// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Életfogytiglant kapott a barátnőjét megfojtó romániai férfi

// HIRDETÉS

Korábban közösen raboltak ki néhány bankot.

Életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélt a Budapest Környéki Törvényszék hétfőn, megismételt eljárás keretében egy 28 éves, román állampolgárságú férfit, aki a vád szerint 2013-ban megfojtotta barátnőjét, majd a holttestet az ágyneműtartóban rejtette el.

Palásti Sándor bíró elmondta, hogy L. Gyula minden nyomot el akart tüntetni, miután későbbi áldozatával néhány hónap alatt több bankot kiraboltak, illetve megpróbáltak kirabolni. A 40 éves – addig prostituáltként dolgozó – nő a sofőrje volt a rablások során, és a férfi azért gyilkolta meg, mert attól tartott, hogy miatta fog lebukni, a sértett ugyanis kábítószer hatása alatt sokszor adott ki információkat ismerőseinek.

A román állampolgárságú férfi a vád szerint tablettákkal elkábította, majd megfojtotta a nőt, a holttestet a másodrendű vádlottal – egy másik barátnőjével – közösen szőnyegbe csavarta, a fejére nejlonzacskót kötött, és a ház emeleti részében egy ágyneműtartóba rejtette el, ahol csak körülbelül négy hónappal később (2014 januárjában) találtak rá a hozzátartozói.

A törvényszék a – bíróváltás miatt – megismételt eljárásban a vádlottat előre kitervelten, aljas indokból, különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek, ezért őt életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte és 10 évre kiutasította Magyarország területéről. A bíróság a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét kizárta.

Bán Judit ügyész elmondta, a vádlott nem volt biztos abban, hogy az áldozata meghalt, ezért húzott zacskókat a fejére, hogy még esélye se lehessen annak, hogy a sértett életben marad.

A férfi csak a fegyveres rablásokat ismerte be, a gyilkosságot nem. Védője kijelentette, hogy nem ügyfele követte el a terhére rótt cselekményt, és vitatta, hogy a felhozott bizonyítékokat helyesen értelmezték volna.

A vádlott az ítélet kihirdetése közben rosszullétre hivatkozva elhagyta a tárgyalótermet, ezért a bíróság a távollétében indokolta a döntést.

Az ítélet ellen a férfi védője fellebbezett, így a döntés nem jogerős.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro