Nem ment könnyen a PLF-nyomtatvány eltörlése, de a kormány végre meghozta a szükséges döntést. Már csak az a kérdés, mikor lép életbe.
Üröm volt az örömben a héten, hogy bár elviekben feloldották az összes járványügyi korlátozást, a határ átlépésekor továbbra is kötelező PLF (Passager Locator Form) formanyomtatvány kitöltése. Az utazók lokalizálására szolgáló, kezdetek óta megosztó intézkedés eltörlését pénteken rendelte el a kormány, hatályba lépésének időpontját egyelőre nem lehet tudni, hiszen a döntésnek meg kell jelennie még a Hivatalos Közlönyben.
A PLF nyomtatvány felmutatását tavaly karácsony előtt tette kötelezővé Románia, az európai gyakorlatot követve. Csak míg a többi országban arra használták, hogy könnyen nyomon kövessék az országba érkezők útvonalát egy esetleges fertőzés terjesztésének gyors és hatékony megállításáért, addig Románia futószalagon állította ki a büntetéseket a nyomtatvány kitöltésének elmulasztásáért.
Egy hónap alatt, január végéig közel 150 ezer büntetést róttak ki, mintegy 360 millió lej értékben. A számokból is látszik, a hatóságok nem tájékoztatták megfelelően a lakosságot a dokumentumról, indokolatlanul szigorúan kezelték a büntetéseket, gyakran azokat is megbüntetve, akik utólag pótolták a mulasztást, és kitöltötték a PLF-t.
Mindezek fényében, talán nem túl meglepő, hogy a PLF eltörlése sem ment zökkenőmentesen: miután Alexandru Rafila egészségügyi miniszter bejelentette, hogy búcsút inthetünk a Romániába való belépéshez szükséges digitális beutazási adatlaptól, Dan Cărbunaru kormányszóvivő tisztázta, hogy először hatályon kívül kell helyezni a 129/2021-es rendeletet, addig pedig kötelező marad a dokumentum.
Időbe telt, de a kormány pénteken jóváhagyta az eltörlést, így semmi más nincs hátra, csak az, hogy megjelenjen a Hivatalos Közlönyben. A szóvivő figyelmeztetett, hogy vannak még országok, melyek nem törölték el a PLF-t, ezért érdemes érdeklődni a célország beutazási feltételeiről, mielőtt útra kelünk.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.
Iohannis tengerészeti kiképzőközpontot létesített ukrán katonáknak. Libanonban forró a helyzet, a román állampolgároknak mihamarabb el kell hagyniuk az országot.
Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.
Idén körülbelül tízezer lakos választhatja új otthonául Románia migrációs szempontból jelenleg legvonzóbbnak tartott erdélyi városát. A legnépszerűbb megyeszékhelyek rangsorában az első öt helyezett erdélyi-partiumi-bánsági település.
Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.