Az oktatási miniszter véget vetett a találgatásoknak.
Ennyi volt: az elmúlt néhány napban még mentek a találgatások arról, hogy talán mégsem kell a téli szünidő után továbbra is online zajlania az oktatásnak, legalábbis nem mindenhol, de most Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter pontot tett a spekulációk végére.
Kedden este bejelentette, hogy a szerdai kormányülésre egy olyan sürgősségi kormányrendelet tervezetével érkezik, amely rögzíti, hogy az első félévet úgy folytatják a diákok, ahogy elkezdték: vagyis online. Mindez azt jelenti, hogy a második félév kezdetéig, február 8-áig a diákok és a tanárok nem találkoznak személyesen.
Legalábbis az iskolákban biztosan nem.
Cîmpeanu amúgy igyekezett pozitív színben feltüntetni a döntést. Mint mondta, ahhoz, hogy az első félév online folytatódjon, meg kell változtatni az 55-ös törvényt, amely arra hatalmazta fel az oktatási minisztert, hogy 2020. december 31-ig online oktatást hirdessen.
Fölmerült, hogy a módosítás útján felhatalmazzák a minisztert, hogy a következő tanévig, szeptemberig hosszabbíthassa meg az online oktatást, de Cîmpeanu azt mondja: ő ezt elutasította, mivel azt szeretné, ha február 8-ától megnyitnák kapuikat az iskolák.
Persze ez még nem biztos, a jelenléti oktatás folytatása sok tényezőtől függ, többek között a fertőzési ráta alakulásától és az oltási kampány menetétől.
A hatóságok ugyanis arra számítanak, hogy az ünnepi időszak után ismét növekedésnek indul a fertőzési ráta.
Ezzel pont került a spekulációk cégére, hiszen néhány napja még maga a miniszter is arról beszélt, hogy mérlegelik annak a lehetősségét, hogy azokon a településeken, ahol alacsony a fertőzési ráta, megnyithassanak az iskolák.
A jelek szerint azonban a kormány nem sok jóra számít.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.

Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…

Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.

Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...

A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.

A romániaiak töltik a legtöbb időt az utakon, mégis a legrövidebb távolságon ingáznak naponta a munkahelyükre. Továbbá: százhúszezer eurós kerékpárút került egy moldvai településre, de senki sem használja, a főúton pedig nincs aszfalt.