Az RMDSZ, az MPP és az EMNP így kéri számon a prefektuson a himnuszper folytatását.
A három erdélyi magyar párt Kovászna megyei képviselői közös akció során beadványáradatot kívánnak Sebastian Cucu Kovászna megyei prefektusra zúdítani a himnuszper folytatása miatt.
Erről egy sepsiszentgyörgyi közös sajtótájékoztatón számoltak be szerdán a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Magyar Polgári Párt (MPP) megyei vezetői, valamint az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) megyei önkormányzati képviselői.
A három párt képviselői elsőkként írták alá azt a magyar nyelvű beadványt, amelyben magyarázatot kérnek a kormány Kovászna megyei képviselőjétől a himnuszper folytatása miatt.
A korábbik prefektus, Marius Popică ötezer lejes (350 ezer forint) bírságot rótt ki tavaly az MPP-re, mert a párt által szervezett sepsiszentgyörgyi trianoni megemlékezésen az összegyűltek elénekelték a magyar himnuszt. A bírságolás jegyzőkönyvét a bíróság alapfokon érvénytelenítette, ám a prefektus fellebbezett a döntés ellen.
Amint Kulcsár Terza József, az MPP megyei elnöke az MTI-nek elmondta, a prefektus azt kérte, hogy helyezzék vissza az ügyet alapfokra, mert a bíróság anélkül ítélkezett, hogy figyelembe vette volna az érveit. A beadványban egyebek között Románia alkotmányára hivatkoznak, mely „elismeri és biztosítja a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogát az etnikai, kulturális, nyelvi és vallási identitásuk megőrzéséhez, fejlesztéséhez és kifejezéséhez”. Azt is megemlítik, hogy Romániában semmilyen jogszabály nem tiltja egy másik ország himnuszának eléneklését nem hivatalos eseményeken, és az általános jogelv szerint amit a törvény nem tilt, az megengedett.
A beadvány megszövegezői abban az esetben kérnek tájékoztatást a pereskedés folytatásának az okairól, ha a prefektus célja „nem etnikai konfliktus keltése”.
Tamás Sándor, az RMDSZ Háromszéki szervezetének az elnöke szerint eljött az az idő, amikor a magyar politikai szervezeteknek össze kell fogniuk, ugyanis a Bukarestből irányított erők a meglévő jogokat is meg akarják vonni a közösségtől. „Nem kérünk mást, mint azt, ami bárhol az Európai Unióban normálisnak számít” – idézte az RMDSZ közleménye Tamás Sándort.
Bedő Zoltán, az EMNP megyei önkormányzati képviselője is azt hangsúlyozta, hogy nemzeti ügyekben össze kell fogniuk a magyar pártoknak.
Kulcsár Terza József szerint már szerdán húsz beadványt iktattak, és azt remélik, hogy július 20-ig ezernél többen folyamodnak zászlóügyben a prefektushoz. Hozzátette, elvárják, hogy valamennyien névre szóló magyar nyelvű választ kapjanak a törvényben megszabott 30 napos határidőn belül.
A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.
És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.
Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.
Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.
Ittas sofőr okozott anyagi kárral járó balesetet Csíkszeredában kedden, de Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen is alkoholos befolyásoltság alatt vezető sofőröket szűrtek ki a rendőrök – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Idén és jövőre megduplázódhat a kilőhető medvék száma. Megvan az első hazai légitársaság, amelynek meg kell húznia a nadrágszíjat az emelkedő üzemanyag-költségek miatt.
Idén és jövőre megduplázódhat a kilőhető medvék száma. Megvan az első hazai légitársaság, amelynek meg kell húznia a nadrágszíjat az emelkedő üzemanyag-költségek miatt.
További híreink: terhes magyar nőt gázoltak halálra a járdán Kolozsváron, a pénzügyminiszter szerint pedig a kormány intézkedéseket fog hozni az üzemanyagárak elszállása ellen.
További híreink: terhes magyar nőt gázoltak halálra a járdán Kolozsváron, a pénzügyminiszter szerint pedig a kormány intézkedéseket fog hozni az üzemanyagárak elszállása ellen.
Bukarest válasza Teheránnak: Románia nem részese a közel-keleti konfliktusnak. Jönnek a fix traffipaxok Temesváron, ahol postán érkezik a büntetés.
Bukarest válasza Teheránnak: Románia nem részese a közel-keleti konfliktusnak. Jönnek a fix traffipaxok Temesváron, ahol postán érkezik a büntetés.
További híreink: ha a politikusok kiszedik azt a sok pénzt a közhelyautomatából, amit március idusán beledobtak, a költségvetési hiánynak annyi, a heves erdőtüzek miatt pedig már Black Hawk helikoptereket is be kellett vetni.
További híreink: ha a politikusok kiszedik azt a sok pénzt a közhelyautomatából, amit március idusán beledobtak, a költségvetési hiánynak annyi, a heves erdőtüzek miatt pedig már Black Hawk helikoptereket is be kellett vetni.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
További hírek: Irán-párti hackerek támadták az adóhatóság honlapját Románia Amerika-barátsága miatt. Egy felmérésből pedig kiderül, hogy a fiataloknak közel a fele nem dolgozik.
További hírek: Irán-párti hackerek támadták az adóhatóság honlapját Románia Amerika-barátsága miatt. Egy felmérésből pedig kiderül, hogy a fiataloknak közel a fele nem dolgozik.
További híreink: 2500 embert rakna utcára a marosvásárhelyi Azomureș, tíz nap alatt pedig már hatszor drágult az üzemanyag, de két héten belül elérhetjük a 10 lejes literenkénti árat is.
További híreink: 2500 embert rakna utcára a marosvásárhelyi Azomureș, tíz nap alatt pedig már hatszor drágult az üzemanyag, de két héten belül elérhetjük a 10 lejes literenkénti árat is.
Nem könnyű leleplezni a hajómotor-lopásokat. Továbbá: sajnos újabb ázsiai vendégmunkásokat zsákmányoltak ki.
Nem könnyű leleplezni a hajómotor-lopásokat. Továbbá: sajnos újabb ázsiai vendégmunkásokat zsákmányoltak ki.
Beköszöntött a tavasz, elkezdődtek a tarlóégetések – súlyos a helyzet. Rózsaszín zakóban, borospohárral a kezében feszít hatalmas fotókon egy dél-romániai település egykori elöljárója a polgármesteri hivatal falán.

… egy koraszülött gyermek meghalt, mert a mentő útközben beragadt a sárba… és megérkeztek egy kiirtott faj, a fakó keselyű első példányai Romániába, egy újratelepítési program keretében.