A törvénymódosítás következtében kétségessé válhat a budapesti Közép-európai Egyetem sorsa.
A magyar Országgyűlés 123 igen szavazattal, 38 szavazat ellenében megszavazta a felsőoktatási törvény módosítását, amely sokan „lex CEU”-ként emlegetnek, mivel bírálói szerint egyes rendelkezéseit kifejezetten a Soros György által alapított és finanszírozott Közép-európai Egyetemre szabták.
Az Index beszámolója szerint a javaslatot megszavazta hét igazoltan távol levő képviselő kivételével az összes fideszes és KDNP-s képviselő, beleértve Orbán Viktor miniszterelnököt is. Nemmel szavazott az MSZP, az LMP, illetve hét független képviselő. A Jobbik-frakció és a parlamentet bojkottáló, Gyurcsány Ferenc vezette DK képviselői nem szavaztak.
Mint arról beszámoltunk, a felsőoktatási törvény módosításával a magyar kormány deklarált célja az, hogy rendezze a Magyarországon működő külföldi egyetemek helyzetét. A "lex CEU"-ról szóló összefoglalónkat itt olvashatja.
A törvénymódosítás ellen erdélyi értelmiségiek is tiltakoztak, Kolozsváron pedig a CEU-t támogató villámcsődületet tartottak a magyar főkonzulátus előtt.
Az egyetem a kedden elfogadott felsőoktatási törvénymódosítás alkotmányos felülvizsgálatára kéri Áder János köztársasági elnököt – közölte a CEU elnök-rektora, akit az intézmény budapesti sajtótájékoztatóján online kapcsoltak Washingtonból.
Michael Ignatieff csalódását fejezte ki a törvénymódosítás miatt, amelyet megfogalmazása szerint egy hét alatt, „minden vita nélkül áterőszakoltak az Országgyűlésen”. Hozzátette: az elfogadott verzió rosszabb, mint az eredeti, a 2018. január 1-jére előrehozott határidő nehezen betartható.
Megerősítette: a CEU folytatja jelenlegi működését és programjait minden körülmények között, a diplomáik kétségbe vonása ellenére; elsődleges tervük, hogy Budapesten maradhassanak. Ignatieff ismét úgy fogalmazott: Budapest az otthonuk.
Liviu Matei, a CEU rektorhelyettese kérdésre válaszolva azt mondta: a Közép-európai Egyetem nem tud működni a CEU nélkül, nem áll szándékukban szétválni.
Az Egyesült Államok a továbbiakban is szót fog emelni a Közép-Európai Egyetem (CEU) függetlenségéért és háborítatlan magyarországi működéséért – közölte az amerikai nagykövetség kedden az MTI-vel.
A közlemény szerint az Egyesült Államok csalódással értesült arról, hogy a Közép-Európai Egyetemet célba vevő törvényt kedden gyorsított eljárással elfogadták. Annak ellenére fogadták el a törvényt, hogy az Egyesült Államok, helyi és nemzetközi szervezetek és intézmények százai, valamint a tanszabadságot becsben tartó magyarok ezrei fejezték ki korábban komoly fenntartásaikat – olvasható a közleményben.
Hozzátették, hogy a CEU a magyarországi kultúrát gazdagította, és 26 éve fontos eleme az amerikai-magyar kapcsolatoknak.
Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.
Avagy mi a baj a szavainkkal?
A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.
A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.
Hogy szerettük Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnököt. És milyen elegánsan nem szeretett viszont. Most ezt a Nicușor Dan nevűt szeretjük. De vajon lehet benne bízni?
Románia már nem számít a nemzetközi színtéren, ezért vissza kell szereznie jelentőségét az Európai Unióban és a nemzetközi kapcsolatokban – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
Mínusz 9,2 Celsius-fokot mértek hétfőre virradóan Csíkszeredában; ez volt a leghidegebb október 20-i reggel a meteorológiai mérések kezdete óta.
A legfontosabb változás, hogy vidéki környezetben csak tervhez és bejelentéshez lenne kötött a legfeljebb 150 négyzetméteres alapterületű, egyszintes önálló lakóházak építése, nem kellene építkezési engedélyt is kiváltani.
Több mint 5000 szövetséges katona és 1200 harci jármű részvételével megkezdődik hétfőn Romániában és Bulgáriában a NATO Dacian Fall 2025 (DAFA 25) fedőnevű hadgyakorlata – közölte a román hadsereg vezérkara.
Orosz szabotázsakciót akadályoztak meg a román hatóságok. Egy volt alkotmánybíró nem érti, mit kell annyit lovagolni a 10 ezer eurós nyugdíjakon. A Salrom szerint a kormányfői ellenőrző testület félrebeszél.

Alkotmányellenes a bírák és ügyészek nyugdíjazását szigorító törvénytervezet. Ismét Kolozsvár közelében cammogott a medve.
Alkotmányellenes a bírák és ügyészek nyugdíjazását szigorító törvénytervezet. Ismét Kolozsvár közelében cammogott a medve.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
Hivatalos jelentés a parajdi bányakatasztrófáról: a Salrom nem vette komolyan a veszélyt. Vasile Dîncu szerint pedig a PSD szavazóinak 10-15 százaléka az AUR-nál kötött ki.
Hivatalos jelentés a parajdi bányakatasztrófáról: a Salrom nem vette komolyan a veszélyt. Vasile Dîncu szerint pedig a PSD szavazóinak 10-15 százaléka az AUR-nál kötött ki.
Csak minden hatodik romániai lakás rendelkezik katasztrófák elleni biztosítással. Medvetámadás nyomait találták egy idős férfi holttestén.
Csak minden hatodik romániai lakás rendelkezik katasztrófák elleni biztosítással. Medvetámadás nyomait találták egy idős férfi holttestén.
Indul a 2025-ös állami lombikbébiprogram. Őrizetbe vette a rendőrség a lánya tanárát bicskázással fenyegető alvilági figurát.
Indul a 2025-ös állami lombikbébiprogram. Őrizetbe vette a rendőrség a lánya tanárát bicskázással fenyegető alvilági figurát.
… egy nackós szenátor nagyon elszabadult a plénum előtt… és miután a PSD törölte a „progresszív” kifejezést az alapszabályzatból, Grindeanu elnök úr elutazik egy európai progresszív szockó találkozóra.

Változik a közlekedési szabályrendszer, bevezetik az átlagsebesség-mérést. A hatóságok pedig nekimentek a román tengerparton uralkodó bódé-káosznak.
Változik a közlekedési szabályrendszer, bevezetik az átlagsebesség-mérést. A hatóságok pedig nekimentek a román tengerparton uralkodó bódé-káosznak.
További híreink: hamarosan 16,68 milliárd eurót fogunk elkölteni fegyverkezésre, egy román teherautó-sofőr pedig megölt egy másikat Olaszországban.
További híreink: hamarosan 16,68 milliárd eurót fogunk elkölteni fegyverkezésre, egy román teherautó-sofőr pedig megölt egy másikat Olaszországban.
További híreink: a polgárok fele szerint a román hadsereg két napig sem állná a sarat az oroszokkal szemben, éjszaka pedig egy hidegfront ér el minket, jelentős lehűlést hozva.