Most Romániában készül maszkgyárat nyitni.
Egy Hongkongban élő, kolozsvári származású férfi időben megszimatolta a pandémiában rejlő üzletet, és igazi maszkmogul lett. Ovidiu Oleát a brit The Guardian nevezte a védőmaszkok moduljának, mután eddig mintegy 50 milliót adott el belőlük Ázsiában és Európában, hamarosan pedig Romániában készül saját maszkgyárat nyitni.
Az eredetileg közgazdász Ovidiu 20 alkalmazottjának próbált maszkokat beszerezni még január végén, ám nem járt sikerrel. Ekkor csapta meg a pénz szaga, be is rendelt Dél-Afrikából (akkor oda még nem ért el a vírus) félmillió maszkot,
A járvány előtt egyébként világszinten a védőmaszkok kb. fele készült Kínában, azóta úgy feltolták a termelési küszöböt, hogy ez az arány már 85 százalékra nőtt. Szóval, ha Kína nem küld maszkot, nincs maszkunk.
A másik baromi érdekes adat, hogy a járvány kezdete óta
Szóval, ha bemegy a gyógyszertárba, kér egy C-vitamint, meg egy doboz maszkot, a gyógyszerész meg pironkodva közli, hogy 350 lesz a cech, akkor ez ezért van.
Ovidiu Olea márciustól ráállt az N95-ös, szűrővel ellátott maszkok forgalmazására, már a hongkongi kormánnyal, és több európai országgal is üzletelt. Hamarosan Romániában készül gyerekeknek való maszkok gyártására alkalmas gyárat nyitni, a járványhelyzet miatt ugyanis nagyon bonyolult lenne a szállítás. A gyárhoz Kínából és Tajvanról rendelt gépeket, mert azt is csak onnan lehet nagyrészt.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Leszakadt egy fémszerkezetű híd szerdán reggel a Bákó megyei Csobányosnál, miután egy nehéz munkagép haladt át rajta.
Továbbá: tiltakozó megmozdulásokat szerveznek a diákok a kötelező egyenruha-viselés ellen. És törvény elé kerül egy polgármester, aki illegálisan bányászott, aztán egy srác belefulladt a bányagödör vizébe.

Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.

Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.

Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…

Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.

Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.