// 2026. február 3., kedd // Balázs

Egy szocdem szenátor finoman lenácizta Klaus Iohannist

// HIRDETÉS

Persze, ezt nem ő találta ki. Olvasta az interneten.

Tombol a politikai harc Romániában, mint a nyár. A minap kiderült, hogy az okkult idegen hatalmak négy rambót küldtek Bukarestbe, hogy Liviu Dragneát kigitteljék. Most meg attól rengett a tévéstúdió mennyezete, hogy egy szociáldemokrata (PSD) szenátor (Liviu Pop, elég jól ismerjük, többek közt erről, meg erről) leleplezte Klaus Iohannis államelnök „náci múltját”. Nem véletlen egybeesés, hogy mindkét szenzáció a kormánycsicska Antena 3 televízió vizuális szócsövein keresztül robbant ki a nyilvános térbe.

Pop úr csütörtök este azt találta mondani a tévében, hogy Klaus Iohannis, Románia jelenlegi államelnöke egy olyan szervezetet vezetett (a Romániai Német Demokrata Fórumról van szó), amely tulajdonképpen a Deutsche Volksgruppe in Rumänien nevezetű szervezet „jogutódja”, amely szervezetet a náci Németország nyomására hoztak létre 1940-ben, majd királyi rendelettel töröltek el 1944-ben.

Egész konkrétan, ezt mondta:

„(A Német Demokrata Fórum – szerk. megj.) egy náci entitás utódja, és ezt nem én mondom, mások mondják. Olvastam a korabeli sajtóban, tisztán láttam… Utána is néztem… A Deutsche Volksgruppe in Rumänien náci szervezet volt, jól mondom? Deutsche Volksgruppe in Rumänien szervezetet elítélték Nürnbergben, háborús bűnök miatt. (…) Ha a Német Fórum nem a Deutsche Volksgruppe in Rumänien utódja, várom az erre vonatkozó hivatalos dolgokat, én csak azt mondom, amit a neten olvasok.”

Pop úr kijelentései nyilvánvalóan a kormány- és az államelnöki palota közti kecseszkecsken egyik látványos oldalcsapása, amelyhez egy korábbi, a kétezres években lezajlott botrány szolgáltatta az alapot, amikor is az Adrian Năstase-kormány idején a Klaus Iohannis vezette Német Demokrata fórum megkapta a Deutsche Volksgruppe in Rumänien elkobzott vagyonát, annak, úgymond, utódjaként.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Erich von Däniken, a vendégek a világűrből, a fantázia és a piramisok

Fall Sándor

Az, hogy nincs bizonyíték földönkívüliek múltbeli látogatásaira, még nem jelenti automatikusan azt, hogy ez nem következett be. Vagy mégis? Meghalt a paleoasztronautika atyja.

A bécsi újévi hangversenyt is elérte az ostoba identitárius kultúrharc szele

Szántai János

Sokánt, ahogy az úri közönség szokta mondani. Egy meleg karmester vezényelte a 2026-os bécsi újévi hangversenyt. És persze, jött a botrány.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A Kárpátok Prigozsinjának útja az idegenlégiótól a dubaji letartóztatásig

Sólyom István

Katari emír, afrikai államfők és a kínaiak távoli érdekeltségei – ez nem egy kémregény, hanem Horațiu Potra referencialistája. Călin Georgescu biztonsági főnöke nem ma kezdte az ipart.

Bocsássa meg nékünk a Doomnezeu, ezt a koncertet sem hagyhattuk ki

Sánta Miriám

Az Úr hangját (is) tolmácsolta súlyos riffekkel és dicsőséget sugárzó dallamokkal a román rockzenei szcéna hívőit és hitetleneit egyaránt megszólító doom metál formáció.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával
Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Miért mondhatta Csíkszereda polgármestere, hogy az AUR „kihasználta” az adóemelés-ellenes tüntetést?
Krónika

Miért mondhatta Csíkszereda polgármestere, hogy az AUR „kihasználta” az adóemelés-ellenes tüntetést?

Heves indulatokat váltott ki a közösségi oldalakon Korodi Attilának, Csíkszereda polgármesterének az állásfoglalása, amelyben elfogadhatatlannak nevezte, hogy a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) tüntetést szervezzen a városban.

A Vexler-törvénnyel rúgták be az ajtót Kolozsváron: mi lesz a Goga-könyvtárral meg a Radu Gyr utcával?
Főtér

A Vexler-törvénnyel rúgták be az ajtót Kolozsváron: mi lesz a Goga-könyvtárral meg a Radu Gyr utcával?

Ütközhetnek a román nemzeti fejekben a vonatok, ha a törvény nevében utcák, intézmények nevét kell törölni, mert a névadó személyiségekről kiderül: fasiszták, legionáriusok, háborús bűnösök…

Életbe lépett a jogszabály: nem fizetik többé a betegszabadság első napját
Székelyhon

Életbe lépett a jogszabály: nem fizetik többé a betegszabadság első napját

Nem fizetik többé a betegszabadság első napját Romániában, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.

Kolumbán Vilmos: az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből
Krónika

Kolumbán Vilmos: az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből

Az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, vagy elgondolkodik azon, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből, vagy felfüggeszti tagságát – jelentette ki Kolumbán Vilmos, az egyházkerület püspöke szombaton az M1 aktuális csatornán.

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában
Székelyhon

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában

Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.

// még több főtér.ro