Szabóné Orbán Olga 83 éves volt.
„Szenvedélyesen szereti a vívást, a szellemi és testi ügyességnek, erőnek azt a pontos, rugalmas, a pillanat ezredrésze alatt működő összehangolását, amit ez a sport megkövetel...”. Ilyen szavakkal jellemezték a sajtóban azt az ifjú erdélyi magyar hölgyet, aki a fenti sorok megjelenése előtt egy évvel, 1956-ban, 18 évesen (ha hiszik, ha nem) ezüstérmet nyert a melbourne-i olimpián, tőr egyéniben. A fiatal hölgyet úgy hívták, hogy Orbán Olga, 1938. október 9-én született Kolozsvárott. A vívással 14 éves korában ismerkedett meg, mégpedig Ozoray-Schenker Lajos mester szárnyai alatt. És innen egyik meglepetés követte a másikat: 16 évesen román ifjúsági bajnok... és utána máris jött a hatalmas ugrás, a melbourne-i olimpia. Az itt szerzett ezüsttel a kolozsvári tőröző lány lett a romániai vívósport első olimpiai érmese. Aki a hírek szerint a következő módon adott autogramot: Orbán Olga (Erdély). Mert hogy ez volt a szülőföldje. Orbán Olga összehozta Romániának az első világbajnoki címet is (Buenos Aires, 1962). A két eredmény között megházasodott: férje Szabó Sándor vízilabdázó. Az első sikereket aztán számos másik követte, egyéniben és csapatban. Hogy csak a legnagyobbakat említsük: összesen három olimpiai (egy ezüst, két bronz) és nyolc világbajnoksági (két arany, három ezüst, három bronz) érmet szerzett karrierje során. Aki részletesebb leírást szeretne olvasni a rendkívüli sportoló karrierjéről, kattintson ide. Miután 1976-ban aktív versenyzőként lelépett a pástról, a bukaresti Steaua klubnál dolgozott edzőként, kiváló tanítványok kerültek ki a kezei közül. Ám ennek ellenére, saját bevallása szerint nem volt hozzá kegyes a kommunista rendszer, nehezen éltek a nyolcvanas években. Talán ez is lehetett az oka, hogy 1990-ben átköltöztek Magyarországra. Kedves Olga! Felemelt kardokkal (pennákkal) tisztelgünk: legyen Önnek könnyű ez az útja is!
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Mind a 130 000 romániai köztisztviselőt ellenőrzi a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS), hogy megállapítsák, kollaboránsok vagy az egykori politikai rendőrség munkatársai voltak-e – írta pénteken a <a href="https://www.g4media.ro/exclusiv-cei-130-000-de-functionari-publici-din-romania-sunt-verificati-daca-au-fost-turnatori-sau-tortionari-ai-securitatii-apar-cazuri-pe-ba
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Spontán konfliktus alakult ki péntek délután az egyik csíkszeredai bevásárlóközpontnál, amelyhez a rendőrség különleges egységei is kivonultak.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.

Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.

Aki nem EU-s légitársaságtól vagy gazdasági szereplőtől vásárol repülőjegyet, megjárhatja.