoszaurusz, amelyet Vremir és csapata 2009-ben tárt fel Szászsebes környékén. Nagy felfedezés volt: a szászsebesi zömök sárkány az Európában feltárt kréta kori húsevő dinoszauruszok egyikének máig legteljesebb csontváza. A 70 millió éves leletet Vremir 2010-ben az Erdélyi Múzeum Egyesületnek adományozta, ahol ma is megtekinthető. Ilyen irányú tevékenységével Vremir jelentős mértékben hozzájárult az erdélyi dinoszaurusz-fauna feltárásához.

Meggyőződésünk, hogy sok dinoszaurusz-lelet hever még szanaszét Erdély földjében, amelyek Vremir Mátyásra vártak. És most már hiába. A kutató átlépett egy olyan világba, ahol talán a dinoszauruszok is szabadon járnak-kelnek. Kísérje Isten ezen az útján is.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Anticikk az antiolvasásról, az antiéletről és arról, amiben vagyunk (nyakig)

Fall Sándor

Van néhány perce? Na jöjjön, mert fontos dolgokat akarok magával megbeszélni.

A ChatGPT-vel beszélgetek Jézusról, az időjárásról, Japán történelméről…

Varga László Edgár

Avagy hogyan lesz a mesterséges intelligencia észrevétlenül a személyi asszisztensünk, a pszichológusunk és a mindentudó barátunk egy „személyben”?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Nincs nagyobb abszurd, mint Romániában vendégmunkások ellen uszítani

Szántai János

Nehezen emészthető az az arrogancia, amellyel Romániában nekiesnek a vendégmunkásoknak. Tekintettel arra, hogy az Európai Unió legnépesebb (vendégmunkásokból is álló) diaszpórája a román.

Metál a tó mellett – hasított a Paradise Lost és a Cemetery Skyline Szebenben

Sánta Miriám

A nagyszebeni Astra Rock fesztivál utolsó napján megérkezett az eső. Utána pedig két olyan zenekar, akik közül egyik történelmet írt, a másik meg most fogja.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Killer Vaskormányfő Bolojan, az oktatásügyet békén kellett volna hagyni
Főtér

Killer Vaskormányfő Bolojan, az oktatásügyet békén kellett volna hagyni

Nem Daniel David veri most szét a tanügyet, hanem a terminátor üzemmódba kapcsolt Ilie Bolojan.

„Sokkoló valótlanságokat” tartalmaz az Európai Bizottság elutasító válasza az SZNT elnöke szerint
Krónika

„Sokkoló valótlanságokat” tartalmaz az Európai Bizottság elutasító válasza az SZNT elnöke szerint

Megtámadja a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) az Európai Unió Bíróságán az Európai Bizottság (EB) határozatát, amellyel elutasította a nemzeti régiók védelmében indított polgári kezdeményezését.

Avram Iancu sírjára mászott George Simion fotósa, aztán a pópának is visszafeleselt...
Főtér

Avram Iancu sírjára mászott George Simion fotósa, aztán a pópának is visszafeleselt...

Illegálisan végzett plasztikai sebészetnek minősülő beavatkozásokat egy nő orvosi végzettség nélkül. Ma este telihold és teljes holdfogyatkozás!

Holtan találtak egy nőt és hétéves fiát otthonukban
Székelyhon

Holtan találtak egy nőt és hétéves fiát otthonukban

Egy 50 éves nőre és hétéves fiára találtak rá holtan kedden a Drobeta-Turnu Severin-i lakásukban. A nyomozók szerint a nőt felakasztva találták meg, mellette a gyermek holtteste feküdt.

Kelemen: ha a nyugdíjtörvény elbukik, a kormány legitimitása megszűnik, a gazdasági növekedés minimális lesz
Krónika

Kelemen: ha a nyugdíjtörvény elbukik, a kormány legitimitása megszűnik, a gazdasági növekedés minimális lesz

Ha az Ilie Bolojan vezette kormány által parlamenti felelősségvállalással elfogadott igazságügyi nyugdíjreform nem megy át az alkotmánybíróság szűrőjén, akkor a kormány legitimitása megszűnik – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Egy ember meghalt, miután egy rendőrautó belerohant egy szekérbe ma reggel – videóval
Székelyhon

Egy ember meghalt, miután egy rendőrautó belerohant egy szekérbe ma reggel – videóval

Egy idős asszony meghalt, további három ember pedig megsérült kedden reggel, miután egy rendőrautó belerohant egy szekérbe Galac megyében.

// még több főtér.ro
Féltékeny férj vert papot az utcán – hírmix
2025. szeptember 05., péntek

Féltékeny férj vert papot az utcán – hírmix

Több mint 7,6 millió vendégéjszakát foglaltak Romániában az év első hét hónapjában. Szexért fizetett a rendőr egy nőnek, akit később bántalmazott és visszavette tőle a pénzt.