Szombat este több városban is tüntettek, Ludovic Orban meglehetősen bunkó módon szólt be nekik.
Alig egy hete, extra óvintézkedések mellett kezdődött meg iskola, mely a járvány kezdete óta az egyik legnagyobb kockázatokat rejtő lépés a kvázi normalitás felé. Az első hét tapasztalata alapján a szülők már jól tudják, hogy az iskolákban zajló oktatást jelenleg nem igazán lehet egy lapon emlegetni a normalitással, mert nem igazán normális egész nap maszkban ücsörögni az iskolapadban, és egymást kerülgetve közlekedni a folyosókon. A szakértők szerint viszont erre van szükség, hogy
Több városban is mozgósították magukat azok, akiknek már most elfogyott a türelmük, tüntetéseken követelve, hogy ne kelljen maszkot viselniük a gyerekeknek. Bukarestben, Temesváron, Kolozsváron és Nagyváradon is utcára vonultak – néhol csak pár tucatnyian, a fővárosban azonban több százan. A probléma az, hogy sokan nem hordtak maszkot, sőt, gyerekekkel érkeztek a helyszínekre, akik szintén nem hordtak maszkot, és ez meglehetősen kedvez a koronavírus terjedésének. Sok ember nemcsak a maszk ellen fejezte ki tiltakozását, hanem a járvány ellen is, tagadva annak létezését. Mangálián egy incidens is történt:
Ludovic Orban kormányfő azzal reagált, hogy a szülők elsöprő többsége egyetért a maszk viselésének kötelezettségével, és sajnálatos, hogy vannak olyanok, akik úgy tűnik, mintha nem szeretnék a gyerekeiket. Zárójelben jegyezzük meg, meggyőződésünk szerint egy országvezető ilyet egyszerűen nem mondhat, civilizált országokban ezért a kijelentésért minimum egy bocsánatkérés jár.
Szintén friss hír, hogy Hargita megye önkormányzata konkrét javaslatot tett a sürgősségi esetekért felelős megyei bizottságnak, hogy
Borboly Csaba tanácselnök szerint hétfőn dönthetnek erről.
Ugyanakkor egy civil szervezet, a Pro Consumatori (Fogyasztókért) egyesület nyílt levélben kérte a kormányt, hogy a maszk csak a 12 éven felüliek számára legyen kötelező. Több érvet is felhoznak, például az Egészségügyi Világszervezet (WHO) augusztus végi ajánlását, mely – állításuk szerint – arról szól, hogy a 12 éven aluliaknak nem kell maszkot viselniük.
Valójában az ajánlás arról szól, hogy a 6 és 11 év közöttiek maszkhordását annak alapján kell eldönteni, hogy mekkora a fertőzésveszély a környezetükben, a gyerek képes-e hatékonyan viselni a maszkot, tudja-e ezt felnőtt ellenőrizni, és hogy áll-e rendelkezésre elegendő maszk. Azt is figyelembe kell venni, hogy a maszkviselés hogyan befolyásolja a gyerek tanulását, lelki-társadalmi fejlődését, és hogy kerül-e kapcsolatba olyan emberekkel, akiknél nagy kockázata van a súlyos megbetegedésnek.
Az említett civil szervezet példaként említi, hogy többek között Franciaországban, Németországban, Nagy-Britanniában vagy Magyarországon sem kötelezik a 12 éven aluliakat maszkviselésre. Egy másik érvük, hogy a Romániában kapható maszkok többsége (tízből nyolc) nem felel meg a normáknak, egyszerű hamisítvány, ami milliók egészségét kockáztatja.
A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.
És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
George Simion egyszerű futballhuligánból mindössze néhány év alatt lett az ország legnépszerűbb politikusa. De hogyan?
Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.
Nicușor Dan román államfő is köszöntötte a romániai magyarokat a nemzeti ünnep alkalmából.
További híreink: terhes magyar nőt gázoltak halálra a járdán Kolozsváron, a pénzügyminiszter szerint pedig a kormány intézkedéseket fog hozni az üzemanyagárak elszállása ellen.
További híreink: terhes magyar nőt gázoltak halálra a járdán Kolozsváron, a pénzügyminiszter szerint pedig a kormány intézkedéseket fog hozni az üzemanyagárak elszállása ellen.
Bukarest válasza Teheránnak: Románia nem részese a közel-keleti konfliktusnak. Jönnek a fix traffipaxok Temesváron, ahol postán érkezik a büntetés.
Bukarest válasza Teheránnak: Románia nem részese a közel-keleti konfliktusnak. Jönnek a fix traffipaxok Temesváron, ahol postán érkezik a büntetés.
További híreink: ha a politikusok kiszedik azt a sok pénzt a közhelyautomatából, amit március idusán beledobtak, a költségvetési hiánynak annyi, a heves erdőtüzek miatt pedig már Black Hawk helikoptereket is be kellett vetni.
További híreink: ha a politikusok kiszedik azt a sok pénzt a közhelyautomatából, amit március idusán beledobtak, a költségvetési hiánynak annyi, a heves erdőtüzek miatt pedig már Black Hawk helikoptereket is be kellett vetni.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
További hírek: Irán-párti hackerek támadták az adóhatóság honlapját Románia Amerika-barátsága miatt. Egy felmérésből pedig kiderül, hogy a fiataloknak közel a fele nem dolgozik.
További hírek: Irán-párti hackerek támadták az adóhatóság honlapját Románia Amerika-barátsága miatt. Egy felmérésből pedig kiderül, hogy a fiataloknak közel a fele nem dolgozik.
További híreink: 2500 embert rakna utcára a marosvásárhelyi Azomureș, tíz nap alatt pedig már hatszor drágult az üzemanyag, de két héten belül elérhetjük a 10 lejes literenkénti árat is.
További híreink: 2500 embert rakna utcára a marosvásárhelyi Azomureș, tíz nap alatt pedig már hatszor drágult az üzemanyag, de két héten belül elérhetjük a 10 lejes literenkénti árat is.
Nem könnyű leleplezni a hajómotor-lopásokat. Továbbá: sajnos újabb ázsiai vendégmunkásokat zsákmányoltak ki.
Nem könnyű leleplezni a hajómotor-lopásokat. Továbbá: sajnos újabb ázsiai vendégmunkásokat zsákmányoltak ki.
Beköszöntött a tavasz, elkezdődtek a tarlóégetések – súlyos a helyzet. Rózsaszín zakóban, borospohárral a kezében feszít hatalmas fotókon egy dél-romániai település egykori elöljárója a polgármesteri hivatal falán.

… egy koraszülött gyermek meghalt, mert a mentő útközben beragadt a sárba… és megérkeztek egy kiirtott faj, a fakó keselyű első példányai Romániába, egy újratelepítési program keretében.
… egy koraszülött gyermek meghalt, mert a mentő útközben beragadt a sárba… és megérkeztek egy kiirtott faj, a fakó keselyű első példányai Romániába, egy újratelepítési program keretében.
… egy Kolozs megyei polgármestert börtönbüntetésre ítéltek okirat-hamisításért… és egy apukát nem és nem kényszerített a bíróság, hogy több tartásdíjat fizessen a megszabottnál.