// 2025. augusztus 1., péntek // Boglárka

Elbagatellizált nemi erőszak egy brassói nevelőotthonban: ennyi kártérítés jár az áldozatnak Strasbourg szerint

// HIRDETÉS

Az ügyészek elementáris szabályokat vettek semmibe a nyomozás során, állapította meg az Emberi Jogok Európai Bírósága.

A román igazságszolgáltatás nem végzett jó munkát, ezért felelősségre vonás nélkül megúszhatta 13 éves áldozata megerőszakolását egy Brassó megyei férfi, állapította meg az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB), mely 12 500 euró kártérítés kifizetésére kötelezi a súlyos mulasztásért az államot. Az ügyészek elementáris szabályokat vettek semmibe a nyomozás során, megfosztva ezzel a fiatal áldozatot a korrekt eljáráshoz való jogtól.

Az akkor 13 éves kislány 2019 januárjában vallotta be az apjának, hogy 2018-ban megerőszakolták az egyik Brassó megyei nevelőotthonban. Az elkövető egy hét évvel idősebb férfi volt, aki korábban szintén a nevelőotthonban élt. Az apa feljelentést tett a rendőrségen, így az ügyirat a brassói családügyi bíróság elé került, mely 2019 májusában ejtette a vádakat. Az indok: a bíróság szerint kétséges, hogy az erőszak ténylegesen megtörtént.

Strasbourg komolyabb vizsgálatot várt volna el a román igazságszolgáltatástól, főleg az áldozat korára való tekintettel, ugyanakkor hibásnak tartja, hogy kizárólag a gyanúsított vallomását figyelembe véve vonták le az erőszakról szóló végső következtetéseket. A pszichológiai vizsgálatok során azt sem mérték fel, hogy a lány elég érett volt-e ahhoz, hogy beleegyezését adja egy szexuális aktushoz. A EJEB felrója az ügyészeknek: hozzáállásukban tetten érhető egy káros sztereotípia, mely szerint a kiskorú áldozat vette rá az idősebb férfit a szexre. A gyermekvédelmi hivatal és az áldozat mellé hivatalból kirendelt ügyvéd is mulasztást követett el, amikor nem nyújtott be fellebbezést az ítélet ellen.

Nem ez az első alkalom, hogy Romániát kártérítés kifizetésére kötelezi az Emberi Jogok Európai Bírósága. A korábbi ítéletekben közös elem, hogy a román igazságszolgáltatás felfogása szerint a kiskorú áldozatok elég érettek ahhoz, hogy beleegyezésüket adják az aktusokhoz. Az akkori áldozatok 11 és 14 évesek voltak.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ceaușescu, az influenszerek és a párhuzamos hatalom kiépülése

Sánta Miriám

Az influenszerkedésnek akkora hatása van, hogy társadalmi léptékben is mérhető párhuzamos, informális hatalom-kiépülésnek lehetünk szemtanúi.

Ilie „Boló” Bolojan előtt két ­út áll a kudarc felé

Varga László Edgár

Van ez a tervezett második deficitcsökkentő csomag, amiben a különleges nyugdíjak problémáját is megoldják állítólag. Na ja. Hogyne. Persze. Naná…

// HIRDETÉS
Nagyítás

A Maros megnyomorítása – a kavicsbányák és az emlékeikből élő horgászok

Fall Sándor

Mi köze a japán hegyi pataknak a Maroshoz? És hova lettek az algát legelésző paduccsordák a kotrógépek nyomában?

„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”

Sólyom István

A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Trikolór kormányhorror: az oktatási cenzor és a megélhetési kenőpénzes
Főtér

Trikolór kormányhorror: az oktatási cenzor és a megélhetési kenőpénzes

Van ez a reformkormány, tele hozzáértő, határozott, kitartó és (főleg!) a hazai állami szőnyegek alá sepert mocskot kiseperni akaró reformpolitikusokkal. Aztán lépésről lépésre kiderül, hogy mégsem.

Bolojan a különleges nyugdíjakról: nő a korhatár, a nyugdíj nem lehet nagyobb a fizetésnél
Krónika

Bolojan a különleges nyugdíjakról: nő a korhatár, a nyugdíj nem lehet nagyobb a fizetésnél

Sürgősen rendezni kell a különleges nyugdíjak kérdését – jelentette ki Ilie Bolojan miniszterelnök keddi sajtótájékoztatóján, amelynek egyik fő témája a bírák és ügyészek nyugdíjazásának reformja a speciális juttatásoktól a nyugdíjkorhatárig.

Csak a szokásos: viharok, bozóttűz, medvetámadás – hírek vasárnap
Főtér

Csak a szokásos: viharok, bozóttűz, medvetámadás – hírek vasárnap

A természeti erők nem lankadtak a hétvégén sem: Erdélyben rengeteg háztartást érintett a szombat esti-éjjeli viharsorozat, az ország délebbi részein pedig bozóttüzek pusztítanak. És sajnos megint támadt a medve.

Fiatal sofőr és kiskorú utasa halt meg a ma hajnali balesetben
Székelyhon

Fiatal sofőr és kiskorú utasa halt meg a ma hajnali balesetben

Egy 17 és egy 22 éves fiatal vesztette életét egy kedden hajnalban történt balesetben Teleorman megyében. Az autó, amelyben utaztak, előbb egy fának, majd egy villanyoszlopnak csapódott.

Megakadályozná a kormány az állami intézmények közötti „népvándorlást”, hogy az elbocsátottak ne maradhassanak állami alkalmazásban
Krónika

Megakadályozná a kormány az állami intézmények közötti „népvándorlást”, hogy az elbocsátottak ne maradhassanak állami alkalmazásban

A kormány tervezetet készít elő az állami intézmények közötti áthelyezések és kiküldetések leállítására, amely a költségvetési hiány lefaragását célzó második intézkedéscsomag része.

Az új csőrendszer mellett is folyik a víz a parajdi sóbányánál
Székelyhon

Az új csőrendszer mellett is folyik a víz a parajdi sóbányánál

Nem tettek jót az esőzések a Korond-patak elterelésének, hiszen a kialakított vezetékrendszer nem tudja elnyelni teljes egészében a megnövekedett hozamot. A történtekről nem tartottak sajtótájékoztatót, de a munkapont vezetője nyilatkozott lapunknak.

// még több főtér.ro