// 2024. szeptember 30., hétfő // Jeromos
Bukarest

Elfogták a bukaresti gyújtogatót

Egy hete gyújtott fel nyolc autót, most beismerte a tettét. Nem a bosszú vezérelte.

Szombatra virradóra elfogta a fővárosi rendőrség azt a férfit, akit nyolc autó felgyújtásával gyanúsítanak. A férfi beismerte a bűncselekményeket.
 
A rendőrség elmondta, a vallomástételből kiderült, hogy a 45 éves férfi nem ismerte az autók tulajdonosait, de vallomása azért annyira nem volt tiszta, hogy rájöjjenek, mi késztette a gépkocsik felgyújtására. Ionuţ Dana rendőrparancsnok szerint a férfi viselkedészavarokkal küzd, de az egy héttel ezelőtti gyújtogatásai elszigetelt jelenségnek tekinthető, a férfi nem mondható piromániásnak.
 
A rendőrtiszt közölte, az elmúlt egy hétben több mint 30 olyan személyt hallgattak ki, aki találkozott az elkövetővel a gyújtogatások előtt vagy után, több, a gyanúsítotthoz hasonlító férfit bevittek az őrsre, és több mint 300 órányi felvételt néztek meg. Dana megköszönte a bukarestieknek az eset felderítésében nyújtott segítséget.
 
Az igazságügyi forrásokra hivatkozó News.ro hírügynökség szerint a bukaresti illetőségű férfit bejelentés után épp a fővárosi 1. rendőrőrs mögötti kicsi utcákon fogták el. A rendőrség csak csütörtökön kérte a lakosság segítségét, és tette közzé azokat a térfigyelő kamerás felvételeket, amelyeken felismerhető a gyanúsított.
 
Március 31-én éjszaka a tűzoltók három tűzesethez szálltak ki egy órán belül: az első helyszínen három gépkocsi lángolt, egy negyedik a keletkezett hő miatt károsodott, a másodikban egy autó jelentős részben tönkrement, egy másiknak az orra károsodott, a harmadik helyszínen két autó állt lángokban.
Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

Patka Gergő: „A kung-fu nemcsak a harcra, hanem az életre is felkészít”

Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost
Krónika

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost

Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében
Székelyhon

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében

Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.

// még több főtér.ro