// 2024. október 4., péntek // Ferenc
Bákó

Egy hét munka után máris szabadságra mentek a moldvai autópálya – vagyis a bákói körgyűrű – építői

Nem kell beleszakadni a munkába.

Még jóformán meg sem szokták a környezetet, máris majdnem egyhetes szabadságot kaptak a bákói körgyűrűn dolgozó munkások.

Ez már önmagában is furcsa, hát még akkor, ha hozzátesszük: nem csupán egy egyszerű körgyűrűről van szó, hanem – legalábbis a kormány szerint – az első moldvai autópálya-szakaszról.

Ahol az építési munkálatok kezdetét hogy, hogy nem, teljesen véletlenül március 15-ére időzítették – pontosan arra a napra, amikor országszerte 15 perces munkabeszüntetéssel tiltakoztak a polgárok a csapnivaló közúti infrastruktúra ellen, és autópályákat követeltek.

Az építő Spedition UMB szerint a szünet csütörtöktől március 26-ig, azaz keddig tart, akkor viszont már reggel héttől, két váltásban kezdik el ismét ezerrel építeni a körgyűrű-autópályát.

Azt is jelezték, hogy a havi három hetes munkaperiódusban szombaton is dolgoznak, vagyis a vasárnap az egyetlen szabadnap.

Răzvan Cuc közlekedési miniszter igyekezett menteni a menthetőt, és közölte: a szerződésben szerepel, hogy a kivitelező havonta három hétig dolgozik, és kezeskedett azért, hogy a körgyűrű/autópálya idejében elkészül.

Amit most még nem vonunk kétségbe, de azért tényleg nevetséges, hogy egy hét után máris szünetet tartanak.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Súlyos orvosi műhibák következmények nélkül, sürgős változásért kiált a rendszer
Krónika

Súlyos orvosi műhibák következmények nélkül, sürgős változásért kiált a rendszer

Bár számos beteg válik orvosi műhibák áldozatává a romániai kórházakban, sok esetben szőnyeg alá söprik a súlyos problémákat, és csak a nagyon súlyos esetek járnak valóban felelősségre vonással és egyéb következményekkel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba
Krónika

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba

Idén körülbelül tízezer lakos választhatja új otthonául Románia migrációs szempontból jelenleg legvonzóbbnak tartott erdélyi városát. A legnépszerűbb megyeszékhelyek rangsorában az első öt helyezett erdélyi-partiumi-bánsági település.

Éjszakai balhé Csíkszeredában
Székelyhon

Éjszakai balhé Csíkszeredában

Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

// még több főtér.ro