// 2026. január 18., vasárnap // Piroska

Egy rossz mozdulattal évekre tönkretette Györgyfalva víztározóját a gázolajat szállító sofőr

// HIRDETÉS

Már vannak ugyan jelentkezők az új vízhálózat kiépítésére, de addig nehéz idők várnak a lakosokra.

Két cégcsoportosulás is jelentkezett az utolsó pillanatban a Kolozsvár melletti Györgyfalva vezetékes ivóvízhálózatának kiépítésére kiírt pályázatra. Mi is megírtuk, hogy a falut július 19-ike óta valóságos vízügyi katasztrófahelyzet sújtja, de nem a szárazság, hanem egy üzemanyag-szállító katonai jármű balesete miatt. Györgyfalván nincs hagyományos vezetékes víz, hanem forrásvizet összegyűjtő föld alatti tározórendszer segítségével látták el eddig a lakosságot vízzel – a legnagyobb ilyen tározó fölött történt a baleset, és rengeteg gázolaj folyt bele.

A szakemberek egy héttel később megállapították, hogy a tározót nem lehet megtisztítani, és legalább három évig használhatatlan lesz.

Györgyfalva ugyan részese annak a közművesítési pályázatnak, amely már öt éve EU-s támogatást nyert, ám a romániai bürokrácia mindeddig késleltette a projektet. Legutóbb például azért kellett meghosszabbítani a jelentkezési határidőt augusztus 1-jéig, mert nem akadt egyelten pályázó sem, és az új határidőre is csak az utolsó pillanatban, a határidő napján futott be két pályázat.

A hatóságoknak két hónapja van eldönteni, hogy a két pályázat valamelyikét elfogadják-e, de ez azért már előrelépés.

A pályázatban kiírt tervek ugyan csak a falu egy részét fedik le, ám Erdőfelek község (ide tartozik Györgyfalva) vállalta, hogy a fennmaradó részt önerőből oldja meg.

Addig viszont nehéz időszak elé néznek a helyiek: a hatóságok a falu öt pontján helyeztek el ivóvíztartályokat, szivattyút és külső csapot szereltek a település központjában lévő nyilvános kúthoz (amit a helyiek a Falu kútjának neveznek), az állatok itatására alkalmas vizet pedig tűzoltóautóval szállítanak oda, ahol igény van rá.

Részletek a Krónikán.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A fény győzedelmeskedésének már az újkőkorszak óta szemtanúja az emberiség – miért lenne ez most másképp?

Sánta Miriám

December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Venus és Nichita Ulrache találkozása az erdélyi prózairodalom boncasztalán

Sánta Miriám

Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.

„A restitúció a román demokrácia egyik valódi fokmérője”

Sólyom István

A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi
Főtér

Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi

További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.

Először rendeznek kutyaszánhúzó világbajnokságot Romániában – Kiss Attila főszervező, óradnai plébános a sportág szépségéről, nehézségeiről, evangelizációról - VIDEÓ
Krónika

Először rendeznek kutyaszánhúzó világbajnokságot Romániában – Kiss Attila főszervező, óradnai plébános a sportág szépségéről, nehézségeiről, evangelizációról - VIDEÓ

Első ízben rendeznek Romániában kutyaszánhúzó világbajnokságot: február 6–8. között a Beszterce-Naszód megyei Rotunda-hágón mérik össze erejüket a sportág legjobbjai.

Nem akar népszerűtlen megszorításokat alkalmazni, inkább lemondott egy erdélyi város polgármestere – hírek szerdán
Főtér

Nem akar népszerűtlen megszorításokat alkalmazni, inkább lemondott egy erdélyi város polgármestere – hírek szerdán

Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.

A világ túlsó végén fogták el a két legkeresettebb román bűnöző közül az egyiket
Székelyhon

A világ túlsó végén fogták el a két legkeresettebb román bűnöző közül az egyiket

Két romániai is szerepel az Europol nemzetközi körözési listáján mint a legkeresettebb bűnözők. Indonéziában fogták el közülük az egyiket.

„Takarodj Váradra!” Újabb városban fütyülték ki a román kormányfőt
Krónika

„Takarodj Váradra!” Újabb városban fütyülték ki a román kormányfőt

Ilie Bolojan miniszterelnök szombat reggel Botoșani polgármesterével, Cosmin Andreijel, a megye prefektusával és a megyei tanács elnökével egyeztetett a városvezetés által felvetett problémákról. A kormányfőt ebben a moldvai városban is kifütyülték.

Elszakadt a cérna: több ezren tüntettek tegnap este a megszorítások miatt, könnygázt vetettek be a csendőrök
Székelyhon

Elszakadt a cérna: több ezren tüntettek tegnap este a megszorítások miatt, könnygázt vetettek be a csendőrök

Több ezren tüntettek csütörtök este a bukaresti Győzelem (Victoriei) téren az Ilie Bolojan vezette kormány ellen.

// még több főtér.ro