Úgy tűnik, Liviu Pop úr nincs tisztában a román szlenggel. Sem.
Egyben üzenjük Ioan-Aurel Pop úrnak, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem rektor magnifikuszának és a román akadémia idült elnökének, aki folyamatosan b*sz*g*tja a Facebook-generációt, hogy műveletlen, nem tud románul és rongálja az ősi román nyelvet: többek közt azért érdemes ismerni az „ellenség” nyelvét, hogy elkerülhessük az ilyen tévedéseket.
Na de, mi is történt? Kedden reggel Liviu marian Pop, a Szociáldemokrata Párt szenátora, volt oktatási miniszter amolyan lelkesítő üzenettel jelentkezett be a Facebookra. Ezt írta: Jó reggelt, barátaim! Én, Pop Liviu Marian, megyek dolgozni, ti mit csináltok? És hozzátolt egy hashtaget is: #LMP
Ezzel nem is lett volna semmi baj, csakhogy… a politikus úr csatolt egy fotót is a bejegyzéshez. Egy táskás férfi látható rajta, amint megy. Ez is szép. A képre írt felirat azonban kissé eltér Pop úr szándékától. Persze, a szenátor úr saját nevének kezdőbetűit látta a három betűben. Igen ám, csakhogy a betűk sorrendje – PLM – a román internetes szlengben annyit tesz, mint „Pula mea”, vagyis „a f*sz*mb*”.
Ha jóindulatúak akarunk lenni, azt mondjuk, valóban baki volt. Ha nem, akkor azt, hogy Pop úr őszintén beszélt.
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Ahhoz, hogy megértsük a nagy szemétfelháborodást, muszáj első körben felelősöket keresnünk. Majd, ha ezen túllépünk, akkor jöhetnek a magyarázatok. Nos, akkor ki a felelős? Nyolcvan százalékban Borboly Csaba, húsz százalékban Bíró Barna Botond.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.