// 2024. október 4., péntek // Ferenc
(Metró)huzatva

Egyre őrültebb ötletnek tűnik a kolozsvári metró, Boc viszont nem hátrál meg

Még a megvalósíthatósági tanulmány készítői is figyelmeztetnek, hogy nem lesz kifizetődő a beruházás.

Az „évszázad projektje” egyre inkább az évszázad legnagyobb pénzkidobási tervének tűnik Kolozsváron: a majdani metró megvalósíthatósági tanulmányának készítői is elismerik, hogy a földalatti nem lesz jövedelmező a kincses város számára, és legfeljebb társadalmi haszna lehet. Ettől függetlenül, Emil Boc polgármester foggal-körömmel ragaszkodik a metróhoz, és annak ellenére sem aggódik különösebben, hogy

az előzetes tervekben szereplő beruházási összegek időközben megduplázódtak.

Eredetileg 14,4 km hosszú, 14 állomásos metróvonalat képzeltek el Kolozsvár keleti és nyugati felének összekötésére, de a tavaly októberi előtanulmányok alulbecsülték a beruházás értékét. Az új, hétfőn szavazásra bocsátandó tanulmány már 21 km hosszú, 19 állomásos metróról szól, melynek megvalósítása két milliárd euróra rúghat (a korábbi egymilliárd helyett). Ebből is látszik, hogy a projekt fontos módosításokon esett át,

a helyi képviselőknek alig jut idejük áttanulmányozni a több mint 700 oldalas megvalósíthatósági tanulmányt, mielőtt bizalmat szavaznának neki.

A tanulmány készítői minden lehetséges variációt megvizsgáltak azzal kapcsolatosan, hogy milyen feltételekkel érdemes nekifogni a merész vállalkozásnak, és arra jutottak, hogy bár nem lesz jövedelmező Kolozsvár számára, ezt ellensúlyozzák a társadalomra és a gazdaságra gyakorolt kedvező hatások. A jelenlegi tervek szerint a metró Szászfenest kötné össze a majdani regionális kórházzal, a belvárossal, illetve az IRA-híddal és Szoporral. A háromkocsis szerelvények maximálisan 540 személy szállítására lesznek alkalmasak, elviekben 90 másodpercenként járnának, akár vezető nélküli üzemmódban.

A metró megvalósítási ideje 10 év.

A terveket sokan ellenzik Kolozsváron, a Facebookon is aktív civil csoportosulások többek között azt nehezményezik, hogy nem lesz érdembeli vita a megvalósíthatósági tanulmányról. Emil Boc polgármester azzal védekezik, hogy több éve beszédtéma a metró Kolozsváron, két éve folyamatosan napirenden van, a csütörtöktől elérhető tanulmány tehát nem a derült égből pottyant a helyi képviselő-testület elé. Boc továbbra is úgy véli, hogy ez az évszázad legnagyobb terve Kolozsváron, egyrészt azért, mert radikálisan csökkentheti a Szászfenes és a kolozsvári reptér közötti gépjárműforgalmat, ugyanakkor hozzájárul két fontos városrész (Szopor és a Muncii sugárút környéke) fejlődéséhez. Harmadrészt javul a kolozsváriak életminősége azáltal, hogy több bicikliút épül, jobb lesz a levegő minősége, gyorsabban lehet majd eljutni a város egyik feléből a másikba. Öt alternatív lehetőséget vizsgáltak meg,

mindegyik közül a metró az egyetlen életképes megoldás

– hangsúlyozta az elöljáró. Mindez jól hangzik, de aligha feledteti a tényt, hogy még a szakértők szerint is túl nagy falat a metró Kolozsvár számára, mely ha el is készül, fenntartása és működtetése óriási terhet rak majd a városvezetés nyakába, amit a kolozsváriak a saját zsebükön is meg fognak érezni.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Súlyos orvosi műhibák következmények nélkül, sürgős változásért kiált a rendszer
Krónika

Súlyos orvosi műhibák következmények nélkül, sürgős változásért kiált a rendszer

Bár számos beteg válik orvosi műhibák áldozatává a romániai kórházakban, sok esetben szőnyeg alá söprik a súlyos problémákat, és csak a nagyon súlyos esetek járnak valóban felelősségre vonással és egyéb következményekkel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba
Krónika

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba

Idén körülbelül tízezer lakos választhatja új otthonául Románia migrációs szempontból jelenleg legvonzóbbnak tartott erdélyi városát. A legnépszerűbb megyeszékhelyek rangsorában az első öt helyezett erdélyi-partiumi-bánsági település.

Éjszakai balhé Csíkszeredában
Székelyhon

Éjszakai balhé Csíkszeredában

Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

// még több főtér.ro