// 2026. szeptember 25., péntek // Eufrozina, Kende

Egyelőre nem világos, hogyan lesz biciklizés és túrázás május 15. után

// HIRDETÉS

Az elnök és a belügyminiszter egyet mond, a kormányfő mást, mi meg csak nézünk hol egyikre, hol a másikra.

A koronavírus-járvány miatt kihirdetett szükségállapot fokozatos feloldása után, idén nyáron biztos sokan felteszik majd a kérdést, hogy hol nyaraljon a család. A kormánynak természetesen erre is megvan a válasza, amit hétfő délután Marcel Vela belügyminiszter (is) tolmácsolt, csak nem éppen úgy, ahogyan azt Klaus Iohannis államfő, vagy később Ludovic Orban kormányfő. Egyelőre még abban sem biztosak, hogy május 15. után mit szabad, és mit nem.

Vegyük sorra, mint mondtak.

  • Iohannis konkrétan azt, hogy a települések között továbbra is csak indokolt esetben lehet utazni: munkaügyben, halaszthatatlan orvosi probléma miatt vagy egyéni sporttevékenység végzése céljából, mint amilyen a biciklizés. Hangsúlyozta, hogy a sporttevékenységeket egyénileg kell érteni.
  • Nem sokkal Iohannis után Vela is előállt azzal, hogy egyéni sporttevékenységeket lehet végezni, és ez alatt a túrázást, a hegymászást, a biciklizést és a horgászást említette. Mindezek engedélyezettek lesznek, jelentette ki, hozzátéve, hogy lehet majd Sinaiára menni hegyet mászni vagy túrázni.
  • Ludovic Orban szintén hétfőn érintette ezt a kérdést, ő is azt hangsúlyozta, hogy az indokolt eset lehet minden olyasmi, ami munkavégzéssel, mezőgazdasági munkával, rokonlátogatással kapcsolatos. Azért nem engedélyezik a hegymászást, mert az egyet jelentene a települések közötti utazás engedélyezésével nem indokolt esetekben.

Tehát zavar van az erőben, rendesen.

A belügyminiszter egyébként arról is beszélt, hogy az idei vakációzást úgy látja, mint a román turizmus előtt álló esélyt,  mert „a vírus felkeltette bennünk a nemzeti érzést, hogy a Fekete-tenger partjáról is megnézzük a napfelkeltét, ne csak a Földköziről”. (Kérdés, hogy milyen áron? Köztudott, hogy egy Fekete-tengeri nyaralás sokkal drágább, mint mondjuk egy görögországi, és a szolgáltatás minőségével is komoly gondok vannak).

Vela szerint felébredt bennünk a nemzetféltés, nem csak a globalizáció, ezért újra felfedezzük a Duna-deltát vagy a moldvai kolostorokat.

Mindezzel bizonyára a nemzetféltésben mostanában élen járó Iohannis is egyetért, mint mindenki, aki a hazai turizmust segítené. Csakhogy nem ártana, ha közben olyan fontos kérdésekben is sikerülne dülőre jutni, mint az, hogy akkor mit lehet május 15. után, és mit nem.

Vela, a kormányfő és az államfő közötti kommunikációval eddig sem volt minden rendben. Emlékezzünk csak, amikor a belügyi tárcavezető húsvétkor megegyezett az ortodox egyházzal a szent fény rendőrökkel biztosított kiosztásáról, majd kénytelen volt visszamondani. Úgy tűnik, azóta sem sikerült túllendülni ezen.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?
Krónika

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?

Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix
Főtér

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix

A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött
Székelyhon

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen
Krónika

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen

Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.

Leszakadt a csobányosi híd, nem lehet eljutni Csíkszeredából Kománfalvára a megszokott úton
Székelyhon

Leszakadt a csobányosi híd, nem lehet eljutni Csíkszeredából Kománfalvára a megszokott úton

Leszakadt egy fémszerkezetű híd szerdán reggel a Bákó megyei Csobányosnál, miután egy nehéz munkagép haladt át rajta.

// még több főtér.ro