Nevéhez fűződik többek között a zömök sárkánynak nevezett erdélyi dinoszaurusz felfedezése.
Életének ötvenedik évében elhunyt Vremir Mátyás kolozsvári geológus, paleontológus, akit a nagyközönség elsősorban az erdélyi dinoszaurosz-fauna feltárása kapcsán ismer. Vremir Mátyás 1970. november 13-án született. Egyetemi tanulmányait a Babeş-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) biológia-geológia karán végezte, 1999-ben diplomázott geológus mérnökként. Dolgozott a BBTE geológia karán, a nyíregyházi Jósa András Múzeum munkatársaként, olaj- és gázkutató geológus mérnökként, többek közt Közép-Afrikában. 2010-től az Erdélyi Múzeum-Egyesület egyéni kutatójaként vezetett geológiai, rétegtani és őslénytani kutatásokat az Erdélyi medence dél-nyugati régiójában. A nagyközönség számára talán legismertebb paleontológiai felfedezése a zömök sárkány nevű késő kréta kori húsevő dinoszaurusz, amelyet Vremir és csapata 2009-ben tárt fel Szászsebes környékén. Nagy felfedezés volt: a szászsebesi zömök sárkány az Európában feltárt kréta kori húsevő dinoszauruszok egyikének máig legteljesebb csontváza. A 70 millió éves leletet Vremir 2010-ben az Erdélyi Múzeum Egyesületnek adományozta, ahol ma is megtekinthető. Ilyen irányú tevékenységével Vremir jelentős mértékben hozzájárult az erdélyi dinoszaurusz-fauna feltárásához. Meggyőződésünk, hogy sok dinoszaurusz-lelet hever még szanaszét Erdély földjében, amelyek Vremir Mátyásra vártak. És most már hiába. A kutató átlépett egy olyan világba, ahol talán a dinoszauruszok is szabadon járnak-kelnek. Kísérje Isten ezen az útján is.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.
Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.

És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.

Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.

Aki nem EU-s légitársaságtól vagy gazdasági szereplőtől vásárol repülőjegyet, megjárhatja.