// 2026. szeptember 27., vasárnap // Adalbert

Egy telefonhívásba került a Vásárhelyen elírt magyar nevek kijavítása. Egy – nem RMDSZ-es – városi tanácsos oldotta meg a problé

// HIRDETÉS

Egy iskolában elírták a magyar diákok nevét. A civilek tiltakoztak, egy önkormányzati képviselő intézkedett.

FRISSÍTÉS

Már holnap javítják a rosszul írt magyar neveket a marosvásárhelyi Liviu Rebreanu Általános Iskolában, ígérte Tatár Lehel városi tanácsosnak az igazgató.

A Szabad Emberek Pártjának (POL) önkormányzati képviselője a tanintézet vezetőtanácsának tagjaként érezte kötelességének megoldást találni a Cemo által jelzett problémára, ezt pedig hozzászólásban is jelezte a civil szervezet Facebook-oldalán.

A hozzászólásból kiderül, hogy két iratról van szó: az oklevelet a tanfelügyelőség küldi az iskolákba, amit helyben töltenek ki, míg a másik bizonylatot ott nyomtatják, ezen az elmúlt évek tanulmányi átlagai szerepelnek (foaie matricolă).

Mivel hivatalos okmányokról van szó, az adatok hitelességéért az iskola vezetősége felel és az esetleges hibákat kötelesek kijavítani. Ez már holnap megtörténik azon diákok esetében, akik jelezték a hibát.

„Sajnos akik nem jelzik a hibát, azokon nem lehet segíteni” – írta Tatár Lehel.

Az önkormányzati képviselő bejegyzését utólag törölték a Cemo Facebook-oldaláról.

Diszkriminatív eljárásra hívták fel a figyelmet a szülők Marosvásárhelyen, ahol évek óta bevett gyakorlat, hogy a kétnyelvű iskolákban mellőzik a magyar feliratokat, ügyintézést. Nos, ezúttal még messzibbre mentek:

a magyar gyerekek nevét írták helytelenül… az oklevelekre.

A Liviu Rebreanu Általános Iskola vezetőségének magyar diákokat megalázó, diszkriminatív eljárására a Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) hívta fel a figyelmet. A kéttagozatos iskolában a magyar diákok neve ékezetek nélkül került fel a nyolcadik osztály elvégzését tanúsító oklevelekre, anyakönyvi kivonatokra.

Az iskolaigazgató és titkárnő azzal indokolta a bakit, hogy a titkárságon használt szerver nem ismeri a magyar ékezeteket. Ellenben a románt igen, tehát diszkriminálja a magyar diákokat. És

az iskolavezetés ezzel el is intézte volna az ügyet.

A Cemo szerint a helyzet amiatt súlyos, mivel a gyerekeknek ezekkel az iratokkal kell kilencedik osztályba iratkozni.

A civil szervezet bírósági eljárást indított az iskola ellen, illetve fegyelmi eljárást kért Cuciurean Mimi Ionica igazgató ellen a tanfelügyelőségnek és a minisztériumnak is jelezve az esetet. Emellett a szülők is kérvényben kérik a törvénytelenség megszüntetését. Korrigálás hiányában a CEMO az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz fordulnak.

A civilek arra intik a marosvásárhelyi szülőket: ne engedjék, hogy a különböző intézmények helytelenül, magyartalanul írják le gyerekeik nevét, az esélyegyenlőséget az oktatási törvény és számos más jogszabály is garantálja.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ártatlan zászlócsókoltatós hazafiaskodás vagy fenyegető üzenet a kisebbségeknek?

Varga László Edgár

Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.

A Facebook-értelmiség magabiztos kognitív szorongásáról

Fall Sándor

„Tudom: az AUR-nak, az AfD-nek, Trumpnak, Putyinnak, az oltástagadásnak, a funkcionális analfabetizmusnak, a tudományellenességnek nem kellene léteznie, mivel a felvilágosodás óta olyan irányba tereljük a világot, hogy ezek ne létezzenek. De léteznek.”

// HIRDETÉS
Nagyítás

Néhány ok, hogy miért ilyen gyatrák a legújabb romániai PISA-eredmények

Sánta Miriám

Az aggodalomra igencsak okot adó 2025-ös, friss PISA-teszt eredményeinek magyarázatát több tényezőből lehet összerakni.

A Román Kommunista Párt pretoriánusai még mindig köztünk járnak

Sólyom István

A SPP vezetője körüli rumli arra volt jó, hogy ismét megnyugodjunk: a PCR fegyveres ökle nem veszett el, csak átalakult.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Amerikai lapinformációk szerint a Trump-adminisztrációnak is szerepe lehetett a Bolojan-kormány bukásában
Krónika

Amerikai lapinformációk szerint a Trump-adminisztrációnak is szerepe lehetett a Bolojan-kormány bukásában

Egy márciusi athéni vacsorán Kimberly Guilfoyle, az Egyesült Államok görögországi nagykövete a The Wall Street Journal értesülése szerint a román kormány várható bukására utalva azt mondta: „Bármelyik országgal megtehetjük ezt, amellyel csak akarjuk.”

A Fotógróf
Főtér

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.

Egyedül ő nem énekelte a román himnuszt a válogatottból, hamar magyarázatot talált rá a sajtó
Székelyhon

Egyedül ő nem énekelte a román himnuszt a válogatottból, hamar magyarázatot talált rá a sajtó

Nem énekelte Románia himnuszát a labdarúgó-válogatott egyik kezdő játékosa a péntek esti Svédország–Románia mérkőzés előtt. A román sajtó utánajárt, mi lehet a háttérben.

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok
Krónika

Magnéziumbánya ellen lázad Szeben-Hegyalja: az egészségüket és a térség jövőjét féltik a lakosok

Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.

Hegyimentőket is riasztottak, hogy sürgősen elsősegélyt nyújtsanak, de már nem tudták megmenteni az életét
Székelyhon

Hegyimentőket is riasztottak, hogy sürgősen elsősegélyt nyújtsanak, de már nem tudták megmenteni az életét

Mentőegységeket, köztük hegyimentőket riasztottak egy súlyos balesethez szombaton délután a Maros megyei Nyárádremete közelébe, egy nehezen megközelíthető területre.

// még több főtér.ro